Tábori imám és rabbi egy evangélikus templomban

Ez nem egy vicc kezdete, hanem egy nemzetközi katonalelkészi találkozón elhangzott két ima a közös imaalkalmon. A tábori rabbi francia, a tábori imám holland. Érdekesség, hogy mindketten Marokkóban születtek. A közös imát a berlini Vilmos császár evangélikus templomban tartották, ahol a keresztény imák mellett elhangzott egy imám és egy rabbi imája is. Szóljanak (a sajnos csak részletben elérhető) imák önmagukért.

India és Srí Lanka közti vékony jég

Nem Greta Thunberg által előirányzott forgatókönyvről írnék, hanem egy meglehetősen távoli, ezért kevésbé ismert régióról. Nem elemzés lesz, csak egy kis mintavétel.

Srí Lanka egy kis magyarországnyi sziget, India viszont egy kontinensnyi ország. Kapcsolatuk és helyzetük a történelmi múltjuk és a jövőben várható szerepük miatt általános érdeklődésre is okot adhat.

Srí Lanka a théraváda buddhizmus bölcsője manapság. Bár erre a “címre” más ázsiai ország is pályázhatna, Srí Lankán maradt meg az a hagyomány és nem kevés kézzelfogható ereklye a buddhizmus korai időszakából. A buddhizmus vallási definíciók perifériáján mozgó ága meghatározza a sziget politikáját is.

Srí Lanka brit gyarmat volt (igaz előtte portugál és holland is), mely időszakban a sziget számos szempontból gyors fejlődésnek indult, ugyanakkor a szigetország domináns etnikuma a buddhista szingalézek ellenében a kisebbségben lévő tamilok kerültek helyzetbe. A függetlenedés után (1948. február 4.) a többség nyomása a tamilokat visszaszorította.

Az előző következménye lett, hogy létrejött az LTTE (Tamil Ílam Felszabadító Tigrisei), ami a világ legerősebb, saját légi és tengeri erejével, sőt saját titkosszolgálatával egyben a legnagyobb milíciájává nőtte ki magát. A polgáháború a hadsereg és az LTTE között 1983-tól 2009-ig tartott. India még békefenntartókat is küldött a szigetre, de beavatkozásuk inkább volt humanitáriusnak nevezhető, semmint katonainak. Várható volt pedig, hogy a tamilok mellé állnak, hiszen tamilok Dél-Indiában is élnek. A háborút mégis a Srí Lanka-i hadsereg nyerte meg, erős offenzívájával, ami előtt az indiaiak ki is vonultak.

Eme háború idején lett (állam)elnök Mahinda Rajapaksa, aki tavaly november óta újra miniszterelnök. A kettő között eltelt időben bár a politika része volt, alapvetően egy a polgárháborút kritikusan szemlélő, az abban résztvevőket felelősségre vonni szándékozó kormány volt hatalmon. Tavaly azonban Mahinda testvére Gotabaya Rajapaksa lett az elnök, és hamar ki is nevezte bátyját miniszterelnöknek. A testvérhatalom visszafordítja Srí Lankát a korábbi időszakra, így a háborús bűnösök felelősségre vonása is a fiókba kerül. A védelmi titkár pozíciójára egy amúgy háborús cselekményeiről könyvet is írt, emberi jogi vádakkal terhelt tiszt került Kamal Gunaratne személyében. Másfelől az erős kormányzás előnye is felvillan a közös nyilatkozatokban és az elmúlt pár hónap látványos külpolitikájukban.

Közben a tamilok erejének csökkenésével másfelé irányult az ellenállás. A tamilok legnagyobb gondja amúgy is a kivándorlás lett. Nem véletlen, hogy a Srí Lankáról főleg tamil migránsokkal találkozni, és hogy a szigetvilágról még Erdélyben is hallani, lásd a ditrói lankaiakat.

Az említett új ellenállás az iszlám ellen irányult. Az országban így egy kulturálisan és politikailag meghatározott buddhista-iszlám ellenállás bontakozott ki, ahol alig látni, hogy hol kezdődik a politika és hol a vallás. Mecseteket rombolnak le, halal éttermeket gyújtogatnak. Ráadásul a tiltakozások élén és nem ritkán az erőszak közelében buddhista szerzetesek tűnnek fel. Srí Lankán a buddhista ellenállás szervezetileg a BBS-hez (Bodu Bala Sena) köthető.

Legnagyobb ellencsapás mégsem a tamilok részéről érkezett, hanem a 2019 húsvétján történt bombamerénylet volt. Számos templomot és hotelt ért a robbantássorozat, melyben a leginkább érintett lakosság nem a buddhisták voltak, hanem a keresztények. Az ISIL-hoz (Iszlám Állam) köthető, de csak erős fenntartásokkal merénylet kétségkívül helyi iszlamistákhoz köthető. A helyzet akár megrendelt is lehetett volna, hiszen immáron nem csak borítékolható volt egy korábbi politikai formáció visszatérte, hanem a keresztények bizalmatlansága is az iszlám lakosság felé.

A Rajapaksa család így széleskörű politikai támogatottsággal, buddhista szentélyben történő beiktatásukkal erős üzenetet küldött a szigetvilág, de a világ egésze számára is. Bár szavakban óvatosan fogalmaznak, szimbolikus lépéseikkel világossá teszik, hogy a sziget buddhista szingaléz kultúrán alapszik, és erős kapcsolatokat kíván fenntartani elsősorban Indiával, de Kínával is.

Nem véletlen, hogy Gotabaya Rajapaksa első útja Indiába vezetett. Ahhoz a Narendra Modihoz, akit India nacionalista miniszterelnökének tartanak.

Modi valóban hasonlóan gondolkodik, hiszen elfogadja a soketnikumú, sokféle vallású Indiát, de azt elsősorban hindunak tartja, a muszlimokat nyíltan kizárja belőle. Erre utal közelmúltbeli intézkedése a menekültek számára nyújtható állampolgárság kapcsán.

Valójában a számos területről érkező (és érkezett) muszlimok egy része Mianmar felől érkezik (rohingyák), akik ott nemkívánatosak lettek, így a két ország között fekvő rendkívül szegény Bangladesbe szorultak, ezzel is humanitárius krízist kiváltva. Bár ehhez képest kevesen, de Srí Lankáról is érkeznek tamil nyelvet beszélő, de iszlám vallásúak. Számuk kevés, hiszen aki tud, más irányba menekül, főleg Európa irányába.

Modi 2020 februárban 400 millió dollár hitelt adott Srí Lankának gazdasági célokra és 50 millió dollár hitelt a terrorizmus leküzdésére. Látszik, hogy a két ország azonos elgondolása összeköti őket. Ehhez mérten Mianmar és Srí Lanka még közelebb állnak egymáshoz és a közte lévő hindu (és ilyen értelemben semleges, sőt közös kulturális alappal rendelkező) India egy újfajta kulturális alapon nyugvó nacionalista régiót látszik kialakulni.

Bár vannak falak Ázsiában, úgy látszik a jég olvadni kezd, vajon mi olvad ki belőle?

Werth Henrik, a hadtudós

Képtalálat a következőre: „werth henrik”

Werth Henrik tábornok, katonai vezető, vezérkari főnök, hadtudós. Róla szól a következő néhány bekezdés, melyben bemutatni szándékozom a katonai vezetőt és a hadtudóst néhány szempont alapján.

A hadsereg mindenkor az őt létrehozó korszak politikájának a függvénye, békében és háborúban egyaránt.”[1] – írja Domrády Werth-monográfiájában. Clausewitz ismert szavai, miszerint a háború a politika folytatása más eszközökkel,[2] elgondolkodtathat bennünket a politika és a hadsereg összefonódásáról. Werth Henrik életútja tükre lehet ezen gondolatoknak. Katonaként a harcmezőn, hadtudósként a katedrán állt helyt, mégis – saját kérésre – nyugállományba vonul, kétszer is. Kérésének okait keresni nem tárgya e dolgozatnak, de bármilyen indítéka is volt, katonai pályája, környezete és tudós munkájának politikumra is vetődő területeivel megerősítette az elképzelést, miszerint a politikum és a katonai világ hatnak egymásra.

Werth Henrikről általában

Werthnek nem csak a katonai munkásságát kell figyelembe venni, amikor vele kapcsolatban vizsgálódunk. Származása szerint sváb volt, német (sváb) anyanyelvű, a trianoni békeszerződésben elcsatolt terület egyik falujában született. Ezek érzelmileg és hagyomány szempontjából is meghatározóak.[3] Ugyanakkor fiatal kora már így is összefonódott a hadsereggel, hiszen hamar bevonult: hadi iskoláit Bécsben végezte. A német nyelv és a vele kapcsolatos kultúrkör szocializálta. Később – tábornokként – tagja volt az ún. „Wiener Platte” klikknek, melyben rajta kívül még olyan nevek jelennek meg mint Soós Károly, Berzeviczy Béla, Rőder Vilmos, Kárpáthy Kamilló, Keresztes-Fischer Lajos, Rátz Jenő. Közös bennük, hogy nem magyar származásúak voltak és németbarátok.[4]

Werth kapcsolatrendszere katonai és tudományos pályája karrierjében sokáig segítette. 1935-ben azonban nem tudott továbblépni, így – bár már 1931-től altábornagy – inkább nyugállományba helyezését kéri. Nem katonai, még csak nem is tudományos, hanem személyes okokat lehet a háttérben feltételezni. 1935-ben Shvoy István altábornagyot visszahívta Horthy István kormányzó, és a honvédség főparancsnokává tette. Werth aligha érthette, hogy miért kell valakit visszahívni, amikor ő éppen Pécsen aktív szolgálatban van, és érdemes lenne Shvoyhoz hasonlóan eme tisztség betöltésére.[5] 1936-ban nyugállományba kerül. Három év sem telik el, amikor 1938-ban nemcsak visszarendeli Horthy Miklós szolgálatra, hanem a Vezérkar élére is kinevezi.

Werth Henrik vezérkari főnök, immáron már vezérezredesként újra nyugállományba vonulna. Menesztése (végül lemondása) 1941 szeptemberben történt meg.[6] Németbarát hozzáállása és az ehhez való ragaszkodása sokakban azt a félelmet indította el, hogy talán Adolf Hitler számára a menesztés nem lesz elfogadható. Másképp történt.[7] A menesztés Horthy Miklós döntése volt. Az ok az volt, hogy a vezérkari főnök többször külön, titkos tárgyalásokba fogott, megkerülve a magyar politikai vezetőket, főleg a németekkel, de volt, hogy a szovjet vezérkarral folytatott külön tárgyalást.[8] Sokszor ugyan nem is volt kötelessége tájékoztatni a miniszterelnököt, de nem is állt szándékában, ha a céljai így kívánták. Budapest ostromakor a német parancsnokság kimentette volna, de ő maradt magyar földön. Végül Moszkva mellé kerül egy fogolytáborba, ahol minden bizonnyal meg is halt, további sorsáról nem tudni semmit.[9]

Werth Henrik, a hadtudós

Képtalálat a következőre: „werth henrik”

A hadtudomány területén végzett munkája a Honvédelmi Minisztériumhoz és a Ludovika Akadámiához kötődik intézményesen, azonban már korán a bécsi 60. magyar gyalogezred egri zászlóaljánál is oktatói feladatokat kapott 1902-ben.

(Vk.) Százados lett 1911-ben és közben tagja lett a budapesti katonai tudományos egyletnek, mely lehetőséget adott neki, hogy Napóleon berezinai átkeléséről, majd később az 1913. évi francia hadgyakorlatról értekezzen, és ezeket publikálja is. Ferjentsik Ottó vk. ezredes kapta meg a feladatot, hogy szervezze meg a Magyar Királyi Hadiakadémiát. 1920-ban a közben vk. ezredessé előlépett Werth Henriket kérte fel, hogy a hadászat, hadtörténet területén végzett kutatásaira bátran alapozva legyen segítségére.[10]

Werth 1921-ben háborút értékelő tanulmányában két dologban jelöli meg a háború kitörésének okát: (1) a nemzeti eszme, (2) és az anyagiak. Szerinte ez a gyakorlatban a fegyverkezési versenyt jelentette, illetve azt, hogy amikor már az anyagiak határt szabtak a további fejlődéshez, akkor kénytelenek voltak szövetségeket kötni az államok.[11] Magyarország is ezért volt kénytelen szövetségest keresni. A revízió azonban döntő szempont volt, így a németek irányába mozdult el a politika, Werth pedig éppen ezt látta megfelelőnek.

Először oktató, majd vezető lett. 1921-1924 között négy részletben publikálta a már említett, háborút értékelő „Elmélkedés a világháborúról” című tanulmányát, amelyben az I. világháborút elemzi, különösen a vereség okát. Ahogy már utaltam rá a politikum és a hadsereg kapcsolata okán, Werth maga is megerősíti ezt a nézetet, hiszen úgy gondolja, hogy a vereség a politikusok és a katonai vezetés diszkrepanciájából adódott. Bár az együttműködést hiányolja, a felelősséget alapvetően a politikusokra hárítja.

1926-ban kinevezték a Magyar Királyi Budapesti Szabályzatismertető Tanfolyam[12] parancsnokává és még ebben az évben soron kívül tábornokká léptették elő. Ekkor Werth előadásaiban és publikációiban is (pl. A hadvezetés elmélete, 1930) ismertethette elképzeléseit a jövőbeli, új technikával megvívott, „brutális” háború kapcsán. Werth szerint ugyanis a létszám nem lényegtelen, de az új technikák a támadás fölényét fogják jelenteni a védelemmel szemben, így mozgóháborúval kell számolni. 1930-ban a Ludovikán a hallgatók által írt szakdolgozatokból összeállított egy tanulmánykötetet, melynek címe a „A hadvezetés elmélete” lett. A kötet célja a magyarországi hadsereg jövőképe volt. Lényegesnek tartotta a technikai újítást, sőt elit hadsereget képzelt el, ugyanakkor hazánk lehetséges és érdemes szövetségeseiről is gondolkodott. Éppen a korábban már említett iskolázottságának formája és múltja okán, ha ez nem is magától értetődő, de logikus következménye, hogy Németországban találta meg az ideális szövetségest. [13] Werth az előbb említett területek szószólója lett publikációival és előadásaival, de nem volt előzmény nélkül maga az elmélet és egyedül sem volt vele. Hasonló módon gondolkodott Csejkovits Károly ezredes is. Mind olyan hadtudósok munkáira támaszkodnak mint John Fuller, Giulio Douhet, Liddell Hart vagy Hans von Seeckt.[14] Az elmélet és a gyakorlat közötti különbség Magyarország esetében a korlátokban, különösen az anyagi lehetőségekben mutatkozott meg. Ez ugyanakkor nem korlátozta a tudományos munkák születését. Werth is ennek alapján gondolta el a hadműveleteket. Ezzel együtt látta a korlátokat is, amit a lelkesedéssel, egyfajta erkölcsi-politikai tényezőkre utalva látott pótolhatónak. [15] Ez – bár naivitásnak is tűnhetne – a kortárs hadtudósok írásaiban szereplő hatékony elem a faji felsőbbség volt, ami viszont Werthnél hiányzott.[16] A korabeli – mások tudományos munkáira hatással lévő – hadtudósok kapcsán, főleg a páncélosok tekintetében, Ludwig von Eimannsbergert és Heinz Guderian neve jelentős.[17] A klasszikusok mellett tehát Werth a korát meghatározó – főleg német – hadtudósok munkáira alapozott.

1931-től a pécsi 4. vegyesdandár parancsnokságát vette át. Az íróasztal után a valóság sok szempontból kiábrándíthatta, hiszen kevés pénz állt rendelkezésre és a németekkel való kapcsolat sem olyan volt, ahogy azt elképzelte. Egyetlen ismert tudományos munkája ezen pécsi időszakából Kaiser Gyula őrnagy írásának kritikája volt.[18] Werth Pécsett a tudományos élet vérkeringésén kívül rekedt, ugyanakkor a hadseregszervezés a körülmények miatt nehézkesebb is volt, mint várta. Így a csalódottság rányomhatta bélyegét az elkövetkező éveire, illetve sok munkája is meggátolhatta abban, hogy tudományos munkával foglalkozzon.

Vajon Werth a politika és a hadsereg kapcsolatában találta meg az ideális utat a jövőre és a fejlődésre vonatkozóan? Egyértelmű választ – az előzőek ellenére is – nehéz adni. Teleki Pállal való vitái és a német féllel való magyar politikát megkerülő tárgyalásai két lehetőséget vetnek fel. Az egyik, hogy a politikai szálat és a vele való kapcsolatot valóban szorosnak, nélkülözhetetlennek és az eredmény szempontjából is kikerülhetetlennek tartotta, de a magyar politikát és politikusokat alkalmatlannak tartotta erre. A másik lehetőség, hogy a politikának másodrangú szerepet szánt elképzelésében, vagyis szükséges rosszként tekintett rá. A választ erre is leginkább „a nagy háború” után írt műve adhatja meg számunkra, melyben a katonai sikerek politikusok általi felelőtlen kihasználatlanságáról ír.[19]

Végszó

Werth Henrikre elsősorban mint katonai vezetőre gondolunk. Szellemi tevékenysége, hadtudósi minősége is jelentős volt. A politika és a katonai világ „Szküllája és Kharübdisze” közül Werth egyértelműen a katonai világra tette le voksát. Később azonban egyiktől sem félve olyan területekre merészkedett, amely véget vetett katonai és hadtudósi pályájának is. Az utókor feladata feltárni munkájának részleteit, helyére tenni szerepét akár tudósi, akár katonai minőségében, de akár későbbi politikai tetteit is. Ahogy Werth maga egy írásában kissé cinikusan idézi Clemencau-t, a békekonferencia elnökét: „…hogy «a béke a háború folytatása más eszközökkel«”[20] éppen rá utalva elmondható, hogy a politika és a katonai világ nehezen választható külön.

Irodalomjegyzék

Ács Tibor szerk. (1995): A magyar katonai gondolkodás története. Zrínyi Kiadó. Budapest.


Clausewitz, Carl von (2010): Vom Kriege. Bibliotheca Augustana, http://www.hs-augsburg.de/~harsch/germanica/Chronologie/19Jh/Clausewitz/cla_intr.html (2019.12.29.)

Dombrády Lóránd (2005): Werth Henrik, akiről nem beszéltünk. Argumentum. Budapest.

Dombrády Lóránd (2004): Akiről nem beszélünk: Werth Henrik. I. rész, in: Hadtörténeti Közlemények 117. évf. 1, sz. pp. 61-165.

Dombrády Lóránd (2004): Akiről nem beszélünk: Werth Henrik. II. rész, in: Hadtörténeti Közlemények 117. évf. 3. sz. pp. 989-1052.

Szendy István (2017): Hadügy és hadviselés, Dialógus Campus Kiadó. Budapest.

Tóth Csaba szerk. (1997): A magyar tisztképzésről az 1100. évfordulón, in: Új Honvédségi Szemle, 1997/1.

Tóth Sándor (1958): A Horthy-hadsereg szervezete (1920 – 1944). Hadtörténelmi Közlemények, 5. évf. 1-2. sz.

Werth Henrik (1921): Elmélkedés a világháborúról. in: Magyar Katonai Közlöny, 9. évf. 3. füzet. pp. 143-161.


[1] Dombrády Lóránd (2005): Werth Henrik, akiről nem beszéltünk. Argumentum. Budapest. p.7.

[2]Der Krieg ist eine bloße Fortsetzung der Politik mit anderen Mitteln.” – Clausewitz (2010): Vom Kriege, p. 15.

[3] Dombrády Lóránd (2004): Akiről nem beszélünk: Werth Henrik. I. rész, in: Hadtörténeti Közlemények 117. évf. 1, sz. p. 63.

[4]  Tóth Sándor: A Horthy-hadsereg szervezete (1920- 1944) (1958). p. 51-70.

[5] Dombrády 2004, 1. sz. p. 84.

[6] Dombrády Lóránd (2004): Akiről nem beszélünk: Werth Henrik. II. rész, in: Hadtörténeti Közlemények 117. évf. 3. sz. p. 1035.

[7] Kaló József (2010): Szombathelyi Ferenc a Magyar Királyi Honvéd Vezérkar élén. Debreceni Egyetem, Doktori (PhD) értekezés. p. 48

[8] Dombrády 2004, 1. sz. p. 109.

[9] Dombrády 2004, 3. sz. p. 1038.

[10] Dombrády 2004, 1. sz. p. 67-73.

[11] Werth Henrik (1921): Elmélkedés a világháborúról. in: Magyar Katonai Közlöny, 9. évf. 3. füzet. p. 145.

[12] A trianoni megszorítások miatt 1920 nyarától rejtve működött a tisztképzés. A Pállfy tüzérlaktanyát bocsátotta a hadiakadémia rendelkezésére, neve Hungária körúti tiszti szálló volt. A hadiakadémia tiszti továbbképző tanfolyam, később Magyar Királyi Budapesti Szabályzatismertető Tanfolyam lett. Erről lásd: Tóth 1997, p. 70

[13] Dombrády 2004, 1. sz. p. 78-79.

[14] Szendy István (2017): Hadügy és hadviselés, Dialógus Campus Kiadó. Budapest. p. 235.

[15] Ács Tibor szerk. (1995): A magyar katonai gondolkodás története. Zrínyi Kiadó. Budapest. p. 131.

[16] Dombrády 2004, 1. sz. p. 80.

[17] Ács 1995, p. 138.

[18] Werth Henrik (1935): Vélemény Kaiser Gyula tanulmányáról. Magyar Katonai Szemle, 1935. 1. sz. pp. 1-9. ; 1935. 4. sz. pp. 7-8.

[19] Werth 1921, p. 146-147.

[20] Werth 1921, p. 161.

Kászim Szulejmán halála

Igazi mélyelemzés kellene Szulejmán halála kapcsán, hogy megértsük az összefüggéseket (már amennyi nyílt forrásból egyáltalán megtehető). A legalapvetőbb ismeret alapján lehet tudni, hogy Irán siíta, Irak is siíta többségű ország. Irak ugyanakkor szunnita vezetés alatt van. Ennek számos konfliktus lett az alapja, többek között Szaddám Huszein uralkodása és halála is.

Sokszor írtam már ezen a blogon arról, hogy a háborúk mögött lévő vallás legfeljebb ragasztóanyag, ami összetartja az identitás “konstruktumát”. Persze a lényegen nem változtat, sőt, éppen ezért elemezni kell a vallást, mert általa értünk meg sok minden részletet. Ugyanakkor nem szabad a vallásból levezetni az eseményeket, mert azok nem az identitásból, hanem politikai, gazdasági igényből és akaratból származnak.

Szulejmán halála egy politikai fordulatnak tűnik; valójában ha nagyon leegyszerűsítjük mondhatjuk azt, hogy az USA saját befolyását kezdi félteni a térségben. Irán ugyanis nagyon ügyesen a siítá milicákon keresztül, különböző a Közel-keleti térségekben lévő országokban kiépítette szövetségeseit. Amint látjuk ezek nem feltétlenül országok, hanem azon belül működő csoportok. A Hezbollah ennek a legnagyobbika, és Irántól ez a csoport kapja a legtöbb és legpusztítóbb fegyvereket is.

Persze a drónok korában az asszimetrikus háború újfajta módját látjuk. Nem mintha a katonai drónok ne lennének nehezen beszerezhetők és ne lennének fegyverrel is bonyolult felszerelni (elsősorban gazdasági, kereskedelmi értelemben), de mégsem vadászgépekről, tankokról, tüzérségről beszélünk. Egyrészt olcsóbb, másrészt anonimebb, harmadrészt nem épült ki velük szemben még olyan védelem, mint a többi haditechnikával szemben.

Szulejmán valójában már régóta célpontja volt az USA-nak. Eddig miért nem csapott le rá? Pont azért, ami történik, vagyis, hogy a Hebollah már a Terminal nevű kommunikációs csatorna csoportján keresztül megüzente, hogy minden mártíromság dicsőség, melyet eme halál miatt követnek el az USA ellen. Nem akartak mártírt csinálni belőle. Most mégsem maradt más lehetőség, legalábbis ez az egyetlen logikus magyarázat minderre.

Szulejmán a miliciákkal kötött szövetséget, valójában zseniális módon építette ki Irán szövetségi rendszerét, nem véletlenül hívták a nem hivatalos iráni külügyminiszternek. Az USA azonban már rég tanult saját hibáiból, vagyis abból, hogy képtelenség a mai modernkori háborúkat egyértelműen megnyerni. Vagyis jobb forrásában elfojtani mindent. Számos ilyen beavatkozást látni a világon: kormányfők jönnek-mennek, valójában az USA rendezi a háttérben a szálakat.

Az USÁval szövetségesi viszonyban lévő szaudiak olajlétesítményei ellen elkövetett Iránhoz köthető miliciák támadása vagy éppen az USA egyik drónjának lelövése már borítékolhatóan elővételezte az USA beavatkozását.

Kászim Szulejmáni
© MTI / EPA / A legfőbb iráni vezető hivatala

Van egy érdekes vallási vonal azonban és éppen az a szervezet kapcsán, amely tagja volt Szulejmán. A Forradalmi Gárda különleges alakulat, amely része az iráni hadseregnek, de attól független is. Saját szárazföldi, légi és haditengerészettel rendelkezi, illetve két sajátos ága is van a Kudsz és a Baszidzs. A Kudsz a nemkonvencionális hadviselésre szakosodott (drónok, kiberhadviselés, hírszerzés és főleg Iránon kívüli akciókban vesz részt), a Bazsidzs meg egyfajta önkéntes tartalékos (de erős ideológiai kötődésű) szervezet.

Az iráni alkotmány szövege szerint:

They will undertake the responsibility of not only guarding and protecting the borders, but also the weight of ideological mission, i.e. striving ( jehād) on the path of God and struggle on the path of expanding the sovereignty of the law of God in the world; in accordance with the Qur’anic verse: “Against them make ready your strength to the utmost of your power, including steeds of war, to strike terror into (the hearts of) the enemies, of Allah and your enemies” (8: 60).

A fenti szavak a hadseregre vonatkoznak és külön kiemelve a Pasdaran-t, vagyis a Forradalmi Gárdát. Ami viszont kifejezetten a Gárdát illeti:

protecting the Revolution and its achievements.

A forradalom vívmánya pedig nem más, mint az iszlám (és iszlamizált) állam védelme. Ilyen értelemben valóban egyfajta vallási csendőrség szerep is rájuk lett bízva.

Szulejmán a Jeruzsálem arab neve után elnevezett Kudsz Erő élén állt. Ahogy írtam főként ez a szervezet felelt a perzsa vezetésű síita teokratikus állam közel-keleti befolyásának utóbbi évtizedekben tapasztalt erősödéséért. Szulejmáni közvetlenül Ali Khamenei legfőbb vallási és politikai vezető alatt állt, senki másnak nem tartozott beszámolással. Tegyük hozzá Baszidzs is is főleg az Ajatollah parancsait követi. A kisebb csoportjaik pedig jóformán a helyi imámok alá rendelik magukat.

Szulejmáni tehát miliciákat szervezett az iráni térségben, akik akciókkal a szunnita és nyugatbarát erők ellen lépnek fel, például Irakban. Bár sokan úgy gondolják ez hamar el fog ülni, szerintem nem. Azontúl, hogy mártír lesz belőle eszkalálódni fog az ügy, mert a miliciák már léteznek. Ráadásul ezen miliciák nem ritkán nagyon régi, rosszul felszerelt haditechnikával rendelkeznek, és harcban járatlan katonák kezelik őket. A tévedés lehetősége is fennáll: lehet, hogy nem arra lőnek, amire vagy akire akarnának. Mondjuk eltalálnak egy nagykövetséget, vagy egy saját bázist a katyusa rakétáival.

Nankingi mészárlás

Ma emlékeznek meg (főleg Kínában) az ún. nankingi mészárlásról. Kevesen hallottak erről, mert valamiért az oktatásunkban mindmáig nagy szürke folt kelet történelme. A II. világháború azonban nem a globális háború és kapcsolatrendszer kezdete, sokkal inkább csak eleme annak.

A világ egyik legnagyobb tömegmészárlása során 300 ezer embert öltek meg. (A japánok mindmáig 20 ezret ismernek el belőle.) A megmaradt kínai és japán beszámolók szerint nem a gyilkolás játékká fajult és nem is pusztán a halál számított, nem egy esetben a kivégzés módja is kegyetlen volt.

Képtalálat a következőre: „john rabe”

Ebben a bejegyzésben mégsem a mészárlásról írnék, hanem egy érdekes Schindler féle embermentőről John Rabe-ról. Érdemes elolvasni a wikipedia szócikkét róla, én csak itt széljegyzetet teszek majd vele kapcsolatban.

Mindmáig keveset tudunk azokról a tudósokról, akik náci kötődésük miatt az ismeret homályára lettek ítélve, ahogy Kína történelme is az Európai történelemoktatásban. Ráadásul csak a hírük van árnyékban, hiszen a szövetséges nagyhatalmak fel- és kihasználták tudásukat, sőt általában elmondható, hogy (a nyilvánosságig ugyan nem menően, de) nagy becsben is tartották őket.

Már önmagában egy filozófiai kérdés mennyire lehet különválasztani egy embert adott szempontok alapján. Ha valaki például nagyon jó orvos, de bankot rabol, akkor utóbbi tette miatt másképp kell tekinteni orvos mivoltára? Ráadásul, ha a bankrablást valami szörnyűbbre cseréljük, talán még több ember inogna meg, és egységben kezdené kezelni személyét. Mégis felmerül a kérdés, hogy valóban egy lezárt egészről van szó? A pálforduló szót Szent Páltól eredeztetjük, aki Saul volt. A keresztények hogyan tekintenek egy keresztényeket szisztematikusan üldözőről manapság? Ő ugyanis a kereszténység fundamentumának egyik legfontosabb szereplője lett az apostolok mellett.

2009-ben mondhatni megtört a jég. Egy filmet forgattak Rabe-ről, a trailer meg is tekinthető. Minél többet olvasok róla és megnézve a filmet, elmondható, hogy vannak emberek, akik (mint szinte mindenki) a történelem adott korának hatása alatt élnek, ahogy Rabe is, ugyanakkor belül mégis filantróp, szent, békeszerető vagy nevezzük akárhogy, de felül tud emelkedni az emberi gyűlöleten, és hőssé tud válni. Különösen lényeges lélektani elem, hogy ő mindezt adott esetben annak ellenére teszi, ami miatt megbélyegzik mind a mai napig.

Képtalálat a következőre: „john rabe”

Keresztényüldözés, konferencia

fotó: kdnp.hu

Második alkalommal szervez nemzetközi konferenciát az üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkárság november 26. és 28. között.

A közel-keleti egyházvezetők számoltak be helyzetükről, nehézségeikről. Korábban a régió egy ötöde keresztyén volt, mostanra az arányuk az elhúzódó fegyveres konfliktusok – a két öbölháború, Irak 2003-as megszállása, valamint a 2011 óta tartó szíriai polgárháború –, radikális csoportok terrorakciói, a gazdasági szankciók és a szélsőséges szegénység miatt öt százalék alá csökkent.

A konferenciát elnézve elmondható, hogy valódi szükségre igyekszik választ adni sok szervezet, beleértve a magyar (vagy akár az USA) kormányt is. Mindez azonban nem széles körű társadalmi háttér mentén, hanem ideológiai egysíkúságban, ami kérdésessé teszi, hogy hosszú távon mennyire fenntartható majd ez és mennyiben fognak átpolitizálódni keresztény fogalmak. A kereszténység alapvetően mindenki felé nyitott, tartalma és célja pedig kevésbé társadalmi mint inkább lelki. A következőkben ez sem maradhat el a dialógusból, különben szektariánus hatások mentén kiürülhet a keresztény üzenet az azt halló fülek számára.

A reformatus.hu elég jó beszámolót írt az alkalomról. Talán annyi kiegészítés, hogy voltak ún. “side-event”-ek, amelyek a témát többé-kevésbé érintve foglalkoztak kisebb körben ifjúság, jog stb. témákban. Előadói voltak például Bese Gergő atya, aki az ifjúságról és környezetvédelemről beszélt, illetve a jog témájában ifj. Lomnici Zoltán.

Képtalálatok a következőre: keresztényüldözés konferencia"