Az arabok és a zsidók közötti konfliktusokat – leginkább talán a sajtónak köszönhetően – sokszor iszlám-zsidó vallásháborúként értelmezzük.
Számos szempontból azonban megkérdőjelezhető, sőt cáfolható elképzelés ez. A cáfolat azonban túl hosszú lenne, semhogy egy blogposzt keretében fejtsem ki, ezért csak néhány kiragadott szempontra mutatnék rá, különösen a fegyveres konfliktusok vallásinak való minősítésére. Tegyük hozzá nem a vallási elemet cáfolom a konfliktusban.
Az október 7 óta zajló fegyveres konfliktus Gázában számos a biztonságpolitikában vagy hadtudományban járatos szakembernek adott teret a sajtóban. Megszólalásaik szakterületüknek megfelelően volt minőségi. Amikor a vallás területére merészkednek megszólalásaikban zavarodottság, szűkszavúság, leegyszerűsítések és tévedések bukkannak fel.
Először néhány gyors korrekció. Sokszor visszatérő elem a megszólalókban, hogy újra egy jom kippuri háború kezdődött, hiszen éppen az ünnepen érte támadást Izraelt, amikor is a figyelem kevésbé koncentrált, sok katona van otthon, stb. Már itt az első tévedés, ugyanis most nem a jom kippurkor törént a támadás. A támadás szombaton (Szabbatkor – a “zsidó vasárnap”, pihenőnap), valamint Szimchat Tórá napján, ami lényegében egy Tórát (a zsidó Biblia) ünneplő nap, ami inkább hasonlít egy búcsús örömünnepre, semmint egy templomban zajló komor liturgiára. A jom kippuri tévedés abból adódhat, hogy 1973. október 6-án indult a jom kippuri háború, vagyis annak évfordulójának másnapján történt a támadás.
A másik egy “népszerűbb” tévedés: arab = iszlám, valójában arab ≠ iszlám. A legnépszerűbb iszlám vallású ország Indonézia, aztán Pakisztán, India, Banglades követi. Vagyis a lista elején nincsenek azon tipikusan iszlámnak tartott országok, mint Irán, Irak, Líbia stb. Arányaiban is Mauritánia és Szomália a listavezetők, Palesztina itt is “csak” a 13. a sorban.
Sorolni lehetne még, de a harmadik amit lényegesnek tartok kiemelni az antiszemitizmus kifejezés. Nem kétséges, hogy a zsidóellenesség kifejezése, de a jelentése a sémi népekkel kapcsolatos ellenszenve. Sémi nép a zsidó, az akkád, a máltai, és az arab is. A konfliktus kapcsán tehát egyik oldalról sem sok értelme van használni az antiszemita indítékot.
Na de nézzük akkor, hogy az-e és ha igen, mennyiben vallásháború a tárgyalt konfliktus.
Ha Charles Selengut szociológus, vallástudós felosztását vesszük alapul, akkor vallásháborúnak azt nevezhetjük, ami a 1) vallás ellenségeinek ellenében folytatott háború, 2) a vallási élet fenntartása és az attól való eltérések elleni harc, valamint 3) vallási tekintélyek vezetésével folyik.
Vegyük sorra fordított sorrendben:
3) Yitzhak Yosef és David Lau, Izrael szefárd és askenázi főrabbijai, valamint Shlomo Amar és Aryeh Stern, Jeruzsálem főrabbijai közül egyik sem támogatja az erőszakot, sőt több esetben elítélték bizonyos szempontjait, például, hogy az arab munkásokat nem érheti erőszak, mert az a Tóra ellen való. Világos, hogy a zsidó szempontból önvédelmi háborúnak minősülő támadást nem ítélik el, de az is, hogy zsidó részről nincs vallási igény erre a fegyveres konfliktusra. Ismail Haniyeh a Hamász vezetője így nyilatkozott korábban: “Soha nem fogjuk elismerni a bitorló cionista kormányt, és folytatjuk dzsihádszerű mozgalmunkat Jeruzsálem felszabadításáig.” Bár a vallási dzsihád szó megjelenik, láthatóan kiemeli, hogy nem az, hanem ahhoz hasonló. Összességében tehát nem állja meg a helyét a vallásháború ebből a szempontból. ☒
Ehhez tartozik persze az is, hogy az Iszlám Dzsihád és a Hamász részéről is születtek vallási tartalmú kijelentések. Ilyen például a Palesztina Tudósok Egyesülete fatwája, amivel kapcsolatban azonban meg kell jegyezni, hogy mindig szélsőséges tartalmú volt.
Az Arab Ligának és az Iszlám Együttműködés Szervezetének (OIC) közös rendkívüli csúcstalálkozóján sem hangzott el túl sok vallási. Általában a nemzetközi jog és politikai megjegyzések uralták a beszédet. Az egyetlen szélsőséges megnyilatkozást (ahogyan várható is volt) az iráni elnök tette, aki a Hamászt dicsérte, mint egyetlent, aki ellenáll Izraelnek.
2) A vallási élet fenntartása valójában egy fontos ideológiai elem, hiszen Izrael földje vallási szempontból a zsidóknak isteni ígéret alapján az övéké, másrészt ott van néhány fontos helyszín, ami zsidóknak, keresztényeknek és muszlimoknak is vallási jelentőséggel bír. Ilyen lehet Betlehem is, de főként Jeruzsálemre érdemes gondolni. Bár kétségkívül számos eleme van a konfliktusnak az egyik elem így vallási jellegű. ✔
1) A vallás ellenségei ellen folytatott harc is részben igaz. Az ellentétet számos kutató elemzi, amelyekben felmerülnek gazdasági, politikai, ideológiai (pl. nacionalizmus) elemek. Nem állítható tehát, hogy a muszlim harcol a zsidó ellen vagy fordítva. Ugyanakkor számos közösségi médiabejegyzés tanuskodik arról, hogy a vallási elem része annak a motivációs háttérnek és narratívának, amely övezi ezt a konfliktust. Így ha partikulárisan is, de jelen van a vallási ellenség képe a konfliktusban. ✔
A doktori tézisemben kifejtettem (amire itt most nincs tér), hogy az 1) az ok 2) cél 3) eszköz. Azt is leírtam, hogy ezen szempontok esetében sokszor elég a szubjektív (pl. narratíva) domináns megléte. Egyedül egy általam bevezetett 4) pont az, ami objektív nézőpontot kíván, ez az ‘eredmény’. Eredményről nehéz egyelőre azonban szólni, mindenesetre, ha az nem vallási jellegű lesz, akkor ‘konfliktus vallási elemmel’ kategóriát lehetne alkalmazni, ha igen, akkor sem vallásháború, hanem inkább ‘vallási háborúnak’ minősül majd.
Összefoglalva tehát a jelenleg zajló fegyveres konfliktus nem nevezhető vallásháborúnak, de a vallási elemek átjárják azt, így annak elemzésére és a vele kapcsolatos fogalmak és koncepciók használatára nagy szükség van.
blog E N S 𐌂 ... seregnyi lélek 