Moszkvai terror: vallási szélsőség?

Vlagyimir Putyin 2024 márciusában újabb hatéves mandátumot nyert az orosz elnökválasztáson, néhány nappal később pedig bekövetkezett az orosz történelem egyik leghalálosabb terrorista támadása.

Az elkövetők az Iszlám Állam egyik ága, az ún. ISIS-K, vagyis a Korászán (angolos átírással: Khorasan, teljes nevén Iszlám Állam – Korászán tartomány (az eredeti arab a vilajet szót használja a tartományra)) tagjai voltak. 

Korászánt a szászánida Perzsia idején alkották meg, ami Irán északkeleti részét, Türkmenisztánt és Afganisztánt is magában foglaló régió régi elnevezése. Az ISIS-K pedig egy szalafi dzsihádista csoport, amelynek támadásai főként korábban az afgán régióból váltak ismertté, később azonban a nevükre utaló régióban, sőt azon túl is elkövettek terrorcselekményeket. 2021. augusztus 26-án, a hírhedt amerikai evakuáció során bombát robbantottak a kabuli reptéren. Ekkor csaknem kétszáz ember halt meg, köztük 13 amerikai katona. 2024 januárjában két ISIS-K tag a Szulejmáni – az iráni Forradalmi Gárda különleges egysége 2020-ban egy amerikai légicsapásban meghalt parancsnokának – évfordulós gyászünnepségén robbantott, mindez csaknem száz ember halálával járt^[1]. Az ISIS-K akciói nem mindig az áldozatok számában, hanem körülményeikben extrémek, például 2020-ban egy kabuli szülőszobában történt vérengzés, ahol anyák és kisbabák is meghaltak.

Ami az orosz szálat illeti, 2022 szeptemberében öngyilkos robbantó hajtott végre terrorcselekményt Kabulban az orosz nagykövetségnél, amely szintén az ISIS-K-hoz köthető. 2022 végén pedig az iráni Sah Cserág mecsetnél történt lövöldözés is valószínűleg az ő merényletük volt. Volt meghiúsított merénylettervük is, például 2021 januárjában egy Kabulba tartó ENSZ-küldöttet próbáltak meggyilkolni. Ez utóbbi azonban jól mutatja, hogy nem válogatnak a célpontok között, akkor sem, ha azzal egy nagyobb szervezetet haragítanak magukra.

A példák nyomán látszik, hogy a terrorcsoport alaposan megszervezi a merényletek helyszínét, de inkább a nagyobb áldozatszám vagy az extremitás tűnik megfelelő szempontnak számukra. A 2015-ben alapított csoport afgán és pakisztáni taktikájára jellemző továbbá, hogy helyiekre építenek, mind a fegyvereseket, mint az információszerzést illetően.

Az ISIS-K a Global Terrorism Index 2019 szerint az egyik legaktívabb és az egyik legtöbb áldozatot szedő terrorista csoport a világon. A 2024-es kiadás azonban már meg sem említi.

Vallási szempontból a csoport egyrészt szembenáll a síita iszlámmal, így kiemelt célpontnak nevezhető Irán mint síita többségű és államberendezkedésű ország. A csoport ugyanakkor a kalifátus létrehozását vallja célnak, így szembekerül minden csoporttal (akár szunnitákkal is), akik nem a kalifátusért küzdenek, hanem például nacionalista célok mentén haladnak és terveznek (pl. tálibok).

Míg Afganisztán fontos az ISIS-K számára, addig a tálibokkal ellenséges a viszonyuk. Ettől függetlenül a tálibok is célpontjai a toborzásuknak, hiszen ha egy tálib nem nacionalista, hanem a kalifátus híve, akkor integrálható az ISIS-K köreibe. Mind a tálibok, mind az ISIS-K toborzóerejének egyik eszköze saját erejének fitogatása. Ezek a tálibok esetében ma az államhatalom eszközén keresztül is megnyilvánulhatnak, de ahogyan náluk is az amerikai kivonulást megelőzően, úgy most az ISIS-K esetében csak a terrorcselekmény maradt meg ilyennek.

Az ISIS és csoportjai – beleértve az ISIS-K-t – számára tüskét jelent Oroszországgal kapcsolatban az afganisztáni szovjet invázió, illetve napjainkban Oroszország tálibokkal való kapcsolatkeresése, majd a csecsenföldi, és más tekintetben Moszkva szoros kapcsolatai a szíriai és iráni kormányokkal, valamint a dedikáltan az ISIS harcosai ellen folytatott fegyveres küzdelem Szíriában és a Wagner-csoport zsoldosainak tevékenysége. Ezek, valamint saját erejük bemutatása és a toborzás lehetősége komplex, ugyanakkor előrelátható terrorcselekemények előrejelzői.

Nem a vizsgálat felszínességéről van szó, hanem a felszín vizsgálatáról, ha a tárgyalt merényletben oroszellenességet, illetve az orosz részről jelenlévő iszlámellenességet elemezzük. A mélybe tekintve összetett képet látni. Egyrészt ott van R. A. Khadirov (a Csecsen Köztársaság elnöke) példája, aki korábban – apjával – még az orosz fegyveresek ellen küzdött, később azonban az oroszok oldalán harcolt már. Önmagát hű és mélyen vallásos muszlimnak vallja, ahogyan harcostársait is. Erősen autokrata politikai irányítása azonban számos másképpen gondolkodó muszlimot feltételez a háttérben, akik akár önmagukban, akár Khadirov álláspontja miatt (esetleg korábbi nézeteihez tartozóan) oroszellenes álláspontra helyezkednek.

Másfelől a nyugati szövetséges hatalmak beavatkozásai kevésbé egyoldalúan tűnnek iszlámellenesnek. Egyrészt az USA szoros kapcsolatai az olajhatalmakkal, másrészt különböző fegyveres konfliktusokban adott esetben a muszlimok érdekeit (is) képviselő jelleg (pl. Koszovóban) kevésbé állítja célpontba a szövetséges hatalmakat.

Ugyanakkor Kína is jelentős célpont lehet, amire utal a 2022-ben egy kabuli szálloda ellen elkövetett merénylet, amelyben főként kínaiakat szállásoltak el. Akármi is lehetett a pontos célpont, az tény, hogy az amerikai kivonulás után Kína igyekszik saját befolyását növelni az országban, és ők is a tálibokkal tárgyalnak.

Az ISIS-K azt szeretné felmutatni, amit általában az ISIS már csak régen tudott: a globális jelleget. A terrorakciók szélesedése szimbolikus is tehát, ugyanakkor a tagok nemzetisége (tádzsikok) személyes vonatkozásra is mutat a célpontot illetően.

Tádzsik fegyveresek 2024. március 22-én a Moszkvához közeli Krasznogorszkban, egy koncertterem és bevásárlóközpont területén kezdtek el lövöldözni és robbantani. A halálos áldozatok száma csaknem 150 fő, félezer sérülttel. Elsőre sokan ukrán hátterű akciót feltételeztek, és az orosz fél is ezt tartotta valószínűbbnek. Azonban a jelek nem erre utalnak. Az ISIS magára vállalta az akciót, továbbá a támadás is egyértelműen szélsőséges iszlamista jellegű volt. Az FSZB alakulatai szombaton 11 embert őrizetbe is vettek, jelentésük szerint köztük van a támadásban közvetlenül részt vevő négy fegyveres is.  A szerv vezetője, Alekszandr Bortnyikov nyilvánosságra került jelentése alapán azonban feltételezhető, hogy a terroristák Ukrajna felé akarták elhagyni az országot^[2].

Másfelől Mihajlo Podoljak elnöki főtanácsadó úgy nyilatkozott, hogy nincs köze Ukrajnának a merénylethez. A tádzsik állampolgárságú Jakubzsoni Juszufzoda illegálisan dolgozott Oroszországban. Mint kiderült, a merénylet előtt, majd utána is utalt pénzt a merénylőknek.

Ez utóbbi fontos szál. Oroszországba számos bevándorló érkezik, többek között Tádzsikisztánból is. Az ok főleg az egzisztenciális bizonytalanság, mivel Oroszországban munkát vállalni több bevétellel kecsegtet, mint otthon maradni. A vendégmunkásoknak három hónapjuk van arra, hogy tartózkodási és munkavállalási engedélyt találjanak, ami körülbelül 430 dollárba kerül. Ezt úgy tudják kikerülni, ha elutaznak egy időre, majd visszatérnek Oroszországba, így újrakezdődik a három hónap. Az ideiglenes terület általában Törökország, ahol már szervezetten folyhat tovább a (sokszor illegális) munkavégzés. Az orosz merénylők is ilyen megélhetést kereső bevándorló-vendégmunkások, akiket a pénz mozgatott. Radikalizálódásuk helyszínéül számításba jöhet Oroszország, de Törökországra is sokan gyanakodnak, mint az ISIS számára könnyebben elérhető területre. Bár a merénylőket nem menti fel az anyagi lehetőségek ilyen formájú kiaknázása, ez a szempont fontos, hogy megértsük az ISIS-K működésének mechanizmusát.

Az események és a részletek kizárni látszanak az ukrán érdekeket. Másfelől Ukrajna területe alkalmasnak tűnik egy menekülőútnak is. A teljes kép azonban nem látszik nyílt forrásokból. A következő lépés a május 22-én folytatódó per lesz, amelytől egyrészt várható néhány új információ, de az is, hogy különböző érdekek politikai narratíváinak melegágya is lesz.

Felhasznált források

[1] reuters.com

[2] meduza.io

[3] insightturkey.com

Az eredeti írásom a Ludovika Blog felületén jelent meg.

Mianmar vallási és politikai tájképe

A történelem tanulságai és jelenlegi kihívásai

Mianmar történelme bonyolult és gazdag, jellemzően a vallási és politikai dinamikákon átívelő konfliktusokkal és együttműködésekkel. Az ország hagyományosan a théraváda buddhista elvek mentén haladt, melyeknek a politikai és társadalmi szférában is kiemelt szerep jutott. A brit hódítás megváltoztatta ezt a dinamikát, a dekolonizáció utáni időszak pedig feszültségeket és konfliktusokat hozott magával, különösen az etnikai és vallási csoportok között. A szocialista vonásokat hordozó katonai uralom és a demokratikus törekvések váltakozása tovább színezte az ország társadalmi és politikai palettáját. Ezen kihívások ellenére a vallási vezetők és közösségek számos esetben játszottak közvetítő szerepet a konfliktusokban és tűzszünetek megkötésében. A 2021-es katonai puccs új lendületet adott a vallási csoportok közötti politikai és társadalmi egységesítésnek, ami egyszerre hozta el a reménytelenséget a békéhez és reményt egy igazságosabb és befogadóbb társadalom felé vezető úton.

Mianmar (1989-ig hivatalosan Burma) a modern kor előtti történelmében sor királyság követte egymást, amelyeket a théraváda buddhista elvek irányítottak, és amelyek célja a buddhista tanítások fenntartása, a szerzetesi közösségen belüli rend fenntartása, valamint a buddhista hagyomány védelme és terjesztése volt.

A Brit Birodalom burmai hódítása a XIX. században megzavarta a vallás és a politika közötti hagyományos kapcsolatot, ami a buddhizmus befolyásának csökkenéséhez és egy újjáéledési mozgalomhoz vezetett.

A dekolonizációt követően Burmát a hadsereg (Tatmadaw) öt évtizeden át uralta, élén egy tábornokkal, elfojtva a demokratikus mozgalmakat és az etnikai fegyveres felkeléseket. Mígnem 2008-ban reformokat vezettek be, s a „fegyelmezetten virágzó demokrácia” irányába indult el az ország.

A 2011–2021 közötti kvázi-demokratikus időszakban Mianmar felvállalta a kapcsolatot a nemzetközi közösséggel, tűzszünetet kötött egyes etnikai fegyveres csoportokkal, és Aun Szan Szu Kji vezetésével lehetővé tette az ellenzéki Nemzeti Liga a Demokráciáért elnevezésű szervezet szabad működését. Ezt az időszakot beárnyékolta az erőszak, beleértve a muszlim közösségek elleni támadásokat és a rohingya népirtást. 2021-ben újabb puccs történt.

Mianmarban a théraváda buddhizmus a fő vallás, de a nat imádatot, egy animista vallást is gyakorolják, gyakran a buddhizmusba beépülve. Az iszlám és a kereszténység a gyarmatosítás előtti időszakban érkezett Mianmarba, a gyarmati időkben pedig a muszlim és keresztény népesség növekedett. A mianmari vallási demográfiai adatok pontos meghatározása politikai kérdés, a népszámlálási adatok hiánya és a vallási identitás önbevallásával kapcsolatos érzékenység miatt kihívást jelent. Mianmarban az etnikai identitás átfedésben van a vallási identitás határaival, a bamar etnikai csoport a többség, amely a théraváda buddhizmust gyakorolja.

Mianmarban 135 elismert etnikai csoport létezik, és néhány etnikai kisebbség jelentős keresztény népességgel rendelkezik. A muszlimok a lakosság 4%-át teszik ki, és sokféle etnikai háttérrel rendelkeznek, és jelen vannak további más vallások gyakorlói is. A versengő etnikai identitások és a történelmi sérelmek jelentős hatással vannak a közös vallási identitás körüli szolidaritásra.

A mianmari alkotmány különleges helyzetet biztosít a buddhizmusnak, és bár hivatalosan elismer más vallásokat is, de a vallásszabadságot a közrend, az erkölcs és az egészségügy miatt korlátozzák. Történelmileg a buddhizmus kiváltságos helyzetben van a kormányzás terén, a szászana (a buddhista tanok) szolgálatának kötelessége a kormányzati szervek különleges alkotmányos státuszában és gyakorlatában is tükröződik.

A Vallási és Kulturális Minisztérium felelős a szangha (buddhista gyülekezet) és a vallási kisebbségek ügyeiért, de munkáját a nem buddhisták gyakran diszkriminatívnak ítélik meg a buddhizmus javára. Mianmar legismertebb buddhista szerzetese manapság Sitagu Sayadaw, aki humanitárius segélyezési erőfeszítései és vallási tevékenységei révén vált ismertté. Azonban személye némileg megosztó, amiért igazoltnak láttatja a hadsereg rohingyák (főként muszlim vallású etnikum) elleni kampányát. Bo bíboros, Yangon katolikus érseke aktívan részt vett a mianmari társadalmi és politikai események, köztük a rohingya-válság kezelésében, és mind a Nemzeti Liga a Demokráciáért szervezettel, mind a katonai vezetőkkel kapcsolatba lépett.

Az állami ún. Szangha Maha Nayaka Bizottság, más néven MaHaNa egy államilag támogatott szerzetesi testület, amely felügyeli a szangha ügyeit Mianmarban. A Vallási és Kulturális Minisztérium alatt működik, a kormány által választott 47 taggal, elsősorban adminisztratív ügyeket intéz és vitákat old meg, de a 2021-es katonai puccs kapcsán nem fogalmaztak meg álláspontot.

Mianmart a második legjótékonyabb országként tartják számon a buddhizmusban az ún. dana (adományozás) gyakorlata és az önkéntes hálózatok létrehozása miatt, amelyek szociális szolgáltatásokat és segítséget nyújtanak a rászoruló közösségeknek. A burmai szangha történelmi és kortárs kapcsolatokat ápol egy másik ősi buddhista országgal, Srí Lankával, a burmai szerzetesek gyakran mindkét országban tanulnak.

Ezen kívül erős transznacionális keresztény szolidaritási hálózatok működnek az elnyomott burmai etnikai közösségekkel együtt, beleértve más keresztényeket csoportokat is, felekezeti kapcsolatokon, diaszpóra-tevékenységen és vallásszabadság-aktivizmuson keresztül. A mianmari katonai uralom elnyomta a vallások közötti együttműködést, de a 2008-as Nargis ciklon után a buddhista és keresztény hálózatok mozgósítása nemcsak hatásos volt, hanem a két vallás közötti kapcsolatok is erősödtek. 2011-ben a kvázi demokratikus reformok lehetővé tették a vallásközi munka új korszakát, U Thein Sein elnök támogatta a vallásközi baráti csoportokat és létrehozta a Vallásközi Tanácsot. 2012-ben a gyűlöletbeszéd törvénye és a közösségi erőszak fokozta a vallásközi párbeszéd fontosságát.

A burmai vallási gyakorlatok erősen nemek szerintiek: a buddhistáknál a férfiak teljes szerzetesi felszentelést kapnak, míg a nők „thilashin”-ként (szó szerint „az erkölcs birtokosa”) élhetnek közösségben, de alárendeltnek tekintik őket. A nők helyzete a keresztények, a katolikusok, valamint a muszlim és hindu hívők körében eltérő, de vallási vezetőként és oktatóként több vallási csoportban is szolgálhatnak.

Mianmarban több mint fél évszázada elnyomó katonai uralom és számos polgárháború dúl az kormány és az etnikai fegyveres csoportok között. E konfliktusokat mélyen meghatározza az etnikai és vallási identitás, mivel a bamar etnikai csoport kiváltságos helyzetet élvez a társadalomban és a kormányzatban. A vallási identitáson alapuló megkülönböztetés hozzájárult a konfliktusok állandósulásához, mivel a bamar közösség a buddhizmust gyakran a burmai nemzeti identitás és kormányzás alapvető elemének tekinti, elidegenítve ezzel más vallási és etnikai csoportokat.

Mindezek ellenére a vallási szereplők, eszmék, gyakorlatok és intézmények döntő szerepet játszottak a demokratikus reformok előmozdításában, a békefolyamatok közvetítésében, a pluralista nemzeti jövőkép védelmében és a szenvedő közösségek szükségleteinek kielégítésében. A mianmari polgárháború kezdetét gyakran az első miniszterelnökhöz, U Nu-hoz kötik, aki 1960-ban erőfeszítéseket tett a buddhizmus államvallássá tételére. Felfogásában a marxizmus materiális, a buddhizmus spirituális felszabadítást eredményezhet. Ez lényegében a politikai buddhizmus ideológiája volt. A vallási és etnikai kisebbségek azonban aggodalmukat fejezték ki a buddhizmus kisebbségekre való ráerőltetésével kapcsolatban, ami sértette a Panglong-megállapodást (legalábbis a Chin, Kachin and Shan etnikumok számára).

A vallási szereplők közvetítő szerepet játszottak a belső konfliktusokban, ezeknek számos esetben tűzszünetek megkötése lett az eredménye a katonai és etnikai fegyveres csoportok között. Kachin államban Lahtaw Saboi Jum baptista tiszteletes 1994-ben elősegítette a tűzszüneti megállapodást a Kachin Függetlenségi Hadsereg és a katonai kormány között. Karen államban a buddhista szerzetesek kiemelkedő szerepet játszottak az etnikai fegyveres Karen Nemzeti Unió és a mianmari hadsereg a Tatmadaw között régóta tartó konfliktusban.

A mianmari katonai puccs a vallási csoportokat politikai és társadalmi szolidaritásban egyesítette annak ellenére, hogy a kisebbségek szembenállása hosszú múltra tekint vissza. Buddhisták, muszlimok, keresztények és hinduk vettek részt a puccsellenes tüntetéseken, ami a jelenlegi politikai ellenzéki mozgalomban is tükröződik. A puccs után, 2021-ben megalakult az árnyékkormány, a Nemzeti Egységkormány, amely azt ígéri, hogy pluralista módon fog kormányozni, és hatályon kívül helyezi az 1982-es állampolgársági törvényt, amely kizárja a rohingyákat az etnikumok közül. Ez az elképzelés reményt ad egy igazságosabb és befogadóbb társadalomhoz, de még sok mindent ki kell dolgozni egy olyan államszerkezet és alkotmány megalkotása érdekében, amely csökkenti a vallási megkülönböztetést.

Eredetileg megjelent:
https://www.ludovika.hu/blogok/vallas-es-tarsadalom-blog/2024/02/05/mianmar-vallasi-es-politikai-tajkepe/