Videó Rádió

Egy videóra és egy cikkre szeretném csak felhívni a figyelmet.
Az egyik hogy bár vissza nem vonom a honvedelem.hu-ra vonatkozó határozott kritikámat, némileg pontosítanom kell azt. Nem az a gond, amit ők írnak, hanem a befogadott cikkeik kontrollálatlansága a baj. Most például szerzőként a honlap van megjelölve és egy ügyes kis videót hoztak össze egy érdekes témáról. Mindszenty bíboros szöktetése és a katona – lehetne a címe.. Csupán 8 perc körüli!

A másik a taborilelkesz.hu-n megtaláltam Bíró László tábori püspök “nyilatkozatát”, mely a Mária Rádió és a katonaság kapcsolatával foglalkozik. Ez is érdekes, érdemes elolvasni, 8 percen belül ez is megy 😉

és még valami: katonapszichológiáról rádióműsor youtube-ból nézhetően (pontosabban hallhatóan).

MISSZIÓS SZABADSÁG és a psziché

Izgalmas téma lett a katonai missziók időtartama és a hazajövetel kérdése. Konkrétan azon alkalmakkor van szó, amikor a katonák a missziós idő alatt egyszer hazajöhetnek szabadságolni. Nem írtam, hogy hol kérdés, ugyanis nemcsak hazánkban az.

Az USA-ban sokáig 12 hónapos volt egy váltás. Aztán 2007-ben felment 15 hónapra. Később azonban egyre több jel mutatott arra, hogy ez túl sok. A biztonságpolitika és terrorizmus blogon is volt egy téma ezzel kapcsolatban, ahol valaki névtelenül a hosszú idő és a balesetek kapcsolatát hozta fel magyarázatként.

Az USA 12 hónapnál lejjebb alig tudja lenyomni a váltásokat, elsősorban a váltás okozta létszámhiányra hivatkozva. Pontosabban úgy látják, hogy a 9 hónap a legkevesebb, ahol még megoldható némi “áldozatok” árán.

Itt arról van szó, hogy a 9 hónap miatt (“áldozatok”)
– jobban kell számítsanak majd a Nemzeti Gárdára és a tartalékosokra,
– rövidebb lesz a bevethetőség közötti otthoni tartózkodás,
– elveszik az R&R-t. (vagyis nem jöhetnek majd haza a misszió váltása alatt, sőt akár ott sem lesz letölthető szabadságuk.)
– bizonyos beosztásokban szolgálók még kevesebbet maradhatnak otthon, illetve egyesek nem fognak tudni 9 hónapra “leszerződni”, mert hiány van belőlük, így muszáj a 12 hónapot kivárják.

Egyébként a fent linkelt egyik cikkben írnak is erről, vagyis hogy itt nem elsősorban anyagi kérdésről van szó, hanem létszámhiányról. Fél millió embernek a váltását megoldani persze óriási pénz is, de még rosszabb, hogy nincs elég emberük (katonájuk.)

A fenti linkek között amúgy nem is annyira a cikkek, hanem a kommentek voltak tanúságosak. Ugyanakkor éppen nálunk is ennek van aktualitása, csak nem 9 hónapról van szó, hanem 6 hónapról változatlan, viszont ugyanúgy szabadságos hazautazás nélkül.

Érdekes kérdés, hogy pszichésen mi lehet a megfelelő, illetve ideális?
Sok tanulmány készült erről, amelyek nagy hasonlóságot mutatnak a zárt körben élő más körülményeket vizsgálókkal. Ilyen például az űrutazás, vagy a valóság showk világa. Persze vannak egyedi vonások is, amiket nem szabad figyelmen kívül hagyni. Túl sok különböző helyen olvastam a témáról, hogy itt ne csak az előző kettőhöz hasonló ismeretterjesztő, hanem hiteles és tudományos igényű írásokat összegyűjtsek, de fejből a következők jutnak eszembe, amik hangsúlyosak voltak.
– férfi-nő kapcsolat érzelmi intenzitása 3 hónap után neutralizálódhat, vagy lényegileg csökken (persze a kommunikáció megléte – telefon stb. – ezt jelentősen befolyásolja.)
– a missziókban 3 hét kell mire akklimatizálódnak a katonák.
– 3 hónap után válik rutinossá a misszióban végzett tevékenység.
– Egyes tanulmányok szerint a meglévő rendszeres kommunikáció mellett is csökken a kötődés emberek között egy év után.

Az eredményes munka (nyilván nem számítva a logisztikát és anyagi megfontolásokat) tehát 6-9 hónapra belőve lehet ideális, amiben a 3-6. hónapban valamiféle szünet áll be (sőt igazából kétszer lenne, de más tényezők bonyolítják a dolgot, amik kifejtésére itt most nincs időm és energiám ;)).

A hazautazásnak egyébként van egy érdekes hétköznapi lélektani vonzata is. Mindenkinek ismerős lehet, amikor valaki elindul és nem sokkal később jön rá, hogy valamit otthon felejtett. Vagy a korábbi időkben meglévő sorköteles katonák, mikor visszamentek a laktanyáikba vittek magukkal emlékeket, ételt. Ezek nagyban olyan lehetőségek, amik bármilyen időviszonylatban lehetőséget adnak a frissülésre, újrakezdésre. Tehát nem hónapok számában mérendő, hanem egy két napos program esetén is fontos lehet (elzártam a gázcsapot? effektus.)

Nem szeretném ezt tovább fejtegetni, inkább egy másik érdekes oldalát mutatnám, amihez találtam egy érdekes honlapot is. Azzal foglalkozik, hogy ha egy katona hazajön szabira, vagy a misszió váltása végén, akkor mire figyeljenek azok, akik itthon várják.
Angolul tudók elolvashatják a linket, ide összefoglalom a lényeget, ami tömör és hasznos, kicsit saját formára alakítva!

Váltás közötti szabi:
– Nem lehet előre 100%-ig tudni, hogy mikor jöhet haza a katona. (sok mindentől függ: munka delegálása, időjárás stb.)
– A szabi pontosan meghatározott napra szól.
– Az itthon lévők ne csináljanak programot a szabira hazaérkező katonának. (főleg ne meglepetés partit). Neki elsősorban arra van szüksége, hogy pihenjen, illetve otthon legyen.
– Egyes missziókban lehetséges, hogy a műveleti terület országában találkozzanak a családtagok. Ehhez fontos, hogy a katonával mindent pontosan egyeztessenek a hozzátartozók és legyenek rugalmasak, mert a katona élete nehezen kiszámítható.

Váltás végi hazaérkezés:
– Bár nagy öröm és megnyugvás ez, fontos figyelembe venni, hogy két másfajta napi ritmusra berendezkedett ember találkozik. (a misszióban lévő a bajtársi közösséghez, az itthon maradt pedig a mindennapi feladatok önálló leküzdéséhez szokott.)
– Nagy különbségek mutatkoznak (főleg attól függően, hogy milyen tevékenysége volt adott katonának a misszióban), általában azonban igaz, hogy kell néhány hét (a bűvös három hét), míg visszaáll valami rutin a család életébe.
– Harcoló katonák esetében különösen érzékeny pont a tömeg, illetve bizonyos erős ingerek: pl. mozi, színház hang és fényeffektusai.
– Egy katonának furcsa lehet visszatérni a kiszolgálásra berendezkedett világba: óriási bevásárló központok, unatkozó, finnyás emberek.
– Fontos, hogy a visszaérkező katonával ne moralizáljunk. Nem várják el, hogy hősként tekintsenek rájuk (tudat alatt a legtöbb esetben igen), de a munkájukat kritizálókat ellenségükként kezelhetik.

Óriási téma ez, olyan dolgokról is lehetne még írni, hogy a nemek szerepe (konkrétan a nők jelenléte) milyen fontos tényező (sokkal hatékonyabb konfliktuskezelés alakul ki.) Arról is lehetne írni, hogy ki milyen családi viszonyok között hagyja el a családot és az sem mindegy melyik misszióba megy. Itt azonban nem pszichologizálni szerettem volna, csak felvillantani egy aktuális téma lélektani vizsgálatának fontosságát!