
Hazatérése alkalmából egy interjú készült a kaposvári református tábori lelkésszel, Székely Attila főhadnaggyal.
Hazatérése alkalmából egy interjú készült a kaposvári református tábori lelkésszel, Székely Attila főhadnaggyal.
Szókimondó, de legalábbis nem kertelő, és ezért közhelyesnek nem nevezhető interjút olvashatunk a kecskeméti katonalelkésszel.
Dudás Ferenc hadnagy, református tábori lelkész Hódmezővásárhelyen teljesíti katonalelkészi szolgálatát. A magyar televízió a határzár miatti honvédségi szerepvállalás keretein belül szolgáló lelkész munkájába ad bepillantást.
http://www.mediaklikk.hu/video/isten-kezeben-lelkesz-a-hataron/#
Az előző bejegyzés egy újságcikk volt, a mostaniban a Parókia honlapon találhatunk ugyanúgy Sajtos Szilárd, református tábori lelkész által egy rövid, ám rendszeresített leírást a katonák lelkigondozásáról.
A szomszédos Szlovákiában egy új református tábori lelkészt iktattak be. Kicsit utánanéztem az ottani szolgálatnak. 2003 óta létezik a katolikus ág (vélhetően a többi is, de arról semmit sem találtam.) Az alapításban jelentős szerepet játszott Csáky Pál magyar származású miniszterelnök-helyettes.
Egyszer már említettem e blogban is, hogy Szlovákiában a tábori lelkészek három területen dolgoznak: a hadseregnél, a rendőrségnél és a büntetés-végrehajtásban. A rendőrségnél egy magyar nevű (Bartos Ferenc) főlelkész (“püspök helynök”) szerepel.
Szlovákul nem tudok, a fordított honlapjuk itt van, talán mások találnak rajta még érdekességeket. A protestáns és egyéb ágakról semmit sem találtam.
fotó: reformata.sk
Reg Dean, Anglia legidősebb embere, néhány nappal ezelőtt meghalt. 39 évesen érte a második világégés, 109 évesen internetezett. Amiért érdekes nekünk az, hogy Reg tábori lelkészként szolgált a II. világháborúban, igaz jó messze hazájától: Burmában és Indiában. Felekezetileg a United Reformed Church lelkésze volt, ami egy viszonylag kis létszámú (ma kb. 75 ezer) kálvinista tanokat valló egyház.
Katonalelkészi, és háborús élményeinek egy-két szeletéről olvashatunk a Staffslive oldalon (egy nagyon rövid videóinterjúval), és inkább a civil életéről, de nagyon jó képekkel illusztrálva a Thisisderbyshire jóvoltából.
Reg hosszú életének titka persze elsősorban a lelki kiegyensúlyozottságában és a genomjában keresendő, és persze az, hogy kikerülték a repeszek, de állítólag besegített egy indiai keverék is 🙂 Akárhogy is, ez is mutatja, hogy akinek van lehetősége idős, háborút megjárt embereket kifaggatni, annak érdemes felvennie legalább a hangot, hogy megmaradjon az utókor számára.
Egy református, Afganisztánból hazajött tábori lelkész gondolatai még Húsvét kapcsán.
Az előző posztom után íme az esemény részletes leírása a taborilelkesz.hu jóvoltából. (és egy riport is vele.)
(néhányan visszajelezték, hogy nem megy a link: ez esetben először bejegyzés címére kell kattintani, aztán a linkre.)
+ még egy riport.
+ és még egy áprilisi elejéről.
.
Ahogy arról már korábban beszámoltam a Protestáns Tábori Lelkészi Szolgálati Ágnak új püspöke lett (Jákob János). A beiktatására február 14-én kerül sor Budapesten a Nagyvárad téri református templomban. (16.00-18.00-ig)
Cím: 1089 Budapest, VIII. kerület, Üllői út 90.
Tel: 06-1-210-4459
Honlap: http://nagyvaradteriref.hu
E-mail: nagyvaradteriref@gmail.com
Befogadóképesség: 360 fő (ebből 330 ülőhely).
Térkép:
http://maps.google.hu/maps?q=47.47759,19.093363&num=1&t=h&gl=hu&ie=UTF8&ll=47.477623,19.093337&spn=0.001795,0.00228&z=18&output=embed
Nagyobb térképre váltás
Jákob János 1962. 08. 20-án született Sárbogárdon.
1995-ben szentelték református lelkésszé.
1994-ben kezdte meg tábori lelkészi szolgálatát (vagyis a kezdetektől.)
Több helyen volt beosztásban: Székesfehérváron, Tatán, Cegléden.
2005-ben lett a Protestáns Tábori Püspökség hivatalvezetője (a püspök helyettese).
Külföldi missziós szolgálata SFOR (1996, Bosznia Hercegovina)
A Nagy Háború az első világháború eredeti elnevezése. A korabeli ember számára úgy tűnhetett, hogy a világ vált a gyűlölet martalékává, és tény, ami tény, nem egy nemzet maradandó sebet kapott tőle. A nemzetet pedig emberek alkotják, így a megcsonkult családok nehéz élete a mai fiatal felnőtt generáció nagyszülei életfelfogása, világnézete, tapasztalatai nyomot hagy a mai embereken is.
A neten van egy magyar nyelvű blog, amit szakemberek, tudósok írnak. Ez a blog a Nagy Háború, írásban és képekben címet viseli. Rengeteg levél, beszámoló, segédlet található az oldalukon, így mindenkinek, akár szakmabeli, akár érdeklődő elbogarászhat az oldalon.
Megállni nem tudtam, hogy katonalelkészek után kutakodjak, így rátaláltam a blogon egy, B. Sárközy Gergely visszaemlékezését idéző bejegyzésre. Itt találtam két nevet is, az egyik Papp Géza református lelkész, a másik Horeczky Aladár (sz. 1888). Utóbbit papként emlegette a szerző, így utánanéztem, hogy milyen felekezetű lehetett.
Úgy tűnik, hogy akire gondolt evangélikus lelkész volt Ősagárdról (Budapesttől északra egy kis település), aki a világháború alatt teljesített jó két évnyi tábori lelkészi szolgálatot. A község honlapja szerint: “1915-16-ban az olasz harctéren teljesít tábori lelkészi szolgálatot, ahonnan megrongált testi egészséggel, mint a lelkészi érdemkereszt tulajdonosa tér vissza.” Sárközy úr, aki református hívő volt Ausztriában találkozott vele.