Böjt és háború

Sokszor kerül manapság terítékre, hogy Európa mennyire és milyen értelemben keresztény. Legutóbb a Je suis Charlie és a lefejezett keresztény mártírok kapcsán igyekeztek kimutatni, hogy Európa vezetőit nem érdeklik a keresztények.

Az biztos, hogy a keresztény, azon belül is a katolikus vallásgyakorlás megszokott formája nagy mértékben kopott és átértelmeződött az elmúlt egy-két évtizedben. A böjt példáján jól látszik a látszólagos ellentmondás is. Számos böjt van, ám egyik sem lelki erősítő, hanem egészségmegőrzés céljából. A katolikus egyházban pedig a katolikusok közül is inkább – írjam így – népi vallásosságban felnőttek veszik komolyan. Nem utolsósorban azért is, mert sokan ma már nem otthon esznek, és az üzemi étkezésnél elengedőbb a katolikus szigor is.

A Nagy Háborúban másképp volt még. Ezért is érdekes olvasmány az alábbi szlovák magyar nyelvű honlap, ami a korabeli böjt kapcsán ír röviden…

 

“A nagypénteki szigoru böjt alól a pápától nyert felhatalmazás alapján fölmenti a tábori püspök a hadseregnek a harctéren, a haditengerészetnek pedig a hadihajókon levő legénységét és mindazokat a civil személyeket, akik a harctéren operáló hadsereg kíséretében vannak. Ezek, tekintettel a háborúra, nagypénteken is ehetnek húst.”