Az amerikai hadseregben a military chaplain assistant (MCA) az UMT tagja. Az UMT (Unit Ministry Team) olyan mint a tűzpár, vagyis a legkisebb értelmezhető egység, ami RS-t (religious support) – vallási (lelki) támogatást – ad a katonáknak.

Az MCA-k igazán büszkék a munkájukra, hiszen ők védik Isten szolgáját. Úgy érzik feladatuk amolyan földi őrzőangyalé. Amerikában ugyanis a tábori lelkészek semmilyen körülmények között nem foghatnak fegyvert, így az MCA-k dolga, hogy ha kell fegyveres támogatást nyújtsanak a lelkész számára.

Divatos spirituális finteszről beszélni a US Armyban. Úgy gondolják (odaát), hogy nem elég fizikálisan és mentálisan, hanem spirituálisan is edzeni kell magunkat. Míg az első a kiképző, a második a pszichológus, a harmadik a lelkész felelőssége. Utóbbi dolga ez ügyben a rendkívül összetett vallási-lelki feladatok végrehajtása a katonákat illetően. Beletartozik ebbe az istentisztelet, az egyéni lelkigondozás és lelkivezetés, de az etikai-morális tanácsadás, előadás, útmutatás is.

Ez utóbbi azért is lényeges, mert az államokban valóban hangsúlyos a morális kérdések számbavétele minden szinten. Hasonlóan a hazánkban is létező kórházi etikai bizottságokhoz, ott a hadseregben a lelkész adja meg a morális vonatkozását egy-egy döntésnek.

Hihetetlen, de a “spirituális készenlétet” a tábori lelkészek kézikönyve (USA, 2005) a katonai alapelvekből vezeti le, pontosabban szerinte a katonai alapelvek gyökere a spirituális személyiség. A kettő együtt adja a megbízható, higgadt, morális döntéseiben példamutató katonát. (Így leírva nem is hihtetlen, hiszen a gyökeret nem úgy kell érteni, hogy abból ered, hanem, ha azon állnak a katonai alapelvek, akkor válnak azok stabil értékké.)

Ez a rendszer (ami rengeteg embert foglalkoztat) hatékonynak mutatkozik. A kiképzés, az UMT lelki-katonai összetétele nemcsak a katonák számára nyújt egy elérhető rendszert (egyébként az amerikai hadseregben zászlóaljszintenként minimum egy UMT van előírva), hanem az MCA-k számára egy egydülálló szolgálatot, amely közben a lelkésznek óriási segítség.

Arról már nem is szólva, hogy ezáltal a “civilek” bevonása is megtörténik az egyházi szolgálatba, ami nagy kihívása a mai egyházaknak (lsd. korábbi írást).

Érdemes lenne egy költséghatékonyan is könnyen elgondolható rendszert bevezetni más hadseregekben, akár hazánkban is.

Reklámok