Vlagyimir Putyin 2024 márciusában újabb hatéves mandátumot nyert az orosz elnökválasztáson, néhány nappal később pedig bekövetkezett az orosz történelem egyik leghalálosabb terrorista támadása.
Az elkövetők az Iszlám Állam egyik ága, az ún. ISIS-K, vagyis a Korászán (angolos átírással: Khorasan, teljes nevén Iszlám Állam – Korászán tartomány (az eredeti arab a vilajet szót használja a tartományra)) tagjai voltak.
Korászánt a szászánida Perzsia idején alkották meg, ami Irán északkeleti részét, Türkmenisztánt és Afganisztánt is magában foglaló régió régi elnevezése. Az ISIS-K pedig egy szalafi dzsihádista csoport, amelynek támadásai főként korábban az afgán régióból váltak ismertté, később azonban a nevükre utaló régióban, sőt azon túl is elkövettek terrorcselekményeket. 2021. augusztus 26-án, a hírhedt amerikai evakuáció során bombát robbantottak a kabuli reptéren. Ekkor csaknem kétszáz ember halt meg, köztük 13 amerikai katona. 2024 januárjában két ISIS-K tag a Szulejmáni – az iráni Forradalmi Gárda különleges egysége 2020-ban egy amerikai légicsapásban meghalt parancsnokának – évfordulós gyászünnepségén robbantott, mindez csaknem száz ember halálával járt[1]. Az ISIS-K akciói nem mindig az áldozatok számában, hanem körülményeikben extrémek, például 2020-ban egy kabuli szülőszobában történt vérengzés, ahol anyák és kisbabák is meghaltak.
Ami az orosz szálat illeti, 2022 szeptemberében öngyilkos robbantó hajtott végre terrorcselekményt Kabulban az orosz nagykövetségnél, amely szintén az ISIS-K-hoz köthető. 2022 végén pedig az iráni Sah Cserág mecsetnél történt lövöldözés is valószínűleg az ő merényletük volt. Volt meghiúsított merénylettervük is, például 2021 januárjában egy Kabulba tartó ENSZ-küldöttet próbáltak meggyilkolni. Ez utóbbi azonban jól mutatja, hogy nem válogatnak a célpontok között, akkor sem, ha azzal egy nagyobb szervezetet haragítanak magukra.
A példák nyomán látszik, hogy a terrorcsoport alaposan megszervezi a merényletek helyszínét, de inkább a nagyobb áldozatszám vagy az extremitás tűnik megfelelő szempontnak számukra. A 2015-ben alapított csoport afgán és pakisztáni taktikájára jellemző továbbá, hogy helyiekre építenek, mind a fegyvereseket, mint az információszerzést illetően.
Az ISIS-K a Global Terrorism Index 2019 szerint az egyik legaktívabb és az egyik legtöbb áldozatot szedő terrorista csoport a világon. A 2024-es kiadás azonban már meg sem említi.
Vallási szempontból a csoport egyrészt szembenáll a síita iszlámmal, így kiemelt célpontnak nevezhető Irán mint síita többségű és államberendezkedésű ország. A csoport ugyanakkor a kalifátus létrehozását vallja célnak, így szembekerül minden csoporttal (akár szunnitákkal is), akik nem a kalifátusért küzdenek, hanem például nacionalista célok mentén haladnak és terveznek (pl. tálibok).
Míg Afganisztán fontos az ISIS-K számára, addig a tálibokkal ellenséges a viszonyuk. Ettől függetlenül a tálibok is célpontjai a toborzásuknak, hiszen ha egy tálib nem nacionalista, hanem a kalifátus híve, akkor integrálható az ISIS-K köreibe. Mind a tálibok, mind az ISIS-K toborzóerejének egyik eszköze saját erejének fitogatása. Ezek a tálibok esetében ma az államhatalom eszközén keresztül is megnyilvánulhatnak, de ahogyan náluk is az amerikai kivonulást megelőzően, úgy most az ISIS-K esetében csak a terrorcselekmény maradt meg ilyennek.
Az ISIS és csoportjai – beleértve az ISIS-K-t – számára tüskét jelent Oroszországgal kapcsolatban az afganisztáni szovjet invázió, illetve napjainkban Oroszország tálibokkal való kapcsolatkeresése, majd a csecsenföldi, és más tekintetben Moszkva szoros kapcsolatai a szíriai és iráni kormányokkal, valamint a dedikáltan az ISIS harcosai ellen folytatott fegyveres küzdelem Szíriában és a Wagner-csoport zsoldosainak tevékenysége. Ezek, valamint saját erejük bemutatása és a toborzás lehetősége komplex, ugyanakkor előrelátható terrorcselekemények előrejelzői.
Nem a vizsgálat felszínességéről van szó, hanem a felszín vizsgálatáról, ha a tárgyalt merényletben oroszellenességet, illetve az orosz részről jelenlévő iszlámellenességet elemezzük. A mélybe tekintve összetett képet látni. Egyrészt ott van R. A. Khadirov (a Csecsen Köztársaság elnöke) példája, aki korábban – apjával – még az orosz fegyveresek ellen küzdött, később azonban az oroszok oldalán harcolt már. Önmagát hű és mélyen vallásos muszlimnak vallja, ahogyan harcostársait is. Erősen autokrata politikai irányítása azonban számos másképpen gondolkodó muszlimot feltételez a háttérben, akik akár önmagukban, akár Khadirov álláspontja miatt (esetleg korábbi nézeteihez tartozóan) oroszellenes álláspontra helyezkednek.
Másfelől a nyugati szövetséges hatalmak beavatkozásai kevésbé egyoldalúan tűnnek iszlámellenesnek. Egyrészt az USA szoros kapcsolatai az olajhatalmakkal, másrészt különböző fegyveres konfliktusokban adott esetben a muszlimok érdekeit (is) képviselő jelleg (pl. Koszovóban) kevésbé állítja célpontba a szövetséges hatalmakat.
Ugyanakkor Kína is jelentős célpont lehet, amire utal a 2022-ben egy kabuli szálloda ellen elkövetett merénylet, amelyben főként kínaiakat szállásoltak el. Akármi is lehetett a pontos célpont, az tény, hogy az amerikai kivonulás után Kína igyekszik saját befolyását növelni az országban, és ők is a tálibokkal tárgyalnak.
Az ISIS-K azt szeretné felmutatni, amit általában az ISIS már csak régen tudott: a globális jelleget. A terrorakciók szélesedése szimbolikus is tehát, ugyanakkor a tagok nemzetisége (tádzsikok) személyes vonatkozásra is mutat a célpontot illetően.
Tádzsik fegyveresek 2024. március 22-én a Moszkvához közeli Krasznogorszkban, egy koncertterem és bevásárlóközpont területén kezdtek el lövöldözni és robbantani. A halálos áldozatok száma csaknem 150 fő, félezer sérülttel. Elsőre sokan ukrán hátterű akciót feltételeztek, és az orosz fél is ezt tartotta valószínűbbnek. Azonban a jelek nem erre utalnak. Az ISIS magára vállalta az akciót, továbbá a támadás is egyértelműen szélsőséges iszlamista jellegű volt. Az FSZB alakulatai szombaton 11 embert őrizetbe is vettek, jelentésük szerint köztük van a támadásban közvetlenül részt vevő négy fegyveres is. A szerv vezetője, Alekszandr Bortnyikov nyilvánosságra került jelentése alapán azonban feltételezhető, hogy a terroristák Ukrajna felé akarták elhagyni az országot[2].
Másfelől Mihajlo Podoljak elnöki főtanácsadó úgy nyilatkozott, hogy nincs köze Ukrajnának a merénylethez. A tádzsik állampolgárságú Jakubzsoni Juszufzoda illegálisan dolgozott Oroszországban. Mint kiderült, a merénylet előtt, majd utána is utalt pénzt a merénylőknek.
Ez utóbbi fontos szál. Oroszországba számos bevándorló érkezik, többek között Tádzsikisztánból is. Az ok főleg az egzisztenciális bizonytalanság, mivel Oroszországban munkát vállalni több bevétellel kecsegtet, mint otthon maradni. A vendégmunkásoknak három hónapjuk van arra, hogy tartózkodási és munkavállalási engedélyt találjanak, ami körülbelül 430 dollárba kerül. Ezt úgy tudják kikerülni, ha elutaznak egy időre, majd visszatérnek Oroszországba, így újrakezdődik a három hónap. Az ideiglenes terület általában Törökország, ahol már szervezetten folyhat tovább a (sokszor illegális) munkavégzés. Az orosz merénylők is ilyen megélhetést kereső bevándorló-vendégmunkások, akiket a pénz mozgatott. Radikalizálódásuk helyszínéül számításba jöhet Oroszország, de Törökországra is sokan gyanakodnak, mint az ISIS számára könnyebben elérhető területre. Bár a merénylőket nem menti fel az anyagi lehetőségek ilyen formájú kiaknázása, ez a szempont fontos, hogy megértsük az ISIS-K működésének mechanizmusát.
Az események és a részletek kizárni látszanak az ukrán érdekeket. Másfelől Ukrajna területe alkalmasnak tűnik egy menekülőútnak is. A teljes kép azonban nem látszik nyílt forrásokból. A következő lépés a május 22-én folytatódó per lesz, amelytől egyrészt várható néhány új információ, de az is, hogy különböző érdekek politikai narratíváinak melegágya is lesz.
Március 20-án 13-15 óra között rendezi meg az NKE az éves katonai etika konferenciát, melynek fókuszában a reziliencia fogalma áll. A konferencián az előadók és a résztvevők megvizsgálják a reziliencia napirendjén szereplő kulcsfontosságú kérdéseket, hogy jobban megértsék őket, és gyorsabban döntsenek a sebezhetőség csökkentése, valamint a haderő képességének javítása érdekében. Mindezeket főleg katonaetikailag, lélektanilag is értékelhető akadályokra fókuszálva, és hogy azokból gyorsan felépülni lehessen. Helyszín: ZMLEC A ép. 8. em. Bolyai terem. Részletek a mellékelt meghívón.
Mianmari polgárháború: a junta „a három testvér” ellenállásába ütközik
A rendkívül sokféle etnikum és milícia jelenléte megnehezíti Mianmar egységét, fegyveres összecsapásokhoz vezet, miközben a junta és az ellenállók közötti harc folytatódik. Az „Operation 1027” elnevezésű hadművelet kiemelkedő sikereket ért el három szövetséges milícia részéről, melyek Kínával határos területeken támadták a juntát. Kína közvetítőként lép fel, érdekeinek megfelelően. A kábítószertermelés és bűnözés tovább bonyolítja a helyzetet. A társadalmi és vallási feszültségek mellett politikai foglyok és tömeges kitelepítések is súlyosbítják a konfliktust.
A rendkívül sokféle etnikum és ezek milíciáinak aktív jelenléte már önmagában megnehezíti az ország egyesítését, de nem egy harcban is állt a múltban, sőt napjainkban is vannak közöttük fegyveres szintig jutó összecsapások. A junta miatt elmenekült és külhonban 2021-ben alakult árnyékkormány, a Nemzeti Egységkormány által leginkább csak névleg (de több etnikai milíciából) összetartott fegyveres ellenálló csoport a Népi Védelmi Erő. A mianmari juntának így is sok bosszúságot okoznak a milíciák, összességében mégsem találni a junta elleni fegyveres csapások közül olyat, ami valóban veszélyeztetné a junta erőit.
Az Operation 1027 elnevezésű akció azonban olyat mutatott, amit eddig nem lehetett látni. Egy hármas összefogás: a Három Testvériség Szövetség (Arakáni Hadsereg, a Mianmari Nemzeti Demokratikus Szövetség Hadserege és a Ta’ang Nemzeti Felszabadító Hadsereg) a Kínával határos Shan államban sikeres támadásokat hajt végre a junta katonái ellen 2023 októberében. Ellenséges repülőgépet lőttek le, harckocsit foglaltak el és rakétákat tudtak elbirtokolni. Kulcsfontosságúnak mondható Laukkai település novemberi elfoglalása, amikor is több mint 2000 Tatmadaw katona adta meg magát, köztük egy tábornok is.
Kína igyekszik közvetíteni a felek között. Ennek oka az lehet, hogy Kína számára lényegében mindegy lenne, ki vezeti az országot, csak stabil maradjon, hogy a befektetések, gyárak, erőforrások és útvonalak Kína számára elérhetőek legyenek. A közvetítés többször fegyverszünetet eredményezett már, ám ezt hol az egyik, hol a másik fél szegi meg. Különösen fontos eredmény a lázadók számára, hogy fontos településeket tartanak ellenőrzés alatt, sőt a kínai kereskedelmi útvonalakat is.
Az ország más részén a junta inkább eredményeket tud felmutatni, bár nem minden szempontból. A mizorami átkelőt elfoglalták. Thaiföld felé is tartják állásaikat, igaz, itt a Karen Nemzeti Felszabadítási Hadsereg intéz kisebb támadásokat a junta egységei ellen. A rohingyák juntával szembeni ellenállása kézenfekvő lenne a múltbeli, őket zaklató és elnyomó politika miatt. A széleskörű ellenállás hatására és a többfronti támadásokat megelőzve a junta azonban igyekezett tűzszünetet kötni a Rakhine államban lévő többségi rohingya milíciákkal. A pontos okot nem tudni, de ezt a tűzszünetet a rohingyák megszegték, így a junta még nehezebb helyzetbe került. 2023. november közepén átfogó támadást indított a junta ellen saját állami területén legalábbis. Közben a Chin nemzeti hadsereg kiemelkedő mennyiségű dróntámadást hajtott végre a Tatmadaw erői ellen.
Közben a toborzás sem megy könnyen számukra. Ahhoz, hogy a meglévő tiszteket megtartsák és minimalizálják a leszereléseket, illetve dezertálásokat és külföldre meneküléseket, nagyobb teret engedtek a korrupciónak. Ezzel azonban az egyik kezével adott, a másikkal elvett a junta. A korrupt haderő ugyanis gyengébb, mint korábban. A jelenség mértéke és néhány disszidens-dezertáló beszámolója is arra utal, hogy a Tatmadaw katonáinak legalább egy része, de talán nagy része is kényszerből végzi el katonai feladatát. Sokan a családjukat féltik vagy éppen a megélhetésüket, ezért nem hagyják el a junta katonai szolgálatát.
Nem tudni, mi lehetett a junta és annak vezetőjének a pontos elgondolása, de elképzelhető egy olyan koncepció, amelyet feltételeznek az orosz–ukrán konfliktus kapcsán is. A junta talán abban reménykedett, hogy gyors győzelmet fog aratni, hiszen egyrészt az ország nagyon rövid ideig élt demokratikus viszonyok között, így könnyen át tudta járni a junta adminisztrációja a teljes államot, másrészt úgy ítélték meg, hogy külföldi támogatások sem fognak érkezni. Utóbbinak oka részben Kína közelsége, ami rajta tartja kezét az országon, mégha India is sok szálon keresztül igyekszik kapcsolatban lenni az országgal, ami egyfajta puffer állammá is válik ezáltal. Másrészt a junta jó kapcsolatokat ápolt Oroszországgal, amely a háborúig (részben a háború kezdete után is) támogatta az országot haditechnikával. Harmadrészt, a junta felismerte, hogy Kína nem fog beavatkozni, mert számára is csak az a fontos, hogy stabil kormány és állam legyen tőle délre.
A világ egyik legnagyobb kábítószertermelő régiója az ún. Aranyháromszög. Ennek egy jelentős része Mianmar területéhez tartozik. Az északi és keleti részei különösen is kitettek ennek. A vele járó bevétel jórészt azonban a juntának folyik be. Ennek a pénznek egy részéből milíciákat is fizet a katonai kormány, amelyek a helyi juntaellenes milíciák ellen lépnek fel. Mivel a kábítószertermelés bűnözéssel is jár: szexmunkások, csalás, bandák, így a junta közvetetten ezek működését is támogatja. A kínai közelségből is adódik, hogy számos szexmunkás és más éhbérért foglalkoztatott kínai állampolgár. Wa államban például a kínai a hivatalos nyelv, saját fegyveres erővel rendelkeznek, kínai valutával fizetnek. Az Operation 1027 így egy picit Kína kedvére is van, hiszen egyszerre nem lép fel nyíltan a junta által vezetett Mianmar ellen, mégis rendeződni látszik általa a kínai emberek helyzete is. Bár kimutatni, bizonyítani nyílt forrásból nem lehet, de vélelmezhető, hogy Kína támogat ilyen műveleteket.
A Ta’ang Nemzeti Felszabadítási Hadsereg az Opertation 1027-ből a Taungthaman hadműveletbe olvadt bele (illetve vele párhuzamosan is folyt). Ez utóbbinak egyik stratégiai jelentőségű eredménye, hogy Mandalay városát is elérték. Ennek ellenőrzése szimbolikus jelentőségű is lenne számukra, hiszen Mandalay Mianmar második legnépesebb városa, egykori királyi székhelye.
A Tatmadaw ma is bamar többségű. Ez az etnikum volt azonban a korábbi kérészéletű demokratikus berendezkedés alatt is vezető etnikum Szu Kji politikai vezetése alatt. Közben a rohingyák is kételkednek, hiszen a Nobel-békedíjas Szu Kji éppen akkor nem állt ki mellettük korábban, amikor a leginkább szükségük volt rá.
Mianmarban csaknem 20 ezren politikai fogolyként tengetik napjaikat a börtönökben. Bár eltérő statisztikák vannak más számokat illetően, például a disszidensek kapcsán, minimum több százezer, de akár kétmillió ember is elhagyhatta szülőhelyét. 10 tábornok és 30 város került az ellenállás kezére. Csaknem 5 tucat településen hadiállapot van. A polgárháborús harcok eddig 45 ezer ember életébe kerülhettek, 30 ezer katona pedig a junta oldalán halt meg.
Az ország erőteljesen buddhista, a kormányok is többnyire támogató semlegességgel vagy időszakonként kifejezett támogatással éltek a vallás felé. Fordítva már vegyes képet látni. A szerzetesek egy nagy része a juntát támogatja, egy másik része azonban a felkelők oldalán áll. Sokatmondó, hogy az ultranacionalista és juntapárti szerzetes, Pauk Sayardaw lemondásra szólította fel Min Aung Hlaingot, a junta elsőszámú emberét.
Mianmar történelme bonyolult és gazdag, jellemzően a vallási és politikai dinamikákon átívelő konfliktusokkal és együttműködésekkel. Az ország hagyományosan a théraváda buddhista elvek mentén haladt, melyeknek a politikai és társadalmi szférában is kiemelt szerep jutott. A brit hódítás megváltoztatta ezt a dinamikát, a dekolonizáció utáni időszak pedig feszültségeket és konfliktusokat hozott magával, különösen az etnikai és vallási csoportok között. A szocialista vonásokat hordozó katonai uralom és a demokratikus törekvések váltakozása tovább színezte az ország társadalmi és politikai palettáját. Ezen kihívások ellenére a vallási vezetők és közösségek számos esetben játszottak közvetítő szerepet a konfliktusokban és tűzszünetek megkötésében. A 2021-es katonai puccs új lendületet adott a vallási csoportok közötti politikai és társadalmi egységesítésnek, ami egyszerre hozta el a reménytelenséget a békéhez és reményt egy igazságosabb és befogadóbb társadalom felé vezető úton.
Mianmar (1989-ig hivatalosan Burma) a modern kor előtti történelmében sor királyság követte egymást, amelyeket a théraváda buddhista elvek irányítottak, és amelyek célja a buddhista tanítások fenntartása, a szerzetesi közösségen belüli rend fenntartása, valamint a buddhista hagyomány védelme és terjesztése volt.
A Brit Birodalom burmai hódítása a XIX. században megzavarta a vallás és a politika közötti hagyományos kapcsolatot, ami a buddhizmus befolyásának csökkenéséhez és egy újjáéledési mozgalomhoz vezetett.
A dekolonizációt követően Burmát a hadsereg (Tatmadaw) öt évtizeden át uralta, élén egy tábornokkal, elfojtva a demokratikus mozgalmakat és az etnikai fegyveres felkeléseket. Mígnem 2008-ban reformokat vezettek be, s a „fegyelmezetten virágzó demokrácia” irányába indult el az ország.
A 2011–2021 közötti kvázi-demokratikus időszakban Mianmar felvállalta a kapcsolatot a nemzetközi közösséggel, tűzszünetet kötött egyes etnikai fegyveres csoportokkal, és Aun Szan Szu Kji vezetésével lehetővé tette az ellenzéki Nemzeti Liga a Demokráciáért elnevezésű szervezet szabad működését. Ezt az időszakot beárnyékolta az erőszak, beleértve a muszlim közösségek elleni támadásokat és a rohingya népirtást. 2021-ben újabb puccs történt.
Mianmarban a théraváda buddhizmus a fő vallás, de a nat imádatot, egy animista vallást is gyakorolják, gyakran a buddhizmusba beépülve. Az iszlám és a kereszténység a gyarmatosítás előtti időszakban érkezett Mianmarba, a gyarmati időkben pedig a muszlim és keresztény népesség növekedett. A mianmari vallási demográfiai adatok pontos meghatározása politikai kérdés, a népszámlálási adatok hiánya és a vallási identitás önbevallásával kapcsolatos érzékenység miatt kihívást jelent. Mianmarban az etnikai identitás átfedésben van a vallási identitás határaival, a bamar etnikai csoport a többség, amely a théraváda buddhizmust gyakorolja.
Mianmarban 135 elismert etnikai csoport létezik, és néhány etnikai kisebbség jelentős keresztény népességgel rendelkezik. A muszlimok a lakosság 4%-át teszik ki, és sokféle etnikai háttérrel rendelkeznek, és jelen vannak további más vallások gyakorlói is. A versengő etnikai identitások és a történelmi sérelmek jelentős hatással vannak a közös vallási identitás körüli szolidaritásra.
A mianmari alkotmány különleges helyzetet biztosít a buddhizmusnak, és bár hivatalosan elismer más vallásokat is, de a vallásszabadságot a közrend, az erkölcs és az egészségügy miatt korlátozzák. Történelmileg a buddhizmus kiváltságos helyzetben van a kormányzás terén, a szászana (a buddhista tanok) szolgálatának kötelessége a kormányzati szervek különleges alkotmányos státuszában és gyakorlatában is tükröződik.
A Vallási és Kulturális Minisztérium felelős a szangha (buddhista gyülekezet) és a vallási kisebbségek ügyeiért, de munkáját a nem buddhisták gyakran diszkriminatívnak ítélik meg a buddhizmus javára. Mianmar legismertebb buddhista szerzetese manapság Sitagu Sayadaw, aki humanitárius segélyezési erőfeszítései és vallási tevékenységei révén vált ismertté. Azonban személye némileg megosztó, amiért igazoltnak láttatja a hadsereg rohingyák (főként muszlim vallású etnikum) elleni kampányát. Bo bíboros, Yangon katolikus érseke aktívan részt vett a mianmari társadalmi és politikai események, köztük a rohingya-válság kezelésében, és mind a Nemzeti Liga a Demokráciáért szervezettel, mind a katonai vezetőkkel kapcsolatba lépett.
Az állami ún. Szangha Maha Nayaka Bizottság, más néven MaHaNa egy államilag támogatott szerzetesi testület, amely felügyeli a szangha ügyeit Mianmarban. A Vallási és Kulturális Minisztérium alatt működik, a kormány által választott 47 taggal, elsősorban adminisztratív ügyeket intéz és vitákat old meg, de a 2021-es katonai puccs kapcsán nem fogalmaztak meg álláspontot.
Mianmart a második legjótékonyabb országként tartják számon a buddhizmusban az ún. dana (adományozás) gyakorlata és az önkéntes hálózatok létrehozása miatt, amelyek szociális szolgáltatásokat és segítséget nyújtanak a rászoruló közösségeknek. A burmai szangha történelmi és kortárs kapcsolatokat ápol egy másik ősi buddhista országgal, Srí Lankával, a burmai szerzetesek gyakran mindkét országban tanulnak.
Ezen kívül erős transznacionális keresztény szolidaritási hálózatok működnek az elnyomott burmai etnikai közösségekkel együtt, beleértve más keresztényeket csoportokat is, felekezeti kapcsolatokon, diaszpóra-tevékenységen és vallásszabadság-aktivizmuson keresztül. A mianmari katonai uralom elnyomta a vallások közötti együttműködést, de a 2008-as Nargis ciklon után a buddhista és keresztény hálózatok mozgósítása nemcsak hatásos volt, hanem a két vallás közötti kapcsolatok is erősödtek. 2011-ben a kvázi demokratikus reformok lehetővé tették a vallásközi munka új korszakát, U Thein Sein elnök támogatta a vallásközi baráti csoportokat és létrehozta a Vallásközi Tanácsot. 2012-ben a gyűlöletbeszéd törvénye és a közösségi erőszak fokozta a vallásközi párbeszéd fontosságát.
A burmai vallási gyakorlatok erősen nemek szerintiek: a buddhistáknál a férfiak teljes szerzetesi felszentelést kapnak, míg a nők „thilashin”-ként (szó szerint „az erkölcs birtokosa”) élhetnek közösségben, de alárendeltnek tekintik őket. A nők helyzete a keresztények, a katolikusok, valamint a muszlim és hindu hívők körében eltérő, de vallási vezetőként és oktatóként több vallási csoportban is szolgálhatnak.
Mianmarban több mint fél évszázada elnyomó katonai uralom és számos polgárháború dúl az kormány és az etnikai fegyveres csoportok között. E konfliktusokat mélyen meghatározza az etnikai és vallási identitás, mivel a bamar etnikai csoport kiváltságos helyzetet élvez a társadalomban és a kormányzatban. A vallási identitáson alapuló megkülönböztetés hozzájárult a konfliktusok állandósulásához, mivel a bamar közösség a buddhizmust gyakran a burmai nemzeti identitás és kormányzás alapvető elemének tekinti, elidegenítve ezzel más vallási és etnikai csoportokat.
Mindezek ellenére a vallási szereplők, eszmék, gyakorlatok és intézmények döntő szerepet játszottak a demokratikus reformok előmozdításában, a békefolyamatok közvetítésében, a pluralista nemzeti jövőkép védelmében és a szenvedő közösségek szükségleteinek kielégítésében. A mianmari polgárháború kezdetét gyakran az első miniszterelnökhöz, U Nu-hoz kötik, aki 1960-ban erőfeszítéseket tett a buddhizmus államvallássá tételére. Felfogásában a marxizmus materiális, a buddhizmus spirituális felszabadítást eredményezhet. Ez lényegében a politikai buddhizmus ideológiája volt. A vallási és etnikai kisebbségek azonban aggodalmukat fejezték ki a buddhizmus kisebbségekre való ráerőltetésével kapcsolatban, ami sértette a Panglong-megállapodást (legalábbis a Chin, Kachin and Shan etnikumok számára).
A vallási szereplők közvetítő szerepet játszottak a belső konfliktusokban, ezeknek számos esetben tűzszünetek megkötése lett az eredménye a katonai és etnikai fegyveres csoportok között. Kachin államban Lahtaw Saboi Jum baptista tiszteletes 1994-ben elősegítette a tűzszüneti megállapodást a Kachin Függetlenségi Hadsereg és a katonai kormány között. Karen államban a buddhista szerzetesek kiemelkedő szerepet játszottak az etnikai fegyveres Karen Nemzeti Unió és a mianmari hadsereg a Tatmadaw között régóta tartó konfliktusban.
A mianmari katonai puccs a vallási csoportokat politikai és társadalmi szolidaritásban egyesítette annak ellenére, hogy a kisebbségek szembenállása hosszú múltra tekint vissza. Buddhisták, muszlimok, keresztények és hinduk vettek részt a puccsellenes tüntetéseken, ami a jelenlegi politikai ellenzéki mozgalomban is tükröződik. A puccs után, 2021-ben megalakult az árnyékkormány, a Nemzeti Egységkormány, amely azt ígéri, hogy pluralista módon fog kormányozni, és hatályon kívül helyezi az 1982-es állampolgársági törvényt, amely kizárja a rohingyákat az etnikumok közül. Ez az elképzelés reményt ad egy igazságosabb és befogadóbb társadalomhoz, de még sok mindent ki kell dolgozni egy olyan államszerkezet és alkotmány megalkotása érdekében, amely csökkenti a vallási megkülönböztetést.
Az arabok és a zsidók közötti konfliktusokat – leginkább talán a sajtónak köszönhetően – sokszor iszlám-zsidó vallásháborúként értelmezzük.
Számos szempontból azonban megkérdőjelezhető, sőt cáfolható elképzelés ez. A cáfolat azonban túl hosszú lenne, semhogy egy blogposzt keretében fejtsem ki, ezért csak néhány kiragadott szempontra mutatnék rá, különösen a fegyveres konfliktusok vallásinak való minősítésére. Tegyük hozzá nem a vallási elemet cáfolom a konfliktusban.
Az október 7 óta zajló fegyveres konfliktus Gázában számos a biztonságpolitikában vagy hadtudományban járatos szakembernek adott teret a sajtóban. Megszólalásaik szakterületüknek megfelelően volt minőségi. Amikor a vallás területére merészkednek megszólalásaikban zavarodottság, szűkszavúság, leegyszerűsítések és tévedések bukkannak fel.
Először néhány gyors korrekció. Sokszor visszatérő elem a megszólalókban, hogy újra egy jom kippuri háború kezdődött, hiszen éppen az ünnepen érte támadást Izraelt, amikor is a figyelem kevésbé koncentrált, sok katona van otthon, stb. Már itt az első tévedés, ugyanis most nem a jom kippurkor törént a támadás. A támadás szombaton (Szabbatkor – a “zsidó vasárnap”, pihenőnap), valamint Szimchat Tórá napján, ami lényegében egy Tórát (a zsidó Biblia) ünneplő nap, ami inkább hasonlít egy búcsús örömünnepre, semmint egy templomban zajló komor liturgiára. A jom kippuri tévedés abból adódhat, hogy 1973. október 6-án indult a jom kippuri háború, vagyis annak évfordulójának másnapján történt a támadás.
A másik egy “népszerűbb” tévedés: arab = iszlám, valójában arab ≠ iszlám. A legnépszerűbb iszlám vallású ország Indonézia, aztán Pakisztán, India, Banglades követi. Vagyis a lista elején nincsenek azon tipikusan iszlámnak tartott országok, mint Irán, Irak, Líbia stb. Arányaiban is Mauritánia és Szomália a listavezetők, Palesztina itt is “csak” a 13. a sorban.
Sorolni lehetne még, de a harmadik amit lényegesnek tartok kiemelni az antiszemitizmus kifejezés. Nem kétséges, hogy a zsidóellenesség kifejezése, de a jelentése a sémi népekkel kapcsolatos ellenszenve. Sémi nép a zsidó, az akkád, a máltai, és az arab is. A konfliktus kapcsán tehát egyik oldalról sem sok értelme van használni az antiszemita indítékot.
Na de nézzük akkor, hogy az-e és ha igen, mennyiben vallásháború a tárgyalt konfliktus.
Ha Charles Selengut szociológus, vallástudós felosztását vesszük alapul, akkor vallásháborúnak azt nevezhetjük, ami a 1) vallás ellenségeinek ellenében folytatott háború, 2) a vallási élet fenntartása és az attól való eltérések elleni harc, valamint 3) vallási tekintélyek vezetésével folyik.
Vegyük sorra fordított sorrendben:
3) Yitzhak Yosef és David Lau, Izrael szefárd és askenázi főrabbijai, valamint Shlomo Amar és Aryeh Stern, Jeruzsálem főrabbijai közül egyik sem támogatja az erőszakot, sőt több esetben elítélték bizonyos szempontjait, például, hogy az arab munkásokat nem érheti erőszak, mert az a Tóra ellen való. Világos, hogy a zsidó szempontból önvédelmi háborúnak minősülő támadást nem ítélik el, de az is, hogy zsidó részről nincs vallási igény erre a fegyveres konfliktusra. Ismail Haniyeh a Hamász vezetője így nyilatkozott korábban: “Soha nem fogjuk elismerni a bitorló cionista kormányt, és folytatjuk dzsihádszerű mozgalmunkat Jeruzsálem felszabadításáig.” Bár a vallási dzsihád szó megjelenik, láthatóan kiemeli, hogy nem az, hanem ahhoz hasonló. Összességében tehát nem állja meg a helyét a vallásháború ebből a szempontból. ☒
Ehhez tartozik persze az is, hogy az Iszlám Dzsihád és a Hamász részéről is születtek vallási tartalmú kijelentések. Ilyen például a Palesztina Tudósok Egyesülete fatwája, amivel kapcsolatban azonban meg kell jegyezni, hogy mindig szélsőséges tartalmú volt.
Az Arab Ligának és az Iszlám Együttműködés Szervezetének (OIC) közös rendkívüli csúcstalálkozóján sem hangzott el túl sok vallási. Általában a nemzetközi jog és politikai megjegyzések uralták a beszédet. Az egyetlen szélsőséges megnyilatkozást (ahogyan várható is volt) az iráni elnök tette, aki a Hamászt dicsérte, mint egyetlent, aki ellenáll Izraelnek.
2) A vallási élet fenntartása valójában egy fontos ideológiai elem, hiszen Izrael földje vallási szempontból a zsidóknak isteni ígéret alapján az övéké, másrészt ott van néhány fontos helyszín, ami zsidóknak, keresztényeknek és muszlimoknak is vallási jelentőséggel bír. Ilyen lehet Betlehem is, de főként Jeruzsálemre érdemes gondolni. Bár kétségkívül számos eleme van a konfliktusnak az egyik elem így vallási jellegű. ✔
1) A vallás ellenségei ellen folytatott harc is részben igaz. Az ellentétet számos kutató elemzi, amelyekben felmerülnek gazdasági, politikai, ideológiai (pl. nacionalizmus) elemek. Nem állítható tehát, hogy a muszlim harcol a zsidó ellen vagy fordítva. Ugyanakkor számos közösségi médiabejegyzés tanuskodik arról, hogy a vallási elem része annak a motivációs háttérnek és narratívának, amely övezi ezt a konfliktust. Így ha partikulárisan is, de jelen van a vallási ellenség képe a konfliktusban. ✔
A doktori tézisemben kifejtettem (amire itt most nincs tér), hogy az 1) az ok 2) cél 3) eszköz. Azt is leírtam, hogy ezen szempontok esetében sokszor elég a szubjektív (pl. narratíva) domináns megléte. Egyedül egy általam bevezetett 4) pont az, ami objektív nézőpontot kíván, ez az ‘eredmény’. Eredményről nehéz egyelőre azonban szólni, mindenesetre, ha az nem vallási jellegű lesz, akkor ‘konfliktus vallási elemmel’ kategóriát lehetne alkalmazni, ha igen, akkor sem vallásháború, hanem inkább ‘vallási háborúnak’ minősül majd.
Összefoglalva tehát a jelenleg zajló fegyveres konfliktus nem nevezhető vallásháborúnak, de a vallási elemek átjárják azt, így annak elemzésére és a vele kapcsolatos fogalmak és koncepciók használatára nagy szükség van.
Aki ismerős Pécsett annak ismert hely a Dzsámi (a dzsámi gyülekezetet, összejövetelt jelent, így az imára való helyet is jelöli, de például az egyetemet is). Valójában ez a hely a Belvárosi Plébániatemplom napjainkban. Pontosabban: Gázi Kászim pasa dzsámija, ma Gyertyaszentelő Boldogasszony-templom.
A mecset Gázi Kászim budai pasa nevéhez köthető, aki amúgy egy katolikus templomot alakítottatott át dzsámivá az 1560-as években. 215-ből van az első régészeti nyom, ami egy római légió oltárköve. Az 1200-as években épülhetett fel erre a Szent Bertalan templom. Érdemes betérni, hiszen a Mekka felé tájolt épületet alapvető struktúráját, sőt egyes iszlám építészeti elemeit a katolikus “visszafoglalás” nemcsak megtartotta, hanem arab nyelvű emléktáblát is meghagyott. Így a szentmisék is sajátos formában középről celebráltak.
Kicsit tájékozottabbak azt is tudhatják, hogy a városban még egy iszlám dzsámi is megmaradt: Jakováli Hasszán dzsámija. Ha valaki betért először egy kiállítással találkozott, majd beljebb volt az imatér, amit a helyi (vallás)gyakorló muszlimok péntekenként használtak a közösségi imájukhoz. Ez a közösség a picit konzervatívabbnak mondható Magyarországi Muszlimok Egyházához tartozott. Az épületet azonban bérelték, aminek rezsiköltségét nemcsak péntekre számolták el nekik.
Egy kuvatiti támogatásnak (információk szerint egy hölgy adománya) sikerült megvásárolni Pécsett egy épületet és a Korán egyik kifejezéséből Al-Furqan (a jó és rossz megkülönböztetésére [kritériumára] utaló névre elnevezett) mecsetet kialakítani belőle. Az ingatlan így most a Magyarországi Muszlimok Egyháza tulajdonában áll. Az ünnepélyes megnyitóra háromszáz fő, többségében nők és gyerekek részvételével került sor. Az ingatlan korábbi tulajdonosa a pécsi Cigány Kulturális és Közművelődési Egyesület volt, és a volt Rácz Aladár közösségi házról van szó, amely évtizedeken át működött kulturális és közösségi térként. Ennek megfelelően nem lakhatási, hanem kulturális célra volt eleve értékesíthető az ingatlan. Pécsett amúgy az átlagnál nagyobb számú muszlim él, részben az egyetemen tanuló külföldi, köztük muszlim diákok miatt, ugyanakkor korábban többen hazánkban is maradtak, általában orvosok és gyógyszerészek. A felújítást az egyház saját és a magyarországi muszlim közösség adományaiból finanszírozták, de a ház fenntartása is jelentős kihívás elé állítja majd őket, különösen télen a magas rezsiköltségek miatt. Ennek ellenére újra van lehetőségük – immáron nemcsak pénteken – egy imahelyet használni és egy ummát (közösséget) alkotnia a helyi muszlimoknak Pécsett.
Ideológiai megfontolások alapján a szélsőségesen konzervatív iszlamizmust és a szélsőségesen liberálisnak tartott woke ideológiákat egymás ellenpólusának vehetnénk. Nem is alaptalan ez, és szembenállásuk számos tekintetben tetten érhető.
Másfelől nem jelenti ez azt, hogy ne lennének közös pontjaik egyáltalán, vagy hogy ne legyen egy harmadik dimenzióba helyezve őket közös céljaik.
Ez történik jelenleg Franciaországban, vagy legalábbis mintha egy ilyen irányvonal bontakozna ki az abaja és a kamisz viselésének problematizálása folytán.
2004-ben – Chirac elnök alatt – Franciaországban, törvényt hoztak az állami iskolákban hordható vallási jelképek és ruhadarabok viselése okán. Egyes elgondolások szerint ez nem is annyira a vallási viselet túlburjánzására való direkt reagálás, hanem sokkal inkább a Nemzeti Front (NF) ellenében egy politikai lépés. Egyes pártok ugyanis, mint az NF vagy éppen az Engedetlen Franciaország abból próbálnak szavazatokhoz és pártszimpátiához jutni, hogy kedveznek a francia muszlimoknak azzal, hogy kiállnak vallási viseletük mellett.
Mivel alapvetően a nyilvános (utcai) viselet és az iskolai van terítéken, ezért ebbe számos más jellegű öltözködés és szimbólum válik érintetté. Ilyen például a keresztény szimbólumok használata, vagy éppen a heteroszexualitástól eltérő vagy éppen a szexuálisan kihívó öltözetek kérdése. Ebbe állt bele például zöldpárti, ökofeminista, azzal érvelve, hogy nincs oka egy államnak az emberek teste feletti ellenőrzéshez és befolyáshoz.
Az iskolai egyenruha kérdése is visszatért, így az oktatási miniszter kísérleti szinten endedélyezi azon iskoláknak, ahol ezt a tanvezetés kéri. A tapasztalatok fényében gondolják tovább bevezetését, ami azonban egyelőre még messze van a konszenzustól.
A probléma azonban összetett. Például, ahogyan Vincent Brengarth, az Action Droits des Musulmans jogvédő szervezet ügyvédje állítja: sehol nincs definiálva mit is jelent az abaja.
Közben azonban a szekuláris állam és a francia szekuláris politikai ideológiai célok úgy kezdenek festeni, mintha egy vallási államot látnánk, csak vallás nélkül. Míg például a szaúdi vallási rendőrség, az “önkéntesek” (Mutavviún (arabul: المطوعين) ismert lehet sokak számára (tegyük hozzá igazából 1976-2016 között voltak különös jogaik csak), addig a francia “szakemberek” azok, akik a szekuláris rendet fenntartani lesznek hivatottak. Azaz, amíg az egyik országban az abaja viselésének kötelességét kérték számon az utcán vagy iskolákban a lányokon, addig Franciaországban az abaja viselésének tiltását kérik számon.
Észrevétlenül tehát, de nem az iszlamizmus és a woke találkozását látni, hanem a szekularizmus vesz fel vallási jellemzőket, ahogyan ugyanezt teszi a woke is. A közös mindháromban az ideológiai töltet. Nagy kérdés mi történik majd Franciaországban, hiszen hatással lesz Európára, különösen azon országokra, ahol fokozatosan nő a muszlim lakosság aránya.
Kedd kora délután Azerbajdzsán az ország területén belül található, főként örmények lakta Hegyi-Karabahot kezdte el lőni drónokkal, tüzérséggel és rakétákkal. Egyes források alapján úgy tűnik, hogy a szárazföldi csapatok is megindultak az enklávé felé. A kérdés arra fókuszál, hogy mit várhatunk az azeri “terrorelhárító művelettől”, és lehet-e arra számítani, hogy a konfliktus kiterjed Örményország belső területére.
Örményország a világ legrégebbi kereksztény államalakulata. Hazánkkal is számos párhuzam vonható. Nekik is volt egy, sőt több trianon jellegű területi elcsatolás (arányaiban többet csatoltak el tőlük, mint tőlünk). Jelenleg több örmény él külföldön, mint Örményországban. A legtöbben (Erdélyhez hasonlóan) török területen. Számosan vándoroltak azonban az USA-ba is.
Korábban a két ország vezetője elsősorban a térségben található humanitárius konfliktusról szólt. Az örmény fél sérelmezte, hogy nem tud segélyszállítmányokat bejuttatni az azeriek által kontrollált örmények lakta területre. Az azeri fél azonban egyrészt tagadta ezt, másrészt óvatosan kifejezte félelmét, hogy ezen esetekben nem zárható ki, hogy nem (csak) segélyszállítmány érkezik.
Hegyi-Karabah hivatalosan Azerbajdzsánhoz tartozik, de az 1991 és 1994 közötti első hegyi-karabahi háborút követően kinyilvánította függetlenségét. Az autonóm régió örmény többségű volt a Szovjetunió alatt, de nem akart az újonnan függetlenné vált Azerbajdzsánhoz tartozni. A második hegyi-karabahi háborúban (2020 ősze) az azeriek legyőzték az örményeket és jelentős területet szereztek.
A Szovjetunió összeomlása után évtizedeken át Moszkva volt a térség fő biztonsági garanciája. Törökország és Azerbajdzsán úgy érezte, hogy Oroszország Ukrajna felé fordul, ezért próbálták kihasználni a helyzetet. Az azeriek időzítése arra utal, hogy az eszkalációra készülnek, és már korábban elzárták a Hegyi-Karabahot és Örményországot összekötő folyosót. Az örmények próbáltak tárgyalásokat kezdeményezni az ENSZ, az Egyesült Államok és Törökország bevonásával, látva Moszkva tehetetlenségét.
A közelmúltban amerikai hadgyakorlatoknak is helyet adott Örményország, amit az azeri fél, de a térség egyéb nagyhatalmai sem néztek jó szemmel. A hely sem lényegtelen kérdés, ugyanis főként Nahicseván érintett, ami Azerbajdzsánhoz tartozik, azonban Örményország és Irán közé ékelődik, az anyaországgal közös határa nincs. Az USA haderejének jelenléte kétségkívül távol tartja onnan Iránt vagy éppen az azerieket és törököket is. Ugyanakkor az azeriek idejét érezhették, hogy lépjenek, hiszen egyrészt most Oroszország korlátozottan érdekelt a térség ügyeibe avatkozni (amúgy sem a direkt módot választotta korábban mindkét országgal való kapcsolata miatt), másrészt nem akarhatja megvárni, míg a nyugati erők stabilizálják vagy lefagyasztják az amúgy képlékeny helyzetet.
A jelenlegi helyzet egy homályosabb, ám nem jelentéktelen szelete, hogy az országban erőteljesen jelen van Kína. Nem katonai erővel, hanem a Soft Power módján: számos kínai tanár érkezik iskolákba tanítani, a városban futó buszokra a “Donated by Chine” felirat került. Számos diák Pekingbe vágyik menni továbbtanulni. Miközben az örmények az oszmán időbeli népirtás okán a törökök, az azeriek felé a háborúk miatt haragszik, addig az USA sem is ambivalens, távoli szereplőnek tűnik, Oroszországgal együtt. Kína azonban úgy tűnhet az emberek számára, hogy csak segíteni jött, nem beavatkozni.
Örményország most rendkívül kényelmetlen helyzetben van, és a konfliktus kiterjedése Örményország területére jelenleg kicsi esély. Oroszország és más nyugati hatalmak próbálnak békíteni, és Örményország valószínűleg az egyetlen olyan ország, ami mind az Egyesült Államok, mind Irán érdekszférájába tartozik. Egy háború vélhetően csak hirtelen és gyors lesz, mivel nem látszik proxyháború lehetősége, legfeljebb azeri támogatás kapcsán. Ilyen értelemben az azeri győzelem borítékolható.
Adoniram Judson a burmai történelem és kereszténység ismert alakja, akinek élete és munkássága jelentős hatást gyakorolt Burmára és a keresztény misszióra. Életéről a “To the Golden Shore” c. könyvből olvashatunk.
Néhány érdekesség:
Misszionárius munka: Adoniram Judson a burmai misszió egyik korai úttörője volt. 1813-ban, Burmába érkezése után, elkezdte terjeszteni a kereszténységet és az evangéliumot a helyi lakosság között. Az ő elkötelezettsége és kitartása az evangélium hirdetésében mély nyomot hagyott a burmai kereszténység történetében.
Nyelvfordítás: Judson nagy hangsúlyt fektetett a burmai nyelv és irodalom tanulmányozására. Az ő munkássága alapvető fontosságú volt a Bibliához való burmai fordításban, amely lehetővé tette a helyi emberek számára, hogy az Isten igéjét anyanyelvükön olvashassák és értsék. A burmai nyelvben végzett fordítómunkája nagymértékben hozzájárult a vallási és kulturális identitás megerősítéséhez.
A burmai társadalom befolyásolása: Judson nemcsak a vallási területen, hanem a burmai társadalom más szempontjaiban is jelentős hatást gyakorolt. Az ő munkássága az oktatás és az egészségügy terén is kiemelkedő volt. Alapított iskolákat és kórházakat, amelyek segítettek a burmai embereknek az oktatásban és az egészségügyben való fejlődésben.
A Karen népesség és kapcsolata: Judsonnak különösen közel állt a Karen népesség, akik részben már keresztény hitre tértek. Az ő kapcsolata és munkája segítette a burmai és Karen közösségek közötti kölcsönös megértést és együttműködést. A burmaiak és Karen közötti feszült viszonyban játszott szerepet a vallási és kulturális híd kialakításában.
Adoniram Judsonnak és feleségének, Ann Judsonnak, négy gyermekük született. Ann Judson 1826-ban, a harmincas évei elején, a családdal együtt Burmában halt meg. Ann Judson a burmai misszióban tevékenykedett, és hatalmas erőfeszítéseket tett a burmaiak megtérítése és a vallási oktatás terén.
Adoniram Judson tovább folytatta a missziós munkát és a burmai emberek szolgálatát Ann halála után. Az ő további éveiben is számos nehézséggel szembesült, beleértve a betegségeket és az elzártságot. Végül Adoniram Judson 1850-ben, azaz hat évvel felesége halála után, Burmában halt meg.
Adoniram Judson temetése Burma területén történt, ahol évtizedeken keresztül szolgált és hatalmas hatást gyakorolt.
Scot Marciel Indonézia, majd 2016 és 2020 között az Egyesült Államok mianmari nagykövete volt, jelenleg pedig a Stanford Egyetem Walter H. Shorenstein Ázsia-csendes-óceáni Kutatóközpontjához tartozó Freeman Spogli Nemzetközi Tanulmányok Intézetének Oksenberg-Rohlen ösztöndíjasa. Nemrégiben a The Irrawaddy főszerkesztőjével, Aung Zaw Aung Zaw-val beszélgetett többek között a mianmari ellenállásnak nyújtott nem halálos segítséget engedélyező új amerikai jogszabályról, valamint a mianmari junta nemzetközi elszigetelésére irányuló erőfeszítésekről és a válság sújtotta ország 2023-as kilátásairól.
AUNG ZAW: 2023 nehéz év lesz Mianmar és a mianmari nép számára. A rezsimnek különböző frontokon nagyon ellenálló és növekvő ellenállással kell szembenéznie. A múlt héten meglepő híreket kaptunk. Az amerikai kongresszus elfogadta a 2023-as nemzetvédelmi felhatalmazási törvényt (NDAA); engedélyezi a civil társadalom és a mianmari politikai foglyok támogatását, és jelentős mértékben megemlíti az etnikai fegyveres szervezetek (EAO-k), a polgári Nemzeti Egységkormány (NUG) és annak fegyveres szárnya, a Népvédelmi Erők (PDF) nevét. Nem halálos segítséget nyújt a mianmari ellenállók és politikai csoportok támogatására. Hogyan látja ezt a törvényjavaslatot, és hogyan fog működni a mianmari viszonyok között?
SCOT MARCIEL: Fontos megjegyezni, hogy a törvényjavaslat nagy része csak engedélyezi a dolgokat, például a finanszírozást, ami nagyszerű, de valójában nem biztosít pénzt. Tehát ez leginkább egy határozott üzenet a Kongresszus részéről a mianmari népnek, de a Biden-kormányzatnak is, hogy bátrabb, aktívabb megközelítést akarnak. Az az érzésem, hogy a Biden-kormányzat amúgy is ebbe az irányba halad, így ez a törvényjavaslat arra fogja ösztönözni a kormányt, hogy az eddigi úton haladjon, de talán gyorsabban.
A helyszínen az ellenálló csoportok és az ellenzéki csoportok nagyon izgatottak. Valahogy megerősödött a lelkük. Üdvözlik a törvényjavaslatot. A mianmari emberek általában, valamint az ellenzéki és demokratikus erők mindig támogatják, hogy az USA többet tegyen. A rezsim elég határozottan reagált. Azt mondták, hogy ez a szuverenitás megsértése és a belügyekbe való beavatkozás. Szóval, hogyan látja ezt a “nem halálos segítséget”?
Nem hiszem, hogy még nem tudjuk pontosan, mi fog történni. Mint mondtam, a törvényjavaslat engedélyezi a finanszírozást, de az már egy külön kérdés, hogy lesz-e rá pénz, és ha igen, hogyan fogja a Biden-kormányzat felhasználni. De minden bizonnyal juthat pénz az oktatásra, az egészségügyre – ismétlem, nem a juntának, hanem a demokráciapárti erőknek, akár az NUG-nak, akár esetleg etnikai fegyveres csoportoknak. Úgy értem, [korábban] nyújtottunk segítséget például a karen egészségügyi minisztériumnak, még akkor is, amikor én [nagykövetként] ott voltam, tehát ennél többet is lehetne tenni, még esetleg a kormányzásra irányuló erőfeszítésekre is. Meg kell néznünk, hogy a Biden-kormányzat hogyan dönt.
A jogszabály említést tesz az NUG-ról, a PDF-ekről és az EAO-król.
Igen, így van. Ismétlem, meg kell néznünk, hogy a Biden-kormányzat hogyan dönt a felhatalmazás felhasználásáról. De az biztos, hogy ez azt az üzenetet közvetíti, hogy a Kongresszus úgy véli, hogy a kormányzatnak finanszírozást kell nyújtania ezeknek a szervezeteknek. Az egyik fontos tényező az lenne, hogy a világ bármely pontján az Egyesült Államokban elég magasak az elszámoltathatósági normák a pénzzel kapcsolatban. Nem az emberi jogok értelmében vett elszámoltathatóságra gondolok. Bármely szervezetnek, amelynek az USA kormánya támogatást nyújt, bizonyítania kell, hogy a pénzt arra költi, amire mondja, és hogy a pénz nem megy máshová.
A múlt héten érdekes hírek érkeztek az ENSZ Biztonsági Tanácsának Mianmarról szóló határozatáról. Évtizedek óta először követelik az összes politikai fogoly, köztük Daw Aung San Suu Kyi állami tanácsos és U Win Myint elnök szabadon bocsátását, valamint az ellenségeskedések és a lakossággal szembeni agresszió azonnali beszüntetését. Tehát mélységes aggodalmát fejezte ki, de mi következik ezután? Milyen intézkedéseknek kellene következniük?
Valójában meglepődtem, amikor megláttam az állásfoglalást. Amikor az ember megpróbál megszerezni egy biztonsági tanácsi határozatot, kompromisszumokat kell kötnie, hogy elkerülje a vétókat. Biztos vagyok benne, hogy egyesek még erősebb megfogalmazást akartak, de a tárgyalások során enyhíteniük kellett a szöveget. Mégis úgy gondolom, hogy a határozat egy nagyon erős szimbolikus üzenet a demokrácia és az ellenállás támogatásáról. És egy nagyon erős üzenet – amelyet Oroszország és Kína is támogatott – a junta számára, hogy nem nyer támogatást, sőt, lehet, hogy elveszíti azt. Én visszafognám a várakozásaimat azzal kapcsolatban, hogy mi várható a nyomon követésként, csak azért, mert a Biztonsági Tanáccsal mindent meg kell tárgyalni. És ha Oroszország, Kína vagy bárki más nem ért egyet, akkor leállíthatják. Különösen Oroszország és Kína, mert nekik vétójoguk van.
Érdekes látni, hogy Kína és Oroszország ezúttal nem támogatta a rezsimet. India is. Miközben beszélgetünk, egy újonnan kinevezett kínai különmegbízott állítólag Mianmarba repül, hogy találkozzon a rezsimmel. Kínának nagy tétje van Mianmar stabilitásában, a befektetésekkel, az Övezet és Út kezdeményezés infrastrukturális projektjeivel. Kínát elítélték a rezsim és a hadsereg támogatása miatt. Bármit is tesz az USA, Kína nagyon óvatos lesz, ha nem is ellenzi. Mit gondol arról, amit Kína tesz? Oroszország pedig a puccs óta a legfontosabb ország a mianmari hadsereg hardverrel való támogatása terén. A rezsim légiereje orosz vadászgépeket és helikoptereket használ a lakosság bombázására és az ellenálló erők elleni támadásra. Tehát két nagy ország támogatja a rezsimet.
Az az érzésem, hogy Kína végső soron meglehetősen pragmatikus. Örömmel dolgozott együtt a régi katonai rezsimmel, ahogy önök is emlékeznek rá, de aztán tökéletesen örömmel dolgozott együtt az NLD [Nemzeti Liga a Demokráciáért] kormányával is, amellyel jó kapcsolatokat ápolt. És feltételezem, hogy azért dolgozik együtt a juntával, mert a junta legalábbis látszólag hatalmon van. De nem hiszem, hogy mély kötődés vagy lojalitás lenne köztük. Azt hiszem, ha a hadsereg ellen felsorakozott különböző erők képesek lennének kiszorítani a hadsereget a hatalomból, Kína szívesen dolgozna együtt ezekkel az erőkkel a kormányban. És fontos, hogy világossá tegyük, hogy ez nem amerikai-kínai kérdés. [Ez egy belső mianmari kérdés, és nem akarjuk, hogy amerikai-kínai ügy legyen belőle. Ez az egyik oka annak, hogy az USA részéről talán némi óvatosságot tanúsítunk. Attól tartanak, hogy ha túl sokat tesznek, akkor Kína még erősebb támogatásra ingerelheti a juntát, és akkor az ügy amerikai-kínai kérdéssé válik, aminek nem kellene lennie, és ami nem is az.
Oroszországnak kevesebb érdeke van Mianmarban, mint Kínának. Úgy gondolom, hogy [Vlagyimir] Putyin [orosz elnök] szeret bárhol, ahol csak tud, bajt keverni, és befolyást szerezni, ahol csak tud. És ebben az esetben fegyvereket eladni és pénzt keresni. De nem hiszem, hogy megint csak van valami mély, hosszú távú kötődés. Ez csak egy lehetőség Oroszország számára. De természetesen Oroszországnak is megvannak a maga problémái. És ha megfordítjuk, a junta szempontjából az Oroszországgal való szoros együttműködés lehetővé teszi számukra, hogy elkerüljék a Kínától való túlzott függést, amit minden bizonnyal szeretnének. De ismétlem, nem hiszem, hogy Oroszországnak nagyon jelentős hosszú távú érdekei lennének [Mianmarban]. Ez csak egy lehetőség számukra.
Mint mondta, Kína nagyon pragmatikus. Kína rugalmas is tud lenni. Bármilyen változások történnek is Mianmarban, a pozíciója nem rögzített. Ez a pragmatizmus alapjain nyugszik. Akár az ellenzéki erőkről, akár az EAO-król, akár a demokratikus erőkről, akár a juntáról van szó, át tud állni a másik oldalra. Mindenkivel barátkozik.
És ezért van értelme, hogy az NUG és az EAO-k a kínaiakkal folytatott beszélgetéseik során világossá tegyék, hogy nem ellenségesek Kínával szemben. Mert bármelyik kormány, amelyik létrejön, legalább ésszerű kapcsolatot kell ápolnia Kínával.
A kínai kormány valószínűleg érzi, hogy ez a rezsim nem tarthat sokáig, hogy nincs jövője, és hogy Pekingnek jobb, ha egy stabilabb, támogatott kormánnyal áll kapcsolatban, igaz?
Szerintem ez igaz. Egy ideje már világos, hogy a junta talán képes lesz egy ideig hatalmon maradni pusztán a puszta brutalitás révén, de egyáltalán nincs bizonyíték arra, hogy a junta képes lesz stabilizálni vagy hatékonyan kormányozni az országot, vagy bármilyen népi támogatást szerezni. A kínaiak tudják ezt. Az ellenállási erők számára sok szempontból az a kihívás, hogy miközben megpróbálják legyőzni a juntát, politikai oldalról is meg kell mutatniuk, hogy stabil alternatívát kínálnak, amely képes lesz legyőzni a különböző etnikai csoportok közötti történelmi bizalmatlanságot. [Ez] nem könnyű, és nem is megy egyik napról a másikra. De azt hiszem, minél inkább ez történik, és minél inkább látják a külső kormányok, hogy legalább egy útról, egy ütemtervről van megállapodás – még ha a részleteket idővel ki is kell dolgozni -, annál könnyebb lesz más kormányoknak belátniuk, hogy van a juntával szemben egy olyan alternatíva, amely nagyobb stabilitást kínál.
Ez aggodalomra ad okot az ellenzék és a mianmari emberek számára, mivel az egység meglehetősen ritka. De mivel az ellenállás erős – bár az elmúlt két évben volt néhány hullámvölgy -, úgy tűnik, hogy meg kell érteniük, hogy valamiféle közös alapnak kell lennie, ha nem is egységes frontnak. Ha nem, akkor semmiféle segítség, beleértve az NDAA által engedélyezettet is, nem fog megérkezni, mert az ellenállási erőkből hiányzik a közös megértés vagy az egység.
Ez igazán nagy kihívás. Mianmarban azt hallani, hogy “Sok nézeteltérésen túlléptünk, és most már együtt dolgozunk”. Ami igaz is, bizonyára sok változás történt. Egységes a szándék, legalábbis sokak között, hogy kiszorítsák a hadsereget a hatalomból. De aztán jön a következő szakasz: “És aztán?”. Szerintem irreális elvárás, hogy részletes tervrajzot várjunk arról, hogy pontosan hogyan is nézhet ki egy jövőbeli szövetségi demokrácia. Ez valószínűleg évekbe telhet. De minél inkább sikerül megegyezni legalább az alapelvekben, mint például a Szövetségi Demokrácia Chartában felvázoltak, és az előre vezető útról – “Íme, mi lesz a tervünk a következő két évre” -, az sokat segít mind a külföldi kormányoknak, mind a mianmari népnek. Más kormányoknak is alternatívát nyújt a junta által javasolt – utálom egyáltalán “választásoknak” nevezni, de amit ők “választásoknak” neveznek – választásokkal szemben. Mindannyian tudjuk, hogy ezek teljes csalás lesznek, és nem oldják meg a problémákat, de amennyiben az ellenzék, az ellenállás megmutatja, hogy “Hé, itt a mi utunk”, akkor ez megkönnyíti a kormányok számára, hogy azt mondják: “Igen, mi nem támogatjuk ezeket a választásokat, vagy nem fogadjuk el ezeket a választásokat”.
Úgy tűnik, hogy a rezsim folytatja a választásokat. Néhány kormány támogathatja őket, mert úgy érzik, hogy ez az egyetlen módja az ország stabilizálásának. A rezsim számára ez a hatalmának kiterjesztéséről és uralmának legitimálásáról szól. Ebben a tekintetben mit várhatunk az ASEAN-tól? Ön volt az Egyesült Államok indonéziai nagykövete [2010-13]. A következő évben Indonézia tölti be az ASEAN elnöki tisztségét. Ön szerint Indonézia más lesz, mint Kambodzsa? Ez egy alvó óriás, egy hatalmas ország, politikailag erős, és az ottani reformoknak köszönhetően az egyik legígéretesebb ország a régióban. Mianmarral kapcsolatban Indonézia eddig elég határozott álláspontot képviselt. Ez elég meglepő, nem igaz?
Kicsit meglepő, de nem annyira, ha nem felejtjük el, hogy Indonézia hosszú utat tett meg belsőleg. Fontos számukra a demokrácia, de a megfelelő kormányzás is. Úgy értem, Mianmarban nem hiszem, hogy helyes lenne azt mondani, hogy csak a demokráciáról van szó. Nem vagyok mianmari, de az az érzésem, hogy az emberek nemcsak azért állnak ellen, mert demokráciát akarnak, hanem azért is, mert reményt akarnak a jövőjükre nézve. És úgy gondolom, hogy [Indonézia] nem akar egy olyan Mianmart látni, amely szétesőben van és hosszú éveken keresztül humanitárius válságban van. Ezért arra számítok, hogy [Indonézia], beleértve Retno Marsudi külügyminisztert is, elég aktív lesz. Minden bizonnyal jobban szimpatizálnak a demokrácia erőivel és nyitottabbak a változásra. Úgy vélem azonban, hogy az ASEAN egésze valószínűleg megosztott marad. Nem tudom, miről szólt ez a nemrégiben Bangkokban tartott találkozó [amelyet Thaiföld szervezett, és amelyen a junta külügyminisztere, valamint thaiföldi, vietnami, laoszi és kambodzsai kollégái vettek részt]. Nem tűnt jónak, de nem tudom biztosan megmondani. Egyes ASEAN-országok számára fennáll a kísértés, hogy elfogadják a választások eredményét, csak azért, mert nem látnak más kiutat a válságból. A mianmariak számára tehát az a kihívás, hogy elmagyarázzák ezeknek a kormányoknak, hogy ezek a választások miért nem jelentenek kiutat a válságból. Mert nem fogják megoldani az alapvető problémát… Először is, sok szempontból vicc lesz, nagyon korlátozott részvétellel és valószínűleg jelentős erőszakkal, de azért is, mert nagyon sok politikai vezető és aktivista börtönben van. Nem fognak a válságból kivezető útként szolgálni. És ez a legfontosabb üzenet, amit az ASEAN és más országok kormányainak, amelyek kiutat keresnek a jelenlegi helyzetből, meg kell hallaniuk.
Különösen a szomszédos országoknak, köztük Thaiföldnek. Thaiföld egy olyan ország, amely befogadta a menekülteket, menedékkérőket, menekülő aktivistákat és politikusokat. Humanitárius szempontból Thaiföld kedves volt azokkal, akik ide érkeztek. De Thaiföld is nagyon aggódik a mellettük égő ház miatt. Most is lángokban áll. Tavaly egy humanitárius folyosóról, amerikai segítségről és a határ menti menekülttáborokról beszéltünk. És a menekülthelyzet biztonsági kihívásairól is. Ha az USA többet akar tenni, akkor többet kell tárgyalnia Thaifölddel, amely kulcsfontosságú ország, ha változásra van szükség.
Egyetértek azzal, hogy Thaiföld kritikus fontosságú. A thaiföldiek tudják, mi történik Mianmarban. Tudniuk kell, hogy a junta nem jelenti a stabilitás forrását a jövőben. Kapcsolatokat ápolnak a hadsereggel, így nem akarják azokat felborítani. Nem vagyok érintett, de el tudom képzelni, hogy az amerikai tisztviselők rendszeresen beszélnek thaiföldi tisztviselőkkel erről, mind a politikai, mind a humanitárius oldalról. Thaiföldet egy kicsit is ismerve, nem várhatjuk vagy kérhetjük a thaiföldiaktól, hogy valami nagyszabású bejelentést tegyenek. Inkább csak pragmatikusan, a helyszínen tegyenek meg mindent, amit csak lehet, hogy segítsenek a menedékkérő embereknek, de azt is, hogy megkönnyítsék a Mianmarba érkező segélyek bejutását, mert minél több segély érkezik az emberek megsegítésére, annál inkább nem érzik majd szükségét, hogy Thaiföldre jöjjenek. Ez tehát az ő érdekük. A thaiföldieknek azonban ezt politikai okokból meglehetősen csendben kellene megtenniük.
Visszatérve a korábbi kérdésre, hogy mit várnak a mianmariak, ez nem csak a demokráciáról szól. Hanem arról, hogy a kormány átlátható legyen. Még ha ez egy autoriter modell is, akkor is azt akarjuk, hogy a kormány átlátható legyen. Nem akarják, hogy az országot gengszterek és bűnözők irányítsák. Ma Mianmart nyilvánvalóan gengszterek és bűnözők irányítják.
Mi, amerikaiak mindig is a demokráciát részesítettük előnyben. Szeretjük a demokráciát és az egyéni jogok védelmét. Egyetlen kormány sem tökéletes demokrácia, beleértve a sajátunkat is. Mindannyiunknak vannak hibái. De vannak olyan kormányok, amelyek inkább a tekintélyelvű oldalon állnak, de még mindig sok szolgáltatást és előnyt nyújtanak a lakosságnak. És amelyek nem bombázzák és kínozzák őket naponta halálra, mint a junta. Ahogy már korábban is mondtam, a junta a legrosszabb rezsim Délkelet-Ázsiában a vörös khmerek óta. Semmi jót nem tesznek az országért vagy a világért. Minden negatív. Mindig veszélyes azt mondani, hogy “bármi jobb lenne”. De ebben az esetben szinte bármi jobb lenne. Ennek ellenére nem hiszem, hogy a mianmari embereknek be kell érniük egy pocsék kormánnyal, amely csak egy kicsit jobb, mint a junta. Szerintem az emberek ennél többet várhatnak és többet is várnak. Ideális esetben ez a demokrácia egy szövetségi rendszerben. Legalább egy olyan kormányt, amely nem mészárolja le a népét, amely nyújt némi szolgáltatást, némi átláthatóságot, és visszaadja a reményt, amelyet sokan éreztek az előző évtizedben.
Az elmúlt két évben mindaz, amiben az ország reménykedett és amit az előző 10 évben felépített, elszállt. A fiatalabb generációból, amely sok jó képességgel rendelkezik, sokan elhagyták az országot. Őket látva reményteljesebb vagyok, mert nyelvileg, technológiailag és készségek tekintetében jobban felszereltek. Jobban ki vannak téve a külvilágnak, reményteljesebbek, tudják, hogyan kell tárgyalni, tudják, hogyan kell dolgozni, így azt hiszem, ez reményt ad az országnak. De tényleg reménytelennek érezzük, ahogy a rezsim viselkedik.
Igen, ez az. Nincs remény az ország számára, amíg ez a rezsim van hatalmon. Még ha néhány embernek vannak is ilyen vagy olyan aggodalmai a NUG-gal vagy más ellenálló erőkkel kapcsolatban, a NUG, néhány ERO és más, a junta ellen küzdő csoportok sok reményt és a valódi fejlődés lehetőségét kínálják. A junta mindebből semmit sem kínál. Mindannyian tudjuk, mi fog történni, ha hatalmon maradnak.
Visszatérve az NDAA-ra, mire számít a rezsim és annak cimborái elleni szélesebb körű szankciók tekintetében? Mit mond a mianmari embereknek, akik azt szeretnék, ha a rezsim komolyan megbűnhődne, és véget vetnének a túléléshez szükséges pénzeszközök és egyéb támogatások áramlásának, beleértve a gáz- és olajeladásokból származó bevételeket is? Mit lát ezen a területen?
Nem beszéltem washingtoni emberekkel, így nem tudom, hogy konkrétan mit terveznek. Tudom, hogy rendszeresen vizsgálják, milyen szankcióknak lehet tényleges hatása, különösen a juntához és a juntát támogató emberekhez áramló pénzeszközökre, így arra számítok, hogy további szankciókat fognak alkalmazni, de nem tudom, konkrétan melyeket. Hogy az amerikai kormány fog-e szankciókat bevezetni a MOGE [Myanmar Oil and Gas Enterprise] ellen, azt nem tudom. Tudom, hogy ezt már fontolóra vették. Azt hiszem, voltak aggályok azzal kapcsolatban, hogy ez esetleg áramkimaradáshoz vezethet mind Yangonban, mind pedig Thaiföldön, ami – tudom, hogy sokan szeretnék azt hinni, hogy ez egy könnyű válasz; ez nem könnyű. Ha könnyű lenne, már megtették volna. Ez bonyolult, de feltételezem, hogy a kormányzat továbbra is vizsgálja és tanulmányozza ezt a kérdést.
Meséljen nekünk az oroszországi kapcsolatról. A rezsim továbbra is kap vadászgépeket Kínától és Oroszországtól is, és ezekkel támadja az ország azon részeit, ahol erős az ellenállás. Szívszorító látni a szinte mindennapos bombázásokat és légitámadásokat ártatlan emberek ellen, akiknek az életét veszítik. Mit tehet az Egyesült Államok és más partnerek és szereplők az ENSZ szintjén vagy más nemzetközi szinteken, hogy megállítsák a katonai hardver és segítség áramlását?
Nagyon nehéz megállítani az Oroszországból érkező vadászgépek és fegyverek áramlását. Mi is szankciókkal sújtjuk Oroszországot – különböző okokból, Ukrajnával kapcsolatban. Tehát már most is mindent megteszünk Oroszországgal szemben, amit csak tudunk. Láttam, hogy különböző személyek és csoportok megemlítették, hogy nagyobb erőfeszítéseket kellene tenni a repülőgép-üzemanyag szankcionálására. Nem ismerem az ellátási lánc működésének részleteit, de természetesen remélem és elvárom, hogy az USA a hasonlóan gondolkodó kormányokkal együtt megvizsgálja, hogy van-e mód arra, hogy elvágjuk ezt az áramlást, vagy legalábbis megnehezítsük a repülőgép-üzemanyag beszerzését, mert üzemanyag nélkül természetesen a repülőgépek nem tudnak repülni.
Hogyan látja Mianmar politikai helyzetét 2023-ban?
Szerintem folytatódni fog az, amit eddig is láttunk, vagyis lassú és folyamatos generációváltás lesz az ellenállási mozgalomban, a fiatalabbak egyre nagyobb szerepet játszanak, és szerintem ez folytatódni fog. Remélem, hogy további előrelépést fogunk látni a különböző közösségek közötti kapcsolatok kiépítésében, akiknek hasonló céljaik vannak. Szerintem ez valószínű, de sok kemény munkára van szükség, és le kell győzni néhány régi gondolkodási formát. Nem látom, hogy a junta erősödni fog; valószínűleg tovább veszít erejéből, de nagyon nehéz megjósolni, hogy pontosan mi fog történni. Bárcsak azt mondhatnám, hogy csodát fogunk látni, és hat hónapon belül minden megoldódik. Úgy gondolom, hogy sajnos valószínűbb, hogy a terepen ugyanezt fogjuk látni, miközben a junta fokozatosan gyengül, az ellene szövetséges erők, a mianmari nép pedig megerősödik, és remélhetőleg képes lesz helyi szinten kormányozni az ország több részén, beleértve az oktatást és mindezeket a jövő szempontjából kulcsfontosságú dolgokat. Tehát a csúcson lévő szalagcímek helyett inkább a földi szintre figyelnék. Mert – ezt önök is tudják, és az országon belüli emberek is tudják – a fiatalok nagyon sok oktatásból kimaradtak. A 2023-as év egyik legfontosabb területe, hogy több, nem junta-alapú iskolát hozzunk létre és működtessünk, és hogy az ország több részén jobb minőségű helyi kormányzást biztosítsunk.
blog E N S 𐌂 ... seregnyi lélek 