Nemrég írtam a fekete barettről. Magyarországon a barett felvarrója a tábori lelkészek esetében ökumenikus (vagyis katolikus, evangélikus és református ugyanolyat hord.) A tábori rabbik viselete a tábori kippa, arról egy másik alkalommal írok majd.

barett felvarró

A felvarró szimbólum a következő: arany kereten belül egy magyar nemzeti színű szívárvány (a béke jele), előtte egy kék háromszög. A kék színe a mennyországra (túlvilágra utal), maga a háromszög Istenre, illetve a szentháromságra. (ez a jelkép jelenik meg a mindentlátó szemben.) Az IHS rövidítás egyszerűen a Jézus név rövidítése. Többféle elmélet született a látszólag eltérő betűk miatt, de bizonyítható, hogy a görög rövidítésből a latinba tévesen átvett rövidítés ez. IH(“ié”) S(“sz”). A kereszt a H-n a kegyelemre és a megváltásra utal (van hogy a görög betű alapján “tau”-nak olvassák.) Alul babérlevelek vannak (bár nem zárnám ki az olajlevet sem). A babérlevelek a dicsőség és érdem jelképei (az olajfa a béke szimbóluma lenne.) A hattér fekete, aminek vélhetően nincs különösebb jelentősége, hacsak nem a fegyvernemi színre utalás.

Advertisements