
Hazatérése alkalmából egy interjú készült a kaposvári református tábori lelkésszel, Székely Attila főhadnaggyal.
Hazatérése alkalmából egy interjú készült a kaposvári református tábori lelkésszel, Székely Attila főhadnaggyal.
Szabó Ferenc százados, evangélikus tábori lelkész a KFOR 17 külszolgálatának vége felé két katonát keresztelt meg. Érdekes elgondolkodni azon, hogy mit jelent a keresztség nem véd meg az ellenség fegyverétől, de ad valamit, ami által erőt nyerünk.
https://honvedelem.hu/cikk/108934_keresztelo_misszios_teruleten
Rozsé atya a dombra ment fel, de a hegyről jött le – hogy idézzem a színház egy híres darabját. A katonák közül volt, aki Istent keresve ment fel, de keresztényként jött le. Ám a legtöbben pünkösdi misén vettek részt, ami az kereszténység egyik legnagyobb ünnepe, melyen arról emlékeznek meg, hogy Jézus halála, feltámadása után az ígért vígasztalót, vagyis Isten harmadik személyét adja jelenvaló isteniként az embernek.
Az MH KFOR kontingens 12. váltásának állományából, valamint a Koszovóban szolgáló egyéni beosztású magyar katonák eme remek képekkel illusztrált cikkét itt lehet olvasni és nézni a galériáját.
“Végül hallgatunk, felállunk és kilépve az ajtón a zajos fogadás forgatagában találjuk magunkat. Ez – így a százados lelkész – éppúgy az élet része, mint amit Krisztus előtt térdelve elképzelünk magunknak. Hálásan ölelem át, amiért egy mondattal feloldotta bennem a templomi környezet és a külvilág zsongása között támadt feszültséget.”
Mintha egy festmény lenne Lázin Miklós András cikke, ami a Koszovóban szolgáló magyar katonákról szól. Ami azt illeti ez jó és rossz értelemben is igaz a cikkre. Mindenki ítélje meg maga.
http://magyarhirlap.hu/cikk/10247/Koszovoban_szeretik_a_magyar_katonat
Az FN háromrészes cikksorozatot indított a KFOR misszióról (jelenleg a KFOR 7). Érdekes olvasmány, ami persze műkedvelőknek nem sok új információt ad, bár kétségtelen, érdekes lehet az is, ami érdektelen részletnek tűnhet elsőre. A második részben szóba kerül a tábori lelkész szerepe is. Jelenleg Szabó György alezredes (református lelkész) szolgál kint, aki egyben a könyvtáros is. (nem is értem, de nem találok róla képet a neten, kivéve az FN sorozatából ezt az egyet.)
A 3. rész még nem született meg, később azt is belinkelem ide.
1. rész: http://fn.hir24.hu/vilag/2012/11/24/itt-esznel-kell-lenni/
2. rész: http://fn.hir24.hu/vilag/2012/11/27/gardonyinak-is-van-helye-koszovoban/
kép(fotó)galéria: http://fngaleria.hir24.hu/3/56803/0/1#kep-448068
Korábban már írtam egy afgatnisztáni keresztelőről. A keresztelő nem magánügy – írtam ott. A KFOR-ban történt keresztelő is jól mutatja, hogy ezt sokan megértik. A képek és a szöveg suggalma alapján főleg a portugálok jeleskedtek a részvételben. Az, hogy a parancsnokok is jelen voltak a szentmisén és a keresztelőn – azt gondolom – nem politikai gesztus, hanem elfogadása annak a ténynek, hogy a vallás szabad döntés, de nem magánügy.
Fontos, hogy a tábori lelkészek ökumenikus jelleggel dolgoznak. Másképp megfogalmazva saját felekezetük papjaként – lelkészeként és a minden emberben jelen lévő spirituális tapasztalatokkal dolgoznak, keresztény szóhasználattal preevangelizálnak. A szolgálat sajátsága és sajátos kihívása is éppen ebben rejlik: egyszerre pásztora lenni a krisztusi hívőknek és eszköze lenni Istennek abban, hogy meglássák Istent azok, akik még nem látják. Mindezt nem egy hivatal anyagi és szellemi falai mögött, hanem szoros egymás mellett élés mellett.
forrás: haon.hu
Rácz István főhadnagy, katolikus tábori lelkész már többszörös missziós tapasztalattal a háta mögött fel-felbukkan a sajtóban, amikor ezekről kérdezik. A honvedelem.hu cikke – vélhetően a KFOR misszió kommunikációs tisztje “tollából” – róla szól, pontosabban egy vele készült interjút olvashatunk.
A témában járatos embereknek újat nem fog mondani, azonban a lényeget közérthetően összefoglalja. Talán kicsit félreérthető lehet a sok embert érdeklő papi titoktartás. Kár, hogy a cikkben ez nincs tisztázva. Természetesen a gyónási titok semmilyen formában nem kerül tovább senkinek. A bizalmi beszélgetés csak szigorú feltételekkel, végül a felmerült problémák lényege viszont a gyónási titkot leszámítva, általában a felmerült helyzetre vonatkozólag, nem a személy kilétét illetően továbbmegy.
Elgondolkodtató továbbá, hogy miért nincs a délszláv missziókban pszichológus? Sajnos erre nem találni a neten semmi magyarázatot. Amúgy megérne egy cikket az, hogy az itthon lévő katonaorvosok, katonapszichológusok mennyire vállalhatnak saját praxist? E téma azonban már nem fér e blog keretei közé.
Az viszont igen, hogy egy lelkész milyen kompetenciahatárok közé szorul lélektani ügyekben, és hogy egyáltalán milyen lélektani képzést kap egy lelkész? Kétségtelen, hogy a lelkészek jelenlétének mély gyökerei vannak a Honvédségben: gondoljunk csak a kötözőhelyek testi-lelki gondozóira, akik a korabeli tábori lelkészek voltak. (az ápolók és később az orvosok mellett is.)
Egyébként szintén egy nem ritkán felmerülő gondolat idősebb nyugállományú katonáktól, hogy a tábori lelkészek feladata a korábbi politikai tisztekével egyenlő. Ez azonban egyáltalán nem valós megállapítás. Tény, hogy távolról nézve a beosztás jellege miatt hasonlónak tűnhet a kettő, de minél jobban megismerjük a két beosztás sajátságait, annál inkább különbözőnek tűnik. Egyszer lehet erről is írok majd egy-két gondolatot.
Az MH 5-nél, vagyis a Bocskai dandárnál két családi napot is szervez a Családtámogató Központ. Érdekessége és aktualitása a missziókban kint lévő katonák itthon maradt családtagjainak támogatása. A programról részletesen lehet olvasni a honlapukon. Mindkét esetben külön előadást szentelnek a pszichológusnak és a tábori lelkésznek, akik a kint lévő tapasztalatokat osztják meg. Az sajnos nem derült ki a meghívóból, hogy online kapcsolják a kint lévő lelkészeket, vagy itthon lévők tartanak előadást, de gyanús, hogy inkább az előbbiről lesz majd szó.
Humánszolgáltató Irodáról leginkább csak Debrecenből hallani. Lehet, hogy csak ott van meg Hódmezővásárhelyen? Mindenesetre izgalmasnak tűnő a már ott hagyományos családi nappal egybekötött, az afganisztáni és koszovói békefenntartói feladatokat ellátó katonák családtagjainak tartott tájékoztató alkalma. Több szakember is megszólalt, és valóban hiteles módon éppen azok, akik majd a katonákat kísérik is: tábori lelkész, pszichológus. Rácz István főhadnagy, római katolikus lelkész arról beszélt a jelenlévőknek, hogy távol a családtól, idegen környezetben, ismeretlen kihívások között milyen segítséget nyújthat a katonáknak. Ő egyébként, a Tábori Lelkészet hivatalos honlapja szerint megjárta már a PRT-7 és KFOR-4 missziókat, így szavai mögött tapasztalat húzódhat.
Nyerges Csaba százados beszédének összefoglalójából kiderül, hogy hétköznapi nyelven és szemléletes leírta, hogy milyen egy misszióba induló katona és családja pszichés helyzete. Elsőre közhelyeknek tűnő gondolatai valójában nagyon érdekes valóságokat takar. Róla egyébként annyit tudni, hogy a PRT-9-ben szolgált már (gyaníthatóan csak 3 hónapot, mivel a pszichológusok félidőket töltenek csak kint. [a hivatalos indoklás szerint azért, mert így több mindenkire sor kerül.]) Érdekes lehet még elolvasni az alábbi riportot vele. De nem tudom kikerülni a megjegyzést, hogy a honvédségi pszichológiai honlapok használhatatlanok, így többet megtudni róla (így) alig lehetséges.
A családtámogató irodák egyébként nem magyar találmányok. Ha valaki látta a The Unit c. filmsorozatot, az látta, hogy milyen jó ötletekkel és hasznos módon működnek az USA-ban a hasonló megoldások. Ott nemcsak a lakhatást oldják meg, hanem az au pairt és babysittinget (esti vigyázó) is (de jó, hogy ezekre nincs magyar szó.), sőt ha falat kell vakolni, akkor kiutalnak egy festőt és többször közös csoportokban találkoznak stb. Mindezzel nem(csak) arra szerettem volna utalni, hogy ne hasonlítgassuk magunkat a gazdag USÁhoz. :))
(a logó a Szövetséges Erők Legfőbb Parancsnoksáságnak címere, érdekes olvasmány, hogy mi is az, ha valakit érdekel >>) [a latin szöveg egyébként: a szabadság ára az éberség!.)