CSALÁDI NAPOK

Az MH 5-nél, vagyis a Bocskai dandárnál két családi napot is szervez a Családtámogató Központ. Érdekessége és aktualitása a missziókban kint lévő katonák itthon maradt családtagjainak támogatása. A programról részletesen lehet olvasni a honlapukon. Mindkét esetben külön előadást szentelnek a pszichológusnak és a tábori lelkésznek, akik a kint lévő tapasztalatokat osztják meg. Az sajnos nem derült ki a meghívóból, hogy online kapcsolják a kint lévő lelkészeket, vagy itthon lévők tartanak előadást, de gyanús, hogy inkább az előbbiről lesz majd szó.

KÉT MISSZIÓ 2012

Humánszolgáltató Irodáról leginkább csak Debrecenből hallani. Lehet, hogy csak ott van meg Hódmezővásárhelyen? Mindenesetre izgalmasnak tűnő a már ott hagyományos családi nappal egybekötött,  az afganisztáni és koszovói békefenntartói feladatokat ellátó katonák családtagjainak tartott tájékoztató alkalma. Több szakember is megszólalt, és valóban hiteles módon éppen azok, akik majd a katonákat kísérik is: tábori lelkész, pszichológus. Rácz István főhadnagy, római katolikus lelkész arról beszélt a jelenlévőknek, hogy távol a családtól, idegen környezetben, ismeretlen kihívások között milyen segítséget nyújthat a katonáknak. Ő egyébként, a Tábori Lelkészet hivatalos honlapja szerint megjárta már a PRT-7 és KFOR-4 missziókat, így szavai mögött tapasztalat húzódhat.

Nyerges Csaba százados beszédének összefoglalójából kiderül, hogy hétköznapi nyelven és szemléletes leírta, hogy milyen egy misszióba induló katona és családja pszichés helyzete. Elsőre közhelyeknek tűnő gondolatai valójában nagyon érdekes valóságokat takar. Róla egyébként annyit tudni, hogy a PRT-9-ben szolgált már (gyaníthatóan csak 3 hónapot, mivel a pszichológusok félidőket töltenek csak kint. [a hivatalos indoklás szerint azért, mert így több mindenkire sor kerül.])  Érdekes lehet még elolvasni az alábbi riportot vele. De nem tudom kikerülni a megjegyzést, hogy a honvédségi pszichológiai honlapok használhatatlanok, így többet megtudni róla (így) alig lehetséges.

A családtámogató irodák egyébként nem magyar találmányok. Ha valaki látta a The Unit c. filmsorozatot, az látta, hogy milyen jó ötletekkel és hasznos módon működnek az USA-ban a hasonló megoldások. Ott nemcsak a lakhatást oldják meg, hanem az au pairt és babysittinget (esti vigyázó) is (de jó, hogy ezekre nincs magyar szó.), sőt ha falat kell vakolni, akkor kiutalnak egy festőt és többször közös csoportokban találkoznak stb. Mindezzel nem(csak) arra szerettem volna utalni, hogy ne hasonlítgassuk magunkat a gazdag USÁhoz. :))

(a logó a Szövetséges Erők Legfőbb Parancsnoksáságnak címere, érdekes olvasmány, hogy mi is az, ha valakit érdekel >>) [a latin szöveg egyébként: a szabadság ára az éberség!.)

MIT KÉRSZ ISTEN EGYHÁZÁTÓL, KATONA?

A missziókban való keresztelő még a sajtónak is érdekes. Mennyire nem az, ha itthon történik, mégha katona is az illető. Többen talán úgy gondolhatják, hogy az ilyesmi magányügy. Nem igazán. A keresztelő korábban is a keresztény közösség előtt való bemutatást is jelentette, hiszen ezáltal nemcsak a teológiai értelemben vett istengyermekséget nyerte el, hanem ezáltal lett keresztény, vagyis egy jól meghatározható közösség tagja.

Afganisztánban tűnik a legérdekesebbnek a dolog, hiszen nagyon távol, nem keresztény világban, egy kis krisztusi oázisban történik valami, látszólag kemény, vad és hidegvérű katonák között. Ezért tűnik(!) érdekesnek. Csakhogy a katonák jól megválogatottak, nem hidegvérűek, ahogy az iszlám sem gyilkos vallás.

Erről lássunk is egy videót>>
A riport értelmez is, jóllehet az elmúlt években nagyon fellángolt a kereszténygyűlölet Keleten. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy ahogy vannak keresztény fundamentalisták, ugyanúgy vannak muszlimok is. Nem találtam meg az egyik magyar iszlám közösség vezetőjének nyilatkozatát, de ő határozottan azon az állásponton van, hogy a Korán és az iszlám nem egyeztethető össze azzal, amit a keresztényeket gyilkoló muszlimok a vallás nevében tesznek. Szerinte ez a helyi politika és társadalom viszonyát tükrözi, ahol a vallás egy jó pont, ami köré embereket lehet gyűjteni. Ennek az áldozata a vallás és persze azok, akiket beszippant.

Akárhogy is nézzük, ilyen környezetben a vallás nem “magánügy”, mint ahogy Európában próbálnák beszorítani. A katonák találkozása ezzel, ebbéli identitásukat is megerősítheti. Persze az ellenkezőjébe is csaphat, de ezért sem árt egy tábori lelkész “odaátra”. Azt a cikket se találom most, ahol leírják mennyire nagy előny az egy muszlim szemében ha valaki keresztény és nem vallástalan. (ha megtalálom pótlom).

Ellenben az afganisztáni keresztelő megjelent a honvedelem, a kormány és a taborilelkesz oldalán is.
Azért találni valami blogunkba vágobbat is, amikor a lelkész ír a keresztelőről, idézem:

„Mit kérsz Isten Egyházától?” hangzott el nyolc alkalommal a kérdés december 26-án az ünnepi szentmisén melyen nyolc katona megkeresztelkedett.

Van akinek egyszerűen alakult az Egyházba történő belépése, mert gyermek korban megkeresztelték, van aki felnőttként válik Isten gyermekévé a keresztség szentsége által. Sok misszióban sokan döntenek a keresztség felvétele mellett a tábori lelkésszel való beszélgetés után. Talán, a nem mindennapi helyzet, talán a rendelkezésre álló idő, talán a tábori lelkész személye segíti a döntésben a katonákat, de az is lehet, hogy a gondolat és a vágy mostanra érett be azokban, akik a keresztvíz alá hajtották fejüket. Az sem elképzelhetetlen, hogy az Isten mindezt figyelembe véve most indította el bennük a hit ajándékát.

A felkészülés alapos, de egyáltalán nem szokványos volt. Tudomásul kell venni, hogy műveleti területen vagyunk így a felkészítésekről az esetleges hiányzások indoka sem mindennapos volt. Szolgálat, bevetés, járőr, lövészet… Ilyenkor, katonásan szólva „pótbeporzást” kellett alkalmazni, azaz külön foglalkozást kellett tartani a lemaradónak.

A misszió nem csak arra jó, hogy a katonák saját életüket hozzák egyenesbe, sokan gondolnak családjukra, szeretteikre is. Ilyenkor jönnek azok a kérések, hogy „atya, kereszteld meg a gyerekemet”, „atya, szeretnék templomban esküdni a kedvesemmel”, „atya, szenteld meg a lakásunkat”.

Az elmúlt karácsony nagy ajándékot hozott nyolc katonának és családjuknak.. Arra a kérdésre, hogy „Mit kérsz Isten Egyházától?” azt felelték, hogy „Hitet!”. „Mit vársz a hittől?” hangzott a következő kérdés,”Az örök életet.” Az örök élet Isten legnagyobb ajándéka azoknak, akik hisznek benne, szeretik és követik Őt.

 

PRT keresztelő

KARITATÍV SZOLGÁLAT “ODAÁT”

Kálinger Roland századost, tábori lelkészt már nem kell bemutatnom a blog olvasóinak. Nemcsak a szolnoki katonák ismerik jól és kedvelik, hanem több missziót is megjárt már.
Afganisztánban a tábori lelkészek munkája nem tartalomban, inkább formában más mint máshol.
Ötletekből viszont soha sem elég. Azon túl, hogy Roland atya (ahogy ismerik: Rozsé atya) igyekszik mindenhol ott lenni, ahol a katonák vannak, az afgánok számára is pásztorként van jelen.
Amikor adományok érkeznek a PRT-ba abban a tábori lelkészeknek nagy feladatrész jut. Természetes, ha segítenek, de az már plusz, ha megpróbálnak a helyi emberekkel és gyerekekkel is szót érteni, ha máshogy nem, akkor kézzel-lábbal mutogatva. Rozsé atya ebben is élen jár.

A másik érdekes és új dolog nem is annyira nagyon új: külföldi katonáknak hazájukból iskolás gyerekek küldenek képeket.  Őket lerajzolják, majd ezeket az alkotásokat elküldik nekik. A gyerekeknek érdekes, a felnőtteknek a tisztelet kifejezése, a kint lévő katonáknak pedig megható és motiváló erő, hogy a gyerekek és a felnőttek összefogva, odahaza rájuk gondolnak.

Kálinger Roland százados szervezésében Afganisztánban a PRT-ba is küldtek a gyerekek képeket egy magyar iskolából.
Ha találok róla információikat, akkor írok még a témáról. (meg kedves John levelekről :))

Tűzszerészek emlékezete

Ahogy a www.taborilelkesz.hu beszámolt róla az afgán (magyar) PRT táborában rendszeresen vannak istentiszteletek és lehetőség arra, hogy a katonák ne a tömegmédiából szerzett információk alapján, hanem hiteles és átfogóbb, mélyebb módon halljanak valamit Egyházról, hitről, Istenről.

Talán ez előbbi nemcsak egy lehetőség a tisztánlátásra, hanem a tábori lelkész “portékáját” is elfogadhatóbbá teszi, vagyis a katonák így nagyobb lehetőséget kapnak arra, hogy a missziós időt kiegyensúlyozottabban, több hivatástudattal és lelki erővel tudják teljesíteni.

A tábori lelkész feladata az is, hogy akkor szóljon, amikor más nem talál szavakat. Jellemzően ilyen az, amikor egy katonát veszt el hazánk.

A PRT-ban jelenleg szolgálatot teljesítő lelkész szeptember 29-én emlékezett meg a két magyar tűzszerész katonáról, akik “odaát” haltak hősi halált. (hogy miért nem 28-án, arról a honvdelem.hu cikke számol be).

Az alkalom azért is lényeges, hiszen mindezt egy kopjafa felavatása teszi gadagabbá. A kopjafákról találtam egy nagyon tanúságos írást. Ezek alapján a kopjafák tulajdonképpen egy mondernkori mítosz. Vélhetően nem igaz, hogy a törökök temetkezése volt (ami miatt a katolikusok nem használták, csak a reformátusok és az unitáriusok). Ahogy az sem igaz, hogy ősi magyar szokásról lenne szó. Tény, hogy a székely kopjafák egy saját világ (saját kódolással, szimbólumrendszerrel), de nem ősi. Magyarországon először a 70-es években állítottak emlékoszlopként (tehát nem sírjelként) kopjafát a mohácsi csata emlékére. A szó etimológiája, nevezetesen, hogy a kopjából, szintén bizonytalan és kérdéses. Persze mindettől függetlenül sajátos és magyar dolog, aminek okán méltán büszkék lehetünk rájuk.

Az alábbiakban Kálinger lelkész százados úr imádságát lehet olvasni, amit a kopjafa előtt imádkozott el a katonákért, a katonákkal.

Tűzszerész kopjafa megáldás PRT 11

Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek benneteket. Senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért. Ha megteszitek, amit parancsolok nektek, a barátaim vagytok. Nem nevezlek többé szolgának benneteket, mert a szolga nem tudja, mit tesz ura. Barátaimnak mondalak benneteket, mert amit hallottam Atyámtól, azt mind tudtul adtam nektek. Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak benneteket, s arra rendeltelek, hogy menjetek, teremjetek gyümölcsöt, maradandó gyümölcsöt. Akkor mindent megad nektek az Atya, amit a nevemben kértek tőle. Ezt a parancsot adom nektek: szeressétek egymást!

"Vándor, ha itt jársz, s látod e jelet,
a kebledet szent ihlet töltse meg.
Mert szent e hely, mint Isten temploma,
hol méltán hangzik el buzgó ima!
Hősök emlékére ez a szent jel itt,
kiknek példája oktat és hevít.
Szerették és védték Magyarok honát,
mondj áldást rájuk és úgy menj tovább."

Mindenható Atyánk, szentséges Urunk, örök Istenünk! Kérünk, áldd † meg ezt a kopjafát, mely elhunyt bajtársaink emlékére készült. Emlékeztessen minket ez az emlékoszlop, hogy életünk minden pillanatáért hálával tartozunk neked. Tedd lelkünket erőssé, szívünket bátorrá, hogy bajtársaink példáját követni tudjuk és életünket is tudjuk szentelni barátainkért, hazánkért. Jézusunk, a te kereszted díszíti e kopjafát, add, hogy az elhunyt hős tűzszerészek a te kereszted érdeméből békességben nyugodjanak és üdvösséget nyerjenek. Keresztedre tekintve, erősödjék általa a hit, gyarapodjanak a jócselekedetek, nyerjenek megváltást és üdvösséget a lelkek. Legyen kereszted vigaszunk, oltalmunk és menedékünk ellenségeink gonosz támadásai ellen. Krisztus, a mi Urunk által. Ámen.

PRT-11

   Először a kabuli robbantásról olvastam, aztán találtam rá a honvedelem.hu oldalán lévő beszámolóra, ahol a videót nézve csak ámúltam. Felnéztem időnként a logóra, hogy tényleg a Zrínyi Média csinálta ezt a videót? A zene, a vágás, a helyszínek, nekem nagyon kerek egész voltak. Ha valakit érdekel a téma csak ajánlani tudom!

Egy pillanatra még a 10-es lelkésze is felismerhető a Vujity Tvrtkos sapkájáról.

RÉSZVÉT

Afgán misszió HŐSI HALOTTAI

Róth Orsolya őrm.

Dálnoki András szkv.

Részletes információk: honvedelem.hu és Wágner Péter blogja

Lelki gondozás és Afganisztán

Egy érdekes cikk jelent ma meg a honvedelem.hu-n. Lackner Pál tábornok, tábori püspök már jó ideje Afganisztánban van, igaz nem a PRT-ban, hanem Kabulban. A cikkből úgy olvasható ki, hogy nincsenek 150-en ott, csak ha a környéket is beleszámítjuk.

Az MH Lelkigondozói Elem teljesen új információ. Hogy ezt minek a mintájára, és ki találta, ki arról semmit sem találni, semmilyen hivatalos (vagy nem hivatalos) honlapon.

Ami kiderült róla:

– kizárólag a Baghlan tartományon kívüli területekre szól. (tehát Mazar, Kabul, Herat, Kunduz és a Warehouse)

– vezetője a protestáns tábori püspök (mindig, vagy csak most, amíg ott van?)

– lelkész kollégák támogatása (na ez egy különösen érdekes kérdés, mivel szinte biztos, hogy nem magyar lelkészekről van itt szó.)

Több itt a kérdés tehát mint a válasz. Mindenesetre köszönjük Kalamár főtörzszászlósnak a cikket, hogy legalább tudomásunkra juthat ilyesmi.

Mivel a ktp.hu-n semmi sem olvasható erről, feltételezem, hogy protestáns kezdeményezésről van szó, kérdés, hogy annak szánták-e, illetve, hogy mi lesz ezzel, ha a püspök (meglehetősen hamarosan) hazajön.

Reméljük nyilatkozni fog erről, meg a többiről is, mert ami tény az tény: olyan területen mozog napi szinten, ami még ma sem egy életbiztosítás.

Mi lesz a MH LE-mel? Más püspök nem megy utána az biztos, hiszen a katolikus nem katona, főrabbi meg épp nincs. (a Rabbinátusból nem is volt még senki misszióban: biztonsági okokra hivatkozva, vagy mert sokáig nem volt más rabbi a rendszerben? Nem tudni.  >> A lényeg: ) maradtak a kérdések…

Újabb örök lövészmező

Hihetetlen, de igaz: megint egy hasonló hír. Kolozsvári György zászlós életét vesztette. Ő volt az, akit a hírekből ismerhettünk, aki a páncélozott járműben életveszélyesen megsebesült. Úgy hallottam, hogy az élettel alig összeegyeztethető sérüléseket szenvedett.

A tatai alakulat vezénylő zászlósa a mai nap életét vesztette, ezzel már négyre nőtt a magyar hősi halottak száma.

Az örök lövészmezők

  Nem gúny ez a cím, sőt tisztelet. Az elmúlt napokban sokkolta a közvéleményt, hogy meghalt egy magyar katona Afganisztánban. Nem sokkal jobb (sőt), hogy egy másik kómában, ki tudja milyen sebekkel, fekszik az intenzíven.

  Tudom, hogy sokakban ilyenkor a: “ő akarta” és “pénzért csinálta” gondolatok cikáznak. Talán kicsit empatikusabbá válik az ember, ha megnézi ezt a videót:

  Véleményem szerint a fenti gondolatokban van igazság, de valahogy mégis sántítanak így önmagukban. Sokkal bonyolultabb az élet. Olyan ez mint amikor valaki azt mondja, hogy a fegyverkezésre szánt pénzt költsük inkább az éhezésre. Nem kell hozzá egyetem, hogy mennyire irreális gondolat ez. Jóllehet nemes cél, amiért küzdeni érdemes!