Adoniram Judson a burmai történelem és kereszténység ismert alakja, akinek élete és munkássága jelentős hatást gyakorolt Burmára és a keresztény misszióra. Életéről a “To the Golden Shore” c. könyvből olvashatunk.
Néhány érdekesség:
Misszionárius munka: Adoniram Judson a burmai misszió egyik korai úttörője volt. 1813-ban, Burmába érkezése után, elkezdte terjeszteni a kereszténységet és az evangéliumot a helyi lakosság között. Az ő elkötelezettsége és kitartása az evangélium hirdetésében mély nyomot hagyott a burmai kereszténység történetében.
Nyelvfordítás: Judson nagy hangsúlyt fektetett a burmai nyelv és irodalom tanulmányozására. Az ő munkássága alapvető fontosságú volt a Bibliához való burmai fordításban, amely lehetővé tette a helyi emberek számára, hogy az Isten igéjét anyanyelvükön olvashassák és értsék. A burmai nyelvben végzett fordítómunkája nagymértékben hozzájárult a vallási és kulturális identitás megerősítéséhez.
A burmai társadalom befolyásolása: Judson nemcsak a vallási területen, hanem a burmai társadalom más szempontjaiban is jelentős hatást gyakorolt. Az ő munkássága az oktatás és az egészségügy terén is kiemelkedő volt. Alapított iskolákat és kórházakat, amelyek segítettek a burmai embereknek az oktatásban és az egészségügyben való fejlődésben.
A Karen népesség és kapcsolata: Judsonnak különösen közel állt a Karen népesség, akik részben már keresztény hitre tértek. Az ő kapcsolata és munkája segítette a burmai és Karen közösségek közötti kölcsönös megértést és együttműködést. A burmaiak és Karen közötti feszült viszonyban játszott szerepet a vallási és kulturális híd kialakításában.
Adoniram Judsonnak és feleségének, Ann Judsonnak, négy gyermekük született. Ann Judson 1826-ban, a harmincas évei elején, a családdal együtt Burmában halt meg. Ann Judson a burmai misszióban tevékenykedett, és hatalmas erőfeszítéseket tett a burmaiak megtérítése és a vallási oktatás terén.
Adoniram Judson tovább folytatta a missziós munkát és a burmai emberek szolgálatát Ann halála után. Az ő további éveiben is számos nehézséggel szembesült, beleértve a betegségeket és az elzártságot. Végül Adoniram Judson 1850-ben, azaz hat évvel felesége halála után, Burmában halt meg.
Adoniram Judson temetése Burma területén történt, ahol évtizedeken keresztül szolgált és hatalmas hatást gyakorolt.
Scot Marciel Indonézia, majd 2016 és 2020 között az Egyesült Államok mianmari nagykövete volt, jelenleg pedig a Stanford Egyetem Walter H. Shorenstein Ázsia-csendes-óceáni Kutatóközpontjához tartozó Freeman Spogli Nemzetközi Tanulmányok Intézetének Oksenberg-Rohlen ösztöndíjasa. Nemrégiben a The Irrawaddy főszerkesztőjével, Aung Zaw Aung Zaw-val beszélgetett többek között a mianmari ellenállásnak nyújtott nem halálos segítséget engedélyező új amerikai jogszabályról, valamint a mianmari junta nemzetközi elszigetelésére irányuló erőfeszítésekről és a válság sújtotta ország 2023-as kilátásairól.
AUNG ZAW: 2023 nehéz év lesz Mianmar és a mianmari nép számára. A rezsimnek különböző frontokon nagyon ellenálló és növekvő ellenállással kell szembenéznie. A múlt héten meglepő híreket kaptunk. Az amerikai kongresszus elfogadta a 2023-as nemzetvédelmi felhatalmazási törvényt (NDAA); engedélyezi a civil társadalom és a mianmari politikai foglyok támogatását, és jelentős mértékben megemlíti az etnikai fegyveres szervezetek (EAO-k), a polgári Nemzeti Egységkormány (NUG) és annak fegyveres szárnya, a Népvédelmi Erők (PDF) nevét. Nem halálos segítséget nyújt a mianmari ellenállók és politikai csoportok támogatására. Hogyan látja ezt a törvényjavaslatot, és hogyan fog működni a mianmari viszonyok között?
SCOT MARCIEL: Fontos megjegyezni, hogy a törvényjavaslat nagy része csak engedélyezi a dolgokat, például a finanszírozást, ami nagyszerű, de valójában nem biztosít pénzt. Tehát ez leginkább egy határozott üzenet a Kongresszus részéről a mianmari népnek, de a Biden-kormányzatnak is, hogy bátrabb, aktívabb megközelítést akarnak. Az az érzésem, hogy a Biden-kormányzat amúgy is ebbe az irányba halad, így ez a törvényjavaslat arra fogja ösztönözni a kormányt, hogy az eddigi úton haladjon, de talán gyorsabban.
A helyszínen az ellenálló csoportok és az ellenzéki csoportok nagyon izgatottak. Valahogy megerősödött a lelkük. Üdvözlik a törvényjavaslatot. A mianmari emberek általában, valamint az ellenzéki és demokratikus erők mindig támogatják, hogy az USA többet tegyen. A rezsim elég határozottan reagált. Azt mondták, hogy ez a szuverenitás megsértése és a belügyekbe való beavatkozás. Szóval, hogyan látja ezt a “nem halálos segítséget”?
Nem hiszem, hogy még nem tudjuk pontosan, mi fog történni. Mint mondtam, a törvényjavaslat engedélyezi a finanszírozást, de az már egy külön kérdés, hogy lesz-e rá pénz, és ha igen, hogyan fogja a Biden-kormányzat felhasználni. De minden bizonnyal juthat pénz az oktatásra, az egészségügyre – ismétlem, nem a juntának, hanem a demokráciapárti erőknek, akár az NUG-nak, akár esetleg etnikai fegyveres csoportoknak. Úgy értem, [korábban] nyújtottunk segítséget például a karen egészségügyi minisztériumnak, még akkor is, amikor én [nagykövetként] ott voltam, tehát ennél többet is lehetne tenni, még esetleg a kormányzásra irányuló erőfeszítésekre is. Meg kell néznünk, hogy a Biden-kormányzat hogyan dönt.
A jogszabály említést tesz az NUG-ról, a PDF-ekről és az EAO-król.
Igen, így van. Ismétlem, meg kell néznünk, hogy a Biden-kormányzat hogyan dönt a felhatalmazás felhasználásáról. De az biztos, hogy ez azt az üzenetet közvetíti, hogy a Kongresszus úgy véli, hogy a kormányzatnak finanszírozást kell nyújtania ezeknek a szervezeteknek. Az egyik fontos tényező az lenne, hogy a világ bármely pontján az Egyesült Államokban elég magasak az elszámoltathatósági normák a pénzzel kapcsolatban. Nem az emberi jogok értelmében vett elszámoltathatóságra gondolok. Bármely szervezetnek, amelynek az USA kormánya támogatást nyújt, bizonyítania kell, hogy a pénzt arra költi, amire mondja, és hogy a pénz nem megy máshová.
A múlt héten érdekes hírek érkeztek az ENSZ Biztonsági Tanácsának Mianmarról szóló határozatáról. Évtizedek óta először követelik az összes politikai fogoly, köztük Daw Aung San Suu Kyi állami tanácsos és U Win Myint elnök szabadon bocsátását, valamint az ellenségeskedések és a lakossággal szembeni agresszió azonnali beszüntetését. Tehát mélységes aggodalmát fejezte ki, de mi következik ezután? Milyen intézkedéseknek kellene következniük?
Valójában meglepődtem, amikor megláttam az állásfoglalást. Amikor az ember megpróbál megszerezni egy biztonsági tanácsi határozatot, kompromisszumokat kell kötnie, hogy elkerülje a vétókat. Biztos vagyok benne, hogy egyesek még erősebb megfogalmazást akartak, de a tárgyalások során enyhíteniük kellett a szöveget. Mégis úgy gondolom, hogy a határozat egy nagyon erős szimbolikus üzenet a demokrácia és az ellenállás támogatásáról. És egy nagyon erős üzenet – amelyet Oroszország és Kína is támogatott – a junta számára, hogy nem nyer támogatást, sőt, lehet, hogy elveszíti azt. Én visszafognám a várakozásaimat azzal kapcsolatban, hogy mi várható a nyomon követésként, csak azért, mert a Biztonsági Tanáccsal mindent meg kell tárgyalni. És ha Oroszország, Kína vagy bárki más nem ért egyet, akkor leállíthatják. Különösen Oroszország és Kína, mert nekik vétójoguk van.
Érdekes látni, hogy Kína és Oroszország ezúttal nem támogatta a rezsimet. India is. Miközben beszélgetünk, egy újonnan kinevezett kínai különmegbízott állítólag Mianmarba repül, hogy találkozzon a rezsimmel. Kínának nagy tétje van Mianmar stabilitásában, a befektetésekkel, az Övezet és Út kezdeményezés infrastrukturális projektjeivel. Kínát elítélték a rezsim és a hadsereg támogatása miatt. Bármit is tesz az USA, Kína nagyon óvatos lesz, ha nem is ellenzi. Mit gondol arról, amit Kína tesz? Oroszország pedig a puccs óta a legfontosabb ország a mianmari hadsereg hardverrel való támogatása terén. A rezsim légiereje orosz vadászgépeket és helikoptereket használ a lakosság bombázására és az ellenálló erők elleni támadásra. Tehát két nagy ország támogatja a rezsimet.
Az az érzésem, hogy Kína végső soron meglehetősen pragmatikus. Örömmel dolgozott együtt a régi katonai rezsimmel, ahogy önök is emlékeznek rá, de aztán tökéletesen örömmel dolgozott együtt az NLD [Nemzeti Liga a Demokráciáért] kormányával is, amellyel jó kapcsolatokat ápolt. És feltételezem, hogy azért dolgozik együtt a juntával, mert a junta legalábbis látszólag hatalmon van. De nem hiszem, hogy mély kötődés vagy lojalitás lenne köztük. Azt hiszem, ha a hadsereg ellen felsorakozott különböző erők képesek lennének kiszorítani a hadsereget a hatalomból, Kína szívesen dolgozna együtt ezekkel az erőkkel a kormányban. És fontos, hogy világossá tegyük, hogy ez nem amerikai-kínai kérdés. [Ez egy belső mianmari kérdés, és nem akarjuk, hogy amerikai-kínai ügy legyen belőle. Ez az egyik oka annak, hogy az USA részéről talán némi óvatosságot tanúsítunk. Attól tartanak, hogy ha túl sokat tesznek, akkor Kína még erősebb támogatásra ingerelheti a juntát, és akkor az ügy amerikai-kínai kérdéssé válik, aminek nem kellene lennie, és ami nem is az.
Oroszországnak kevesebb érdeke van Mianmarban, mint Kínának. Úgy gondolom, hogy [Vlagyimir] Putyin [orosz elnök] szeret bárhol, ahol csak tud, bajt keverni, és befolyást szerezni, ahol csak tud. És ebben az esetben fegyvereket eladni és pénzt keresni. De nem hiszem, hogy megint csak van valami mély, hosszú távú kötődés. Ez csak egy lehetőség Oroszország számára. De természetesen Oroszországnak is megvannak a maga problémái. És ha megfordítjuk, a junta szempontjából az Oroszországgal való szoros együttműködés lehetővé teszi számukra, hogy elkerüljék a Kínától való túlzott függést, amit minden bizonnyal szeretnének. De ismétlem, nem hiszem, hogy Oroszországnak nagyon jelentős hosszú távú érdekei lennének [Mianmarban]. Ez csak egy lehetőség számukra.
Mint mondta, Kína nagyon pragmatikus. Kína rugalmas is tud lenni. Bármilyen változások történnek is Mianmarban, a pozíciója nem rögzített. Ez a pragmatizmus alapjain nyugszik. Akár az ellenzéki erőkről, akár az EAO-król, akár a demokratikus erőkről, akár a juntáról van szó, át tud állni a másik oldalra. Mindenkivel barátkozik.
És ezért van értelme, hogy az NUG és az EAO-k a kínaiakkal folytatott beszélgetéseik során világossá tegyék, hogy nem ellenségesek Kínával szemben. Mert bármelyik kormány, amelyik létrejön, legalább ésszerű kapcsolatot kell ápolnia Kínával.
A kínai kormány valószínűleg érzi, hogy ez a rezsim nem tarthat sokáig, hogy nincs jövője, és hogy Pekingnek jobb, ha egy stabilabb, támogatott kormánnyal áll kapcsolatban, igaz?
Szerintem ez igaz. Egy ideje már világos, hogy a junta talán képes lesz egy ideig hatalmon maradni pusztán a puszta brutalitás révén, de egyáltalán nincs bizonyíték arra, hogy a junta képes lesz stabilizálni vagy hatékonyan kormányozni az országot, vagy bármilyen népi támogatást szerezni. A kínaiak tudják ezt. Az ellenállási erők számára sok szempontból az a kihívás, hogy miközben megpróbálják legyőzni a juntát, politikai oldalról is meg kell mutatniuk, hogy stabil alternatívát kínálnak, amely képes lesz legyőzni a különböző etnikai csoportok közötti történelmi bizalmatlanságot. [Ez] nem könnyű, és nem is megy egyik napról a másikra. De azt hiszem, minél inkább ez történik, és minél inkább látják a külső kormányok, hogy legalább egy útról, egy ütemtervről van megállapodás – még ha a részleteket idővel ki is kell dolgozni -, annál könnyebb lesz más kormányoknak belátniuk, hogy van a juntával szemben egy olyan alternatíva, amely nagyobb stabilitást kínál.
Ez aggodalomra ad okot az ellenzék és a mianmari emberek számára, mivel az egység meglehetősen ritka. De mivel az ellenállás erős – bár az elmúlt két évben volt néhány hullámvölgy -, úgy tűnik, hogy meg kell érteniük, hogy valamiféle közös alapnak kell lennie, ha nem is egységes frontnak. Ha nem, akkor semmiféle segítség, beleértve az NDAA által engedélyezettet is, nem fog megérkezni, mert az ellenállási erőkből hiányzik a közös megértés vagy az egység.
Ez igazán nagy kihívás. Mianmarban azt hallani, hogy “Sok nézeteltérésen túlléptünk, és most már együtt dolgozunk”. Ami igaz is, bizonyára sok változás történt. Egységes a szándék, legalábbis sokak között, hogy kiszorítsák a hadsereget a hatalomból. De aztán jön a következő szakasz: “És aztán?”. Szerintem irreális elvárás, hogy részletes tervrajzot várjunk arról, hogy pontosan hogyan is nézhet ki egy jövőbeli szövetségi demokrácia. Ez valószínűleg évekbe telhet. De minél inkább sikerül megegyezni legalább az alapelvekben, mint például a Szövetségi Demokrácia Chartában felvázoltak, és az előre vezető útról – “Íme, mi lesz a tervünk a következő két évre” -, az sokat segít mind a külföldi kormányoknak, mind a mianmari népnek. Más kormányoknak is alternatívát nyújt a junta által javasolt – utálom egyáltalán “választásoknak” nevezni, de amit ők “választásoknak” neveznek – választásokkal szemben. Mindannyian tudjuk, hogy ezek teljes csalás lesznek, és nem oldják meg a problémákat, de amennyiben az ellenzék, az ellenállás megmutatja, hogy “Hé, itt a mi utunk”, akkor ez megkönnyíti a kormányok számára, hogy azt mondják: “Igen, mi nem támogatjuk ezeket a választásokat, vagy nem fogadjuk el ezeket a választásokat”.
Úgy tűnik, hogy a rezsim folytatja a választásokat. Néhány kormány támogathatja őket, mert úgy érzik, hogy ez az egyetlen módja az ország stabilizálásának. A rezsim számára ez a hatalmának kiterjesztéséről és uralmának legitimálásáról szól. Ebben a tekintetben mit várhatunk az ASEAN-tól? Ön volt az Egyesült Államok indonéziai nagykövete [2010-13]. A következő évben Indonézia tölti be az ASEAN elnöki tisztségét. Ön szerint Indonézia más lesz, mint Kambodzsa? Ez egy alvó óriás, egy hatalmas ország, politikailag erős, és az ottani reformoknak köszönhetően az egyik legígéretesebb ország a régióban. Mianmarral kapcsolatban Indonézia eddig elég határozott álláspontot képviselt. Ez elég meglepő, nem igaz?
Kicsit meglepő, de nem annyira, ha nem felejtjük el, hogy Indonézia hosszú utat tett meg belsőleg. Fontos számukra a demokrácia, de a megfelelő kormányzás is. Úgy értem, Mianmarban nem hiszem, hogy helyes lenne azt mondani, hogy csak a demokráciáról van szó. Nem vagyok mianmari, de az az érzésem, hogy az emberek nemcsak azért állnak ellen, mert demokráciát akarnak, hanem azért is, mert reményt akarnak a jövőjükre nézve. És úgy gondolom, hogy [Indonézia] nem akar egy olyan Mianmart látni, amely szétesőben van és hosszú éveken keresztül humanitárius válságban van. Ezért arra számítok, hogy [Indonézia], beleértve Retno Marsudi külügyminisztert is, elég aktív lesz. Minden bizonnyal jobban szimpatizálnak a demokrácia erőivel és nyitottabbak a változásra. Úgy vélem azonban, hogy az ASEAN egésze valószínűleg megosztott marad. Nem tudom, miről szólt ez a nemrégiben Bangkokban tartott találkozó [amelyet Thaiföld szervezett, és amelyen a junta külügyminisztere, valamint thaiföldi, vietnami, laoszi és kambodzsai kollégái vettek részt]. Nem tűnt jónak, de nem tudom biztosan megmondani. Egyes ASEAN-országok számára fennáll a kísértés, hogy elfogadják a választások eredményét, csak azért, mert nem látnak más kiutat a válságból. A mianmariak számára tehát az a kihívás, hogy elmagyarázzák ezeknek a kormányoknak, hogy ezek a választások miért nem jelentenek kiutat a válságból. Mert nem fogják megoldani az alapvető problémát… Először is, sok szempontból vicc lesz, nagyon korlátozott részvétellel és valószínűleg jelentős erőszakkal, de azért is, mert nagyon sok politikai vezető és aktivista börtönben van. Nem fognak a válságból kivezető útként szolgálni. És ez a legfontosabb üzenet, amit az ASEAN és más országok kormányainak, amelyek kiutat keresnek a jelenlegi helyzetből, meg kell hallaniuk.
Különösen a szomszédos országoknak, köztük Thaiföldnek. Thaiföld egy olyan ország, amely befogadta a menekülteket, menedékkérőket, menekülő aktivistákat és politikusokat. Humanitárius szempontból Thaiföld kedves volt azokkal, akik ide érkeztek. De Thaiföld is nagyon aggódik a mellettük égő ház miatt. Most is lángokban áll. Tavaly egy humanitárius folyosóról, amerikai segítségről és a határ menti menekülttáborokról beszéltünk. És a menekülthelyzet biztonsági kihívásairól is. Ha az USA többet akar tenni, akkor többet kell tárgyalnia Thaifölddel, amely kulcsfontosságú ország, ha változásra van szükség.
Egyetértek azzal, hogy Thaiföld kritikus fontosságú. A thaiföldiek tudják, mi történik Mianmarban. Tudniuk kell, hogy a junta nem jelenti a stabilitás forrását a jövőben. Kapcsolatokat ápolnak a hadsereggel, így nem akarják azokat felborítani. Nem vagyok érintett, de el tudom képzelni, hogy az amerikai tisztviselők rendszeresen beszélnek thaiföldi tisztviselőkkel erről, mind a politikai, mind a humanitárius oldalról. Thaiföldet egy kicsit is ismerve, nem várhatjuk vagy kérhetjük a thaiföldiaktól, hogy valami nagyszabású bejelentést tegyenek. Inkább csak pragmatikusan, a helyszínen tegyenek meg mindent, amit csak lehet, hogy segítsenek a menedékkérő embereknek, de azt is, hogy megkönnyítsék a Mianmarba érkező segélyek bejutását, mert minél több segély érkezik az emberek megsegítésére, annál inkább nem érzik majd szükségét, hogy Thaiföldre jöjjenek. Ez tehát az ő érdekük. A thaiföldieknek azonban ezt politikai okokból meglehetősen csendben kellene megtenniük.
Visszatérve a korábbi kérdésre, hogy mit várnak a mianmariak, ez nem csak a demokráciáról szól. Hanem arról, hogy a kormány átlátható legyen. Még ha ez egy autoriter modell is, akkor is azt akarjuk, hogy a kormány átlátható legyen. Nem akarják, hogy az országot gengszterek és bűnözők irányítsák. Ma Mianmart nyilvánvalóan gengszterek és bűnözők irányítják.
Mi, amerikaiak mindig is a demokráciát részesítettük előnyben. Szeretjük a demokráciát és az egyéni jogok védelmét. Egyetlen kormány sem tökéletes demokrácia, beleértve a sajátunkat is. Mindannyiunknak vannak hibái. De vannak olyan kormányok, amelyek inkább a tekintélyelvű oldalon állnak, de még mindig sok szolgáltatást és előnyt nyújtanak a lakosságnak. És amelyek nem bombázzák és kínozzák őket naponta halálra, mint a junta. Ahogy már korábban is mondtam, a junta a legrosszabb rezsim Délkelet-Ázsiában a vörös khmerek óta. Semmi jót nem tesznek az országért vagy a világért. Minden negatív. Mindig veszélyes azt mondani, hogy “bármi jobb lenne”. De ebben az esetben szinte bármi jobb lenne. Ennek ellenére nem hiszem, hogy a mianmari embereknek be kell érniük egy pocsék kormánnyal, amely csak egy kicsit jobb, mint a junta. Szerintem az emberek ennél többet várhatnak és többet is várnak. Ideális esetben ez a demokrácia egy szövetségi rendszerben. Legalább egy olyan kormányt, amely nem mészárolja le a népét, amely nyújt némi szolgáltatást, némi átláthatóságot, és visszaadja a reményt, amelyet sokan éreztek az előző évtizedben.
Az elmúlt két évben mindaz, amiben az ország reménykedett és amit az előző 10 évben felépített, elszállt. A fiatalabb generációból, amely sok jó képességgel rendelkezik, sokan elhagyták az országot. Őket látva reményteljesebb vagyok, mert nyelvileg, technológiailag és készségek tekintetében jobban felszereltek. Jobban ki vannak téve a külvilágnak, reményteljesebbek, tudják, hogyan kell tárgyalni, tudják, hogyan kell dolgozni, így azt hiszem, ez reményt ad az országnak. De tényleg reménytelennek érezzük, ahogy a rezsim viselkedik.
Igen, ez az. Nincs remény az ország számára, amíg ez a rezsim van hatalmon. Még ha néhány embernek vannak is ilyen vagy olyan aggodalmai a NUG-gal vagy más ellenálló erőkkel kapcsolatban, a NUG, néhány ERO és más, a junta ellen küzdő csoportok sok reményt és a valódi fejlődés lehetőségét kínálják. A junta mindebből semmit sem kínál. Mindannyian tudjuk, mi fog történni, ha hatalmon maradnak.
Visszatérve az NDAA-ra, mire számít a rezsim és annak cimborái elleni szélesebb körű szankciók tekintetében? Mit mond a mianmari embereknek, akik azt szeretnék, ha a rezsim komolyan megbűnhődne, és véget vetnének a túléléshez szükséges pénzeszközök és egyéb támogatások áramlásának, beleértve a gáz- és olajeladásokból származó bevételeket is? Mit lát ezen a területen?
Nem beszéltem washingtoni emberekkel, így nem tudom, hogy konkrétan mit terveznek. Tudom, hogy rendszeresen vizsgálják, milyen szankcióknak lehet tényleges hatása, különösen a juntához és a juntát támogató emberekhez áramló pénzeszközökre, így arra számítok, hogy további szankciókat fognak alkalmazni, de nem tudom, konkrétan melyeket. Hogy az amerikai kormány fog-e szankciókat bevezetni a MOGE [Myanmar Oil and Gas Enterprise] ellen, azt nem tudom. Tudom, hogy ezt már fontolóra vették. Azt hiszem, voltak aggályok azzal kapcsolatban, hogy ez esetleg áramkimaradáshoz vezethet mind Yangonban, mind pedig Thaiföldön, ami – tudom, hogy sokan szeretnék azt hinni, hogy ez egy könnyű válasz; ez nem könnyű. Ha könnyű lenne, már megtették volna. Ez bonyolult, de feltételezem, hogy a kormányzat továbbra is vizsgálja és tanulmányozza ezt a kérdést.
Meséljen nekünk az oroszországi kapcsolatról. A rezsim továbbra is kap vadászgépeket Kínától és Oroszországtól is, és ezekkel támadja az ország azon részeit, ahol erős az ellenállás. Szívszorító látni a szinte mindennapos bombázásokat és légitámadásokat ártatlan emberek ellen, akiknek az életét veszítik. Mit tehet az Egyesült Államok és más partnerek és szereplők az ENSZ szintjén vagy más nemzetközi szinteken, hogy megállítsák a katonai hardver és segítség áramlását?
Nagyon nehéz megállítani az Oroszországból érkező vadászgépek és fegyverek áramlását. Mi is szankciókkal sújtjuk Oroszországot – különböző okokból, Ukrajnával kapcsolatban. Tehát már most is mindent megteszünk Oroszországgal szemben, amit csak tudunk. Láttam, hogy különböző személyek és csoportok megemlítették, hogy nagyobb erőfeszítéseket kellene tenni a repülőgép-üzemanyag szankcionálására. Nem ismerem az ellátási lánc működésének részleteit, de természetesen remélem és elvárom, hogy az USA a hasonlóan gondolkodó kormányokkal együtt megvizsgálja, hogy van-e mód arra, hogy elvágjuk ezt az áramlást, vagy legalábbis megnehezítsük a repülőgép-üzemanyag beszerzését, mert üzemanyag nélkül természetesen a repülőgépek nem tudnak repülni.
Hogyan látja Mianmar politikai helyzetét 2023-ban?
Szerintem folytatódni fog az, amit eddig is láttunk, vagyis lassú és folyamatos generációváltás lesz az ellenállási mozgalomban, a fiatalabbak egyre nagyobb szerepet játszanak, és szerintem ez folytatódni fog. Remélem, hogy további előrelépést fogunk látni a különböző közösségek közötti kapcsolatok kiépítésében, akiknek hasonló céljaik vannak. Szerintem ez valószínű, de sok kemény munkára van szükség, és le kell győzni néhány régi gondolkodási formát. Nem látom, hogy a junta erősödni fog; valószínűleg tovább veszít erejéből, de nagyon nehéz megjósolni, hogy pontosan mi fog történni. Bárcsak azt mondhatnám, hogy csodát fogunk látni, és hat hónapon belül minden megoldódik. Úgy gondolom, hogy sajnos valószínűbb, hogy a terepen ugyanezt fogjuk látni, miközben a junta fokozatosan gyengül, az ellene szövetséges erők, a mianmari nép pedig megerősödik, és remélhetőleg képes lesz helyi szinten kormányozni az ország több részén, beleértve az oktatást és mindezeket a jövő szempontjából kulcsfontosságú dolgokat. Tehát a csúcson lévő szalagcímek helyett inkább a földi szintre figyelnék. Mert – ezt önök is tudják, és az országon belüli emberek is tudják – a fiatalok nagyon sok oktatásból kimaradtak. A 2023-as év egyik legfontosabb területe, hogy több, nem junta-alapú iskolát hozzunk létre és működtessünk, és hogy az ország több részén jobb minőségű helyi kormányzást biztosítsunk.
Vlagyimir Putyin karácsonyi fegyverszünetet (január 6-7 ugyanis az ortodox naptár szerinti karácsony) rendelt el az Ukrajna elleni háborúban, de az ukránok csapdától tartanak.
Kirill pátriárka ezirányú felhívására hivatkozva hozta meg döntését Putyin.
“Én, Kirill, Moszkva és egész Oroszország pátriárkája felhívást intézek a belpolitikai konfliktusban érintett valamennyi félhez, hogy szüntessék be a tűzszünetet és január 6-án 12 órától január 7-én 24 óráig karácsonyi tűzszünetet kössenek, hogy az ortodoxok szenteste és karácsony napján részt vehessenek az istentiszteleteken” – mondta.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök egyik vezető tanácsadója, Mihajlo Podoljak az orosz ortodox egyházat “háborús propagandistának” minősítette.
A Kreml közleménye a felhívást követően így szólt: “Utasítom az Orosz Föderáció védelmi miniszterét, hogy 2023. január 6-án 12.00 órától 2023. január 7-én 24.00 óráig az ukrajnai felek teljes érintkezési vonalán vezessen be tűzszünetet”.
Az orosz ortodox egyház messze a legnagyobb a keleti ortodox közösség. Ma mintegy 100 millió híve van Oroszországon belül és még több Oroszországon kívül.
Igaz a február 24-i ukrajnai invázió megosztotta a két legnagyobb szláv gyülekezetet, nevezetesen az ukrán és az oroszt, illetve az oroszt, amely Ukrajnában működik. Mmindez tovább növelte a szláv nyelvű ortodox kereszténységen belüli, több mint ezer évre visszanyúló vitát, amely Oroszország és Ukrajna gyökereihez nyúlik vissza. Az oroszországi orosz ortodox egyház támogatta azt, amit a Kreml “különleges katonai műveletnek” nevez.
Vlagyimir Putyin elnök azt mondja, hogy megvédi az orosz nyelvűeket Kelet-Ukrajnában, és úgy állítja be a konfliktust, mint az Egyesült Államok által vezetett “abszolutista” Nyugattal való konfliktust, amely el akarja pusztítani Oroszországot és annak kultúráját. Kirill úgy tekint Oroszország februárban indított teljes körű ukrajnai inváziójára, mint a dekadens Nyugat elleni bástyára, és ragaszkodott ahhoz, hogy “Oroszország soha nem támadott meg senkit”.
Mivel a Szovjetunió 1991-es összeomlása után sok ukrán igyekezett megszabadulni az orosz dominanciától, a legtöbb modern ortodox egyházat felügyelő konstantinápolyi pátriárka autokefáliát, azaz saját maga által függetlenül kormányzzatot adott a kijevi Ukrán Ortodox Egyháznak, ami viszályt okozott Moszkvával, amely bitorlónak tekinti.
Miután a kereszténység a 9. és 10. században eljutott a keleti szláv területekre, Kijevnek saját metropolitasága volt már, de 1685-ben Nagy Péter cár alatt alárendelték, hogy az csatlakozzon az orosz egyházhoz.
Kirill határozottan támogatta Oroszország ukrajnai háborúját, és szeptemberben tartott egy prédikációt, amelyben azt mondta, hogy “a katonai kötelesség minden bűnt elmos”.
Az orosz ortodox egyház vezetője viszályba keveredett Ferenc pápával is, aki az ukrajnai inváziót orosz “expanzionizmusnak és imperializmusnak” nevezte.
Májusban pedig a pápa felszólította Kirill pátriárkát, hogy “ne váljon Putyin ministránsává”.
Nagy-Britannia júniusban szankciókat vezetett be Kirill ellen egy olyan csomag részeként, amelynek célja Moszkva megbüntetése volt az ukrajnai háború miatt. Az intézkedés nem sokkal azután történt, hogy az EU Magyarország ellenkezése miatt elejtett egy hasonló, Kirill szankcionálására irányuló javaslatot.
Jen Psaki, aki akkor a Fehér Ház szóvivője volt, májusban azt mondta, amikor Kirill szankcionálásának lehetőségéről kérdezték, hogy “senki sincs biztonságban a szankcióink elől”.
Ezen szankciókat azonban árnyalja, hogy folyamatosan jelennek meg hírek a nyugati országok által vásárlásairól, üzleteiről Oroszországgal.
Novemberben az ukrán ortodox egyház egyik ága bejelentette, hogy engedélyezi, hogy templomaiban december 25-én ünnepeljék a karácsonyt, nem pedig január 7-én, ahogyan az az ortodox gyülekezetekben hagyomány. Oroszország februári invázióját követően az ukrán ortodox egyház mintegy 400, Kirillhez hűségesnek maradt egyházközsége megszakította a kapcsolatot az orosz ortodox egyházzal a pátriárka háborúval kapcsolatos álláspontja miatt.
A kijevi székhelyű ukrán ortodox egyház bejelentése tovább mélyítette a szakadékot az orosz ortodox egyház és a többi ortodox hívő között. Egy 2020-as tanulmány szerint Ukrajna ortodox közösségének mintegy 14 százaléka az ukrán moszkvai patriarchátus egyházának tagja.
Az elmúlt években az ukrajnai ortodox közösség nagy része eltávolodott Moszkvától, ezt a mozgalmat felgyorsította az Oroszország által 2014-ben kezdődött kelet-ukrajnai konfliktus, igaz számosan az oroszokat segítik továbbra is a katonai és humánműveletekben, ami nagyon összetetté teszi a vallás és biztonság elemzését a konfliktusban.
Mianmarban igazából semmi sem változott, amióta egy katonai puccs 2021 február óta átvette a hatalmat. Ha el is fogadjuk a junta nézőpontját a választási csalások kapcsán, akkor is igaz, hogy a beígért demokratikus választások csaknem két év óta nem történtek meg, hiába ennek ígérete. Ellenben sok ezer bebörtönzött és sok száz halott mutatja, hogy valaminek pedig történnie kellene. Ahogyan az a Jel magazinban nyilatkoztam 2021-ben nem látni majd ennek a konfliktusnak a végét. Két okból gondoltam ezt akkor így: egyrészt mert a Mianmar hozzászokott a katonai diktatúrához, és mert a függetlenedése óta szinte állandó etnikai és polgárháborús körülmények között van a társadalom. Másfelől nagyhatalmak szorításában van, egyfelől Kína, másik oldalán pedig India. Az ASEAN tagsága talán az egyetlen, ami segíthetne rajta, mintegy harmadik félként, de az eddigiek fényében kijelenthető, hogy erőtlen az előzőekkel való küzdelmében (már amilyen mértékben legalábbis próbálkozik).
Írtam, hogy tavaly sok ezer politikai foglyot engedtek szabadon, majd idén január 4-én (a függetlenség napján) újabb sok ezret. Ez részben a nemzetközi politikának üzenet, részint a fogvatartás nehézségeinek enyhítése. Persze nem kizárható az sem, hogy van benne egy rendszermegszilárdítási akarat is, ami nem feltétlenül trükkös és sötét erők által motivált.
Január 1-jén például több kitüntetést adtak át. A kitüntetettek a katonai jutna több évtizedre visszanyúló vezetői és juntaközelieknek szánták (sokszor már csak a gyermekeik vehették át az elismerést). Mindez egyértelmű politikai üzenet. Ahogyan az is, hogy kitüntették az ebben a blogból is jól ismert Ashin Wirathu szerzetest, aki (némi gúnnyal) a buddhista Bin Ladenként vonult a köztudatba és került a Time címlapjára is.
Talán meglepő a keresztényekhez való kapcsolata a juntának. Számomra is meglepő hír fogadott, amikor december végén a junta vezetőjét a burmai katolikus vezetővel láttam egy fotón. Min Aung Hlaing ugyanis elment karácsonykor a templomba, hogy a (katolikus) keresztényekkel együtt ünnepeljen (vagy legalábbis tiszteletét tegye náluk.)
Első ránézésre a katolikusok részéről adományozott festmény (amellett hogy még burmai szemmel is giccsnek nevezhető) angol feliratú volt (Home Sweet Home), ami akár nagyon szofisztikált gúny is lehetett.
Bo bíboros bár mindig diplomatikus távolságtartással, de korántsem rébuszokban beszélt, amikor Mianmar helyzetéről szólalt meg. Határozott álláspontja főleg a békére irányult, elítélve a katolikus egyházat ért támadásokat (értsd: templomok felégetése stb.)
Min Aung Hlaing mellett ott volt felesége, Kyu Kyu Hla és tábornoka Ye Win Oo altábornagy, a rezsim igazgatási szervének, az Államigazgatási Tanácsnak (State Administration Council,) a főtitkára és egyben a katonai nemzetbiztonsági szolgálat feje, vele is együtt tartott felesége Nilar.
Vajon a katolikus egyház diplomatikusan egyensúlyoz (Min Aung Hlaing szinte biztosan), vagy erőtlensége okán már csak kapaszkodik abba, ami fent tartja?
A Deutsche Welle készített egy dokumentumfilmet a mianmari konfliktusról.
“Naing Myel Htet Kyaw azt mondja: “Fegyvert kell ragadnunk. A szüleim támogatják ezt.” A 18 éves fiú a mianmari hadsereg ellen harcol. Ő az egyik legfiatalabb tagja a 2021-es mianmari katonai puccs óta formálódó lázadó erőknek. A fegyveres ellenálláshoz csatlakozók közül sokan elég fiatalok. Néhányan iskolai egyenruhájukat és tantermüket cserélték el fegyverekre és egy dzsungeltáborra, hogy folytassák a harcot az ország katonai vezetői ellen. Alapvetően demokráciapárti erőként tekintenek magukra, de nem haboznak brutális gerillataktikákhoz folyamodni. Dennis és Patrick Weinert a harcok sújtotta lázadó területekről tudósít, és az ellenállás egyik titkos bázisán találkozik a harcosokkal.”
Az USA-ban is működik egy katolikus püspöki konferencia, ami a magyarhoz (MKPK) hasonló, de értelemszerűen létszámában és jelentőségében is nagyobb. Talán azok számára furcsán hangzik ez, akik szerint az USA inkább protestáns, ami már nem is teljesen igaz, de ha így is vesszük, akkor is egy nagy országról beszélünk, mind méretében, mind jelentőségében.
Eleve 7 bíboros, 28 érsek, 160 püspök (és 77 segédpüspök), illetve egy egyházmegyei kormányzó a tagja. Ha a nyugdíjasokat is beleveszem, akkor 430-an vannak. Nem is szóltunk akkor még, hogy (főleg a háborúk miatt) nagyon diverz ez a közeg: számos keleti rítus bázisaként szolgál immáron az USA.
November 12-én Timothy P. Broglio lett az USA püspöki konferenciájának elnöke. Broglio tábori érsekként több tábori püspök felett disponál, így hierarchikus méltósága kiemeli a világ katonai ordináriusa közül is. Abba is érdemes belegondolni, hogy közvetlen kapcsolatban van a Pentagonnal (lelkészei szolgálnak ott), nem is szólva az összes USA haderő- és fegyvernemeiről.
Hihetetlen információmennyiség gyújtópontja, és bár főleg humánjellegűek, azért jócskán van ebben haditechnika és más katonailag releváns információ is.
A kép alatti link egy írásra mutat a jezsuiták által működtetett magazinra, ahol az érsek írását olvashatjuk el.
Mit jelent ránk nézve mindez. Személyesen is találkozhattam az érsekkel, és az a benyomásom, hogy egy olyan ember került a konferencia élére, akiben egyszerre van öntudat, intellektus és ennek alázata is.
Nekünk magyaroknak érdemes tudni, hogy egyik püspökére Európa van bízva. Természetesen abban az értelemben, hogy itt is állomásoznak katonáik, akiknek lelkipásztori ellátása rá van bízva. Mi magyarok ráadásul most az USA számára kiemelt figyelmet élvezünk a szomszédban zajló fegyveres konfliktus okán.
Kérdés, hogy a transznacionális katolikus egyház vagy az egyház ilyen jellegét látó más entitások látnak-e ebben potenciált, vagy minden szépen megy úgy, hogy abból mi semmit nem látunk igazán.
Ferenc pápa az első pápa, aki Bahreini Királyság földjére lépett. A Sakhir légibázison fogadták, az Awalitól körülbelül öt kilométerre dél-délnyugatra fekvő repülőtéren. A látogatás előzménye az volt, hogy elfogadta a bahreini király, Hamad bin Isa Al Khalifa és a helyi egyház meghívását egy vallásközi fórum alkalmával. A látogatás során a pápa részt vett a Bahreini Párbeszéd Fórumon is.
Az út beleilleszthető abba a sorba, ami 2019-ben kezdődött. „Az emberi testvériségről szóló dokumentum a világ békéje és a közös együttélés érdekében” címet viselő nyilatkozatot február 4-én írta alá Abu Dzabiban Ferenc pápa és az Al-Azhar főimámja Ahmed Al-Tayyib. Majd a pápa az iraki síiták legbefolyásosabb vezetőjével, Ali asz-Szisztáni nagyajatollahhal találkozott Nedzsefben 2021-ben. Tágabb értelemben ide vehető a 2022 szeptemberében történt konferencia is, a kazahsztáni “A Világ és a hagyományos vallások vezetői VII. kongresszus”.
Jelen útján a Sakhir repülőtéren Eugene Martin Nugent püspök, apostoli nuncius és a protokollfőnök üdvözölte; valamint Bahrein királya, a koronaherceg és a miniszterelnök, illetve a király három másik fia és egy unokája köszöntötte. A köszöntés sajátossága volt, hogy a pápát – egészségi állapota miatt – a fedélzeten fogadták, vagyis felmentek hozzá a géptérbe.
Aznap este kezdődött a pápa látogatása a bahreini királynál. A király, a trónörökös herceg (aki először találkozott vele), a miniszterelnök, a király másik három fia és egy unokája fogadta a Szentatyát a sakhiri királyi palotában. A Zöld teremben, zárt ajtók mögött tartott találkozón jelen volt Pietro Parolin bíboros államtitkár, az államtitkár-helyettes, a Szentszék államközi kapcsolataiért felelős titkár, az apostoli nuncius és a nunciatúra titkára.
A Szentatya az élet fája (Shadzsarat-al-Hajat) jelképből indult ki, amely Bahreinben az életerő szimbóluma, utalva a sivatagban csodálatos módon több évszázada szinte víz nélkül túlélő akácfára. „Lehetetlennek tűnik, hogy egy ilyen korú fa képes legyen ilyen körülmények között élni és virágozni – mondta Ferenc pápa. – Sokak szerint a titok a gyökereiben keresendő, amelyek mélyre nyúlnak és föld alatti vizekből merítenek. 4500 éve él ember ezen a területen; Bahrein földrajzi helyzete, az itt élők tehetsége és kereskedelmi tevékenysége eredményeként a népek közötti kölcsönös gazdagodás, a különböző népek közötti találkozás helye volt. Valójában ez az éltető víz, amelyből Bahrein gyökerei ma is táplálkoznak.”
November 4-én beszédet mondott a Bahreini Fórum a Párbeszédért: Kelet és Nyugat az emberi együttélésért című találkozó zárórendezvényén a sakhiri királyi palota Al-Fida’ terén. “Ez az ország a nevét a vizeiről kapta: a Bahrein szó ugyanis két tengerre utal. Gondoljunk a tenger vizére, amely kapcsolatba hozza a szárazföldeket, érintkezésbe hozza a nemzeteket, összekötve távoli népeket. „Amit a föld szétválaszt, azt a tenger egyesíti” – tartja egy ősi mondás. És bolygónk, a Föld a magasból tekintve egy hatalmas kék tengernek látszik, amely különböző partokat köt össze.” – mondta a pápa.
Hozzátette: “A Bahreini Királyság nyilatkozata kifejti, hogy „Isten a szabad döntés isteni ajándéka felé irányított bennünket” és ezért „a vallási kényszerítés semmilyen formája nem vezetheti el az embert az Istennel való jelentőségteljes kapcsolathoz”. Mindenfajta kényszerítés méltatlan tehát a Mindenhatóhoz, mivel ő nem rabszolgáknak, hanem szabad teremtményeknek adta át a világot, akiket teljes mértékben tisztel. Törekedjünk tehát arra, hogy a teremtmények szabadsága tükrözze a Teremtő magasabb rendű szabadságát, hogy mindig és mindenhol védelmezzék és tiszteljék az imádság helyeit, és az imádságot mindig segítsék, soha ne akadályozzák.”
Szintén aznap november 4-én, de már Awaliban, az Arábiai Miasszonyunk-székesegyházban a Szentatya részt vett és beszédet mondott az ökumenikus találkozón, amelyen számos egyház és keresztény közösség képviselője imádkozott együtt a békéért.
Ferenc pápa az Al-Azhar főimámjával folytatott zártkörű találkozóját követően a szunnita iszlám legtekintélyesebb vallásjogi intézményének vezetőjével együtt kereste fel a shakiri királyi palota mecsetét, ahol a Muszlim Vének Tanácsa tagjai várták. A Szentatya beszédében a béke és a testvériség megteremtésének fontosságáról elmélkedett. Arra figyelmeztetett, hogy Isten és a felebarát mindennél előrébb való, a vallási vezetőknek Istent kell hirdetniük; csak a transzcendens és a testvériség ment meg bennünket.
A Muszlim Vének Tanácsa egy független nemzetközi szervezet, amelynek székhelye Abu-Dzabiban található. 2014-ben alapították azzal a céllal, hogy előmozdítsa a békét az iszlám közösségekben. A Tanács elismert tudósokat, szakértőket, elöljárókat gyűjt egybe, akiket az igazságosság, a függetlenség és a mérsékeltség alapelvei miatt tisztelnek. A szervezet kiemelt figyelmet fordít a belső konfliktusokra, amelyek feszültséget okoznak a muszlim közösségekben, valamint a kiváltó okokra, azzal a céllal, hogy védelmezzék az iszlám emberi értékeit és a tolerancia alapelveit a fanatizmussal és az erőszakkal szemben.
November 5-én délelőtt a Szentatya Awaliban, a Bahreini Nemzeti Stadionban mutatott be ünnepi szentmisét. A szertartáson, melyre sok környező országból is érkeztek keresztények, elsősorban a békéért és az igazságosságért imádkoztak. Kb. 30 ezren vettek részt rajta.
Délután a Szentatya mintegy nyolcszáz fiatallal találkozott a Szent Szív Iskolában. Az igazgatónő üdvözlő szavai és egy hagyományos tánc előadása után egy muszlim és egy katolikus tanuló tett tanúságot.
November 6-án, bahreini apostoli útjának utolsó napján a Szentatya imatalálkozón vett részt püspökökkel, papokkal, szerzetesekkel, papnövendékekkel és lelkipásztori munkatársakkal a manamai Szent Szív-templomban.
Négynapos látogatásának utolsó rendezvényén Ferenc pápa ismét felvetette a bahreini foglyok helyzetét. Korábban emberi jogi csoportok sürgették a katolikus egyházfőt: bahreini látogatását használja fel arra, hogy felszólítson a halálbüntetés megszüntetésére és a politikai foglyok védelmére. A Perzsa(Arab)-öböl menti szigetországban emberek százait tartják fogva azóta, hogy Bahrein a szomszédos Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek segítségével erőszakkal leverte a 2011-es arab tavasz tüntetéseit.
Mennyire lehet más világnézete egy lelkésznek, mint az állam szeretné?
Az amerikai kontinensen, ahol a tábori lelkészek száma is relatíve és abszolút számban is magas többször kerül a politika kereszttüzébe. Az elmúlt években a gender kapcsán, de főleg az azonosneműek házasságának kapcsán. Vannak ugyanis vallási közösségek, amelyek elfogadják és regisztrálják ezt, és vannak, akik elutasítják. Érdemes tudni, hogy az USA-ban például az egyházi házasság egyben polgárinak is minősül, így ez a kérdés sokkal jelentősebb, mint ha hazánkban lenne.
Legújabban Kanadában csaptak fel a hullámok a fent említett keresztmetszetben. A HETEK hozza a DailyWire írását, miszerint Anita Anand kanadai nemzetvédelmi miniszter április 25-én kiadott jelentése szerint a Védelmi Csoport „nem tudja igazolni” olyan vallású tagok felvételét, amelyek szerinte „bizonyos embereket marginalizálnak, vagy kategorikusan megtagadják tőlük a vezetői pozíciókat”.
A honvédelmi miniszter jelentése hibát talál azokban a vallásokban, amelyek nem egyeznek a kanadai kormány sokféleségről alkotott elképzelésével, és megjegyzi, hogy egyes lelkészek olyan vallásokat képviselnek, amelyek meggyőződése nem tükrözik a sokszínűséget és befogadás és „nem támogatják a nyitott hozzáállást és a sokszínűség előmozdítását.”
A hétvégén muszlim és hindu közösségek tagjai között zajlottak összecsapások a brit Leicester városában.
A zavargások egy krikettmeccsre vezethetők vissza, és számos inkább hamis hírre, ami a közösségi médiában terjedt.
Huntington civilizációjának összecsapása piciben. Talán mégis volt benne igazság, csak másképp.
Personne n’en parle en France mais les affrontements hindous/musulmans continuent à #Leicester. Des maisons et un temple hindou ont été attaqués. pic.twitter.com/PFGQ56FhPr
blog E N S 𐌂 ... seregnyi lélek 