Futás Voronyezs irányába

Nem újdonság, hogy az ökumenikus áldás másodlagos hírérték gyanánt épp hogy megemlítésre került, de van olyan médium, ahol mégcsak megemlítve sincs. A képanyag pedig tartalmilag nemcsak blogom tárgyát illetően, hanem az alkalmat nézve is kritikán aluli.
(külön képanyagot próbáltam szerezni, hogy a valóság is látszódjon, erre kaptam emailen egy csomót, de nem tudom ki küldte. Sajnos így – egyelőre – forrás nélkül, és remélem azért küldték, mert feltehetem. Ellenkező információig alul láthatók is.)


fent: kaposvári katonazenekar

fent: a két futó

fent: huszárok a templom bejáratát őrzik

fent: Barantások díszőrségben

balról (háttérben): Gelencsér Attila Somogy Megyei Közgyűlés elnöke, orsz.gy. képviselő, Bárdos Antal ezredes, MH 64. BSZJ Logisztikai ezred parancsnoka, Puskás Béla, a Mártírok és Hősök Közalapítvány moderátora, nyá. ezredes
fent (előtérben): ökumenikus áldás (balról: Agg József esperes-prépost, Hősök Templomának plébánosa, Székely Attila kaposfői református lelkész, Markovics Milán Mór főhadnagy, tábori lelkész)


fent: A Magyar Nemzetőrség is elhelyezte koszorúját

fent: Nyugállományú katonák szervezeteinek képviselői is lerótták tiszteletüket

fent: Bárdos Antal ezredes

fent: a két futó gyermekeikkel


fent: Hősök temploma

fent: a két futó lerója tiszteletét a háborús emlékmű előtt

Futás vorozsenyig


A Futás eredeti cikkét töröltem. Ahogy írtam is a bevezetőben ezt alapvetően szakmai blognak tekintem, és bár továbbra is tartom, hogy a személyes hangvételt kerülni nem szeretném, a politizálást és személyeskedést kerülni akarom. Ez utóbbit súroltam a múltkori bejegyzésemmel. Az eredeti cikkem kérdéseit most is fenntartom, másfelől az esemény jellegénél fogva talán nem is érdemes bolygatni még. Később a sajtóból majd igyekszem megfejteni a válaszokat, addig maradjon a többi titkos ködben.

A hírek szerint két futó Kaposvárról Voronyezsig fog futni, a Don-kanyarban elhunyt, elesett katonák emlékére.
A dolog akkor vált érdekessé, amikor kiderült, hogy az egyik futó, a Kaposvár környékén különös kegyetlenséggel megölt Szita Bence nevelőapja, Szita János, aki nevelt fiáért, Bencéért is futni szeretne.

A táv elképesztően óriási, hatalmas kihívás lesz, még két jó futó számára is.