Külföldi bevetésen magyar katonalelkészek – előadás

Szombathelyen Kálinger Roland őrnagy, Rozsé atya, az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis tábori lelkésze diavetítéssel egybekötött előadása során beszélt a tábori lelkészek életéről, feladatáról, illetve azokról az élményekről és kihívásokról amelyek a missziós munkájuk során előfordulnak. Ezt követően Berta Tibor ezredes, a HM Katolikus Tábori Püspökség általános helynöke, pápai káplán mutatta be a Zrínyi Kiadó gondozásában megjelent kiadványt >>, amely négyszáz oldalon keresztül a hittel, kitartással végzett közös szolgálat fontosságáról ír. A teljes előadás megtekinthető az alábbi youtube oldalról idecsatolt videón.

Rozsé atya tűzoltó helikopterre szórta a vizet

Kálinger Roland őrnagy áldotta meg a tűzoltó helikoptert a földön. A kép alatti “felszentel” szó nyilván hibás, hacsak nem kápolnának szeretnék használni tűzoltás helyett a helikoptert.

http://www.blikk.hu/aktualis/belfold/tuzolto-helikopterrel-mentettek-meg-kollegankat/ctd3c4l

MIT KÉRSZ ISTEN EGYHÁZÁTÓL, KATONA?

A missziókban való keresztelő még a sajtónak is érdekes. Mennyire nem az, ha itthon történik, mégha katona is az illető. Többen talán úgy gondolhatják, hogy az ilyesmi magányügy. Nem igazán. A keresztelő korábban is a keresztény közösség előtt való bemutatást is jelentette, hiszen ezáltal nemcsak a teológiai értelemben vett istengyermekséget nyerte el, hanem ezáltal lett keresztény, vagyis egy jól meghatározható közösség tagja.

Afganisztánban tűnik a legérdekesebbnek a dolog, hiszen nagyon távol, nem keresztény világban, egy kis krisztusi oázisban történik valami, látszólag kemény, vad és hidegvérű katonák között. Ezért tűnik(!) érdekesnek. Csakhogy a katonák jól megválogatottak, nem hidegvérűek, ahogy az iszlám sem gyilkos vallás.

Erről lássunk is egy videót>>
A riport értelmez is, jóllehet az elmúlt években nagyon fellángolt a kereszténygyűlölet Keleten. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy ahogy vannak keresztény fundamentalisták, ugyanúgy vannak muszlimok is. Nem találtam meg az egyik magyar iszlám közösség vezetőjének nyilatkozatát, de ő határozottan azon az állásponton van, hogy a Korán és az iszlám nem egyeztethető össze azzal, amit a keresztényeket gyilkoló muszlimok a vallás nevében tesznek. Szerinte ez a helyi politika és társadalom viszonyát tükrözi, ahol a vallás egy jó pont, ami köré embereket lehet gyűjteni. Ennek az áldozata a vallás és persze azok, akiket beszippant.

Akárhogy is nézzük, ilyen környezetben a vallás nem “magánügy”, mint ahogy Európában próbálnák beszorítani. A katonák találkozása ezzel, ebbéli identitásukat is megerősítheti. Persze az ellenkezőjébe is csaphat, de ezért sem árt egy tábori lelkész “odaátra”. Azt a cikket se találom most, ahol leírják mennyire nagy előny az egy muszlim szemében ha valaki keresztény és nem vallástalan. (ha megtalálom pótlom).

Ellenben az afganisztáni keresztelő megjelent a honvedelem, a kormány és a taborilelkesz oldalán is.
Azért találni valami blogunkba vágobbat is, amikor a lelkész ír a keresztelőről, idézem:

„Mit kérsz Isten Egyházától?” hangzott el nyolc alkalommal a kérdés december 26-án az ünnepi szentmisén melyen nyolc katona megkeresztelkedett.

Van akinek egyszerűen alakult az Egyházba történő belépése, mert gyermek korban megkeresztelték, van aki felnőttként válik Isten gyermekévé a keresztség szentsége által. Sok misszióban sokan döntenek a keresztség felvétele mellett a tábori lelkésszel való beszélgetés után. Talán, a nem mindennapi helyzet, talán a rendelkezésre álló idő, talán a tábori lelkész személye segíti a döntésben a katonákat, de az is lehet, hogy a gondolat és a vágy mostanra érett be azokban, akik a keresztvíz alá hajtották fejüket. Az sem elképzelhetetlen, hogy az Isten mindezt figyelembe véve most indította el bennük a hit ajándékát.

A felkészülés alapos, de egyáltalán nem szokványos volt. Tudomásul kell venni, hogy műveleti területen vagyunk így a felkészítésekről az esetleges hiányzások indoka sem mindennapos volt. Szolgálat, bevetés, járőr, lövészet… Ilyenkor, katonásan szólva „pótbeporzást” kellett alkalmazni, azaz külön foglalkozást kellett tartani a lemaradónak.

A misszió nem csak arra jó, hogy a katonák saját életüket hozzák egyenesbe, sokan gondolnak családjukra, szeretteikre is. Ilyenkor jönnek azok a kérések, hogy „atya, kereszteld meg a gyerekemet”, „atya, szeretnék templomban esküdni a kedvesemmel”, „atya, szenteld meg a lakásunkat”.

Az elmúlt karácsony nagy ajándékot hozott nyolc katonának és családjuknak.. Arra a kérdésre, hogy „Mit kérsz Isten Egyházától?” azt felelték, hogy „Hitet!”. „Mit vársz a hittől?” hangzott a következő kérdés,”Az örök életet.” Az örök élet Isten legnagyobb ajándéka azoknak, akik hisznek benne, szeretik és követik Őt.

 

PRT keresztelő

KARITATÍV SZOLGÁLAT “ODAÁT”

Kálinger Roland századost, tábori lelkészt már nem kell bemutatnom a blog olvasóinak. Nemcsak a szolnoki katonák ismerik jól és kedvelik, hanem több missziót is megjárt már.
Afganisztánban a tábori lelkészek munkája nem tartalomban, inkább formában más mint máshol.
Ötletekből viszont soha sem elég. Azon túl, hogy Roland atya (ahogy ismerik: Rozsé atya) igyekszik mindenhol ott lenni, ahol a katonák vannak, az afgánok számára is pásztorként van jelen.
Amikor adományok érkeznek a PRT-ba abban a tábori lelkészeknek nagy feladatrész jut. Természetes, ha segítenek, de az már plusz, ha megpróbálnak a helyi emberekkel és gyerekekkel is szót érteni, ha máshogy nem, akkor kézzel-lábbal mutogatva. Rozsé atya ebben is élen jár.

A másik érdekes és új dolog nem is annyira nagyon új: külföldi katonáknak hazájukból iskolás gyerekek küldenek képeket.  Őket lerajzolják, majd ezeket az alkotásokat elküldik nekik. A gyerekeknek érdekes, a felnőtteknek a tisztelet kifejezése, a kint lévő katonáknak pedig megható és motiváló erő, hogy a gyerekek és a felnőttek összefogva, odahaza rájuk gondolnak.

Kálinger Roland százados szervezésében Afganisztánban a PRT-ba is küldtek a gyerekek képeket egy magyar iskolából.
Ha találok róla információikat, akkor írok még a témáról. (meg kedves John levelekről :))

Beteget látogatni, katonát látni

Szolnokon, érdekes, a Váci (katolikus) egyházmegye beteglátogató önkénteseivel találkozott az helyőrségi tábori lelkész, bemutatván a laktanyát és annak egyedi repülő darabjait.

Elsőre bizarrnak tűnhet  a dolog, ám gondoljuk csak át: a kórházban lévő idős férfi betegek egy része háborút megjárt “veterán”. Egy fiatalabb, bent fekvő férfi vagy nő lehet éppen katona, vagy egy katona hozzátartozója. Egy katona és hozzátartozója egy olyan világ tagja, aki sajátos ún. pszichoszociális helyzetben lévő ember. A katona mivolt ugyanis nagyban meghatározza egy katonacsalád vagy akár egy egyén életét. Ha egy beteglátogató legalább ezzel az egyszerű ténnyel tisztában van, már egy fontos eszköz van a kezében.

Vélhetően a látogatás célja is ez lehetett (a sok más érdekesség mellett.)

A mai egészségügyi személyzet terheltségére jellemző, hogy a betegekkel nincs hosszú távon kellő türelemmel. Ezt megoldani igyekszik világszerte egyház és civil társadalom egyaránt. Képzett és lelkes önkéntesek járnak betegekhez beszélgetni úgy, hogy néven szólítják őket.

Sajnos hazánkban csak bontakozik még ez a szolgálat. Két okból: egyrészt nincs meg hozzá az  egyházi vezetők kellő akarata (és tapasztalata), másrészt a polgárok (és hívők) anyagi (és ebből adódó szabadidőbeli) hiányosságai miatt.

Itthon a KLÖE, aki elkezdte a beteglátogatók szakmai képzését. Majd ezt követték protestáns irányú felsőoktatási intézmények, melyek a biblikus lelkigondozásra helyezték a hangsúlyt. Majd legújabban a Semmelweis Egyetem (katolikus, református egyetemekkel összefogásban) létrehozott egy lélektani alapvetésű, nem vallásos, de a hittel dolgozni tudó szakmai irányú továbbképzést.

A blog keretei nem elegendők ahhoz, hogy részletesen is kifejtsem, de a katonák élete bizony kellően sajátos ahhoz, hogy akár ilyen irányú továbbképzésen (illetve szakmai napon a laktanyában) is részt vegyenek a beteglátogatók, lelkigondozók és kórházlelkészek.

Ha csak a próbálgatás szintjén is, de talán az cikk témáját adó látogatás, ad némi segítséget ehhez.

P.S.

Szent Sebestyén a római gárda tagja volt. Szent Kamill pedig (akinek az apja is katona volt) a török ellen harcolt, valószínűleg még hazánkban is.

Az Égierő lelkésze

Néhány évtizeddel ezelőtt, amikor nem volt érdemes bevallani, hogy valaki pap vagy lelkész, akkor sokan közülük azt mondták be a hivatalnokoknak, hogy pásztorok. Lipp László atya pedig egyszerűen annyit mondott, amikor megkérdezték hol dolgozik: Égierő. Szóban könnyen félreérthető, így békén hagyták. Kevesen tudják róla, de lényeges szerepe volt abban, hogy Magyarországon megalakulhatott a Honvédség Tábori Lelkészi Szolgálata. Azt is tudjuk róla, hogy nem kevés óraszámban repült, igaz nem katonai géppel.

Kálinger Roland katolikus tábori lelkész százados is (hogy stílusos legyek:) beszállt azon papok körébe, akik joggal mondhatják, hogy az Égierőnél dolgoznak, ugyanis Szolnokon szolgál, ahol az égi vasmadarak is repkednek.

Hogy miért is a téma, az mindjárt kiderül. A Mi-24-es helikopterek rendszerbe állítása már a manapság korán nyugdíjba menő katonáinkkal egykorú. Ettől függetlenül népszerűsége nem vonható kétségbe. Magyarországon a legnépszerűbb talán a Csőrike (lsd fotó fent), amiről legutóbb talán akkor hallhattunk, amikor Ausztria felől jogtalanul belépett egy gép hazánkba. Csőrike mindjárt reagált és ráállt a betolakodóra.

Üzemidejük nem örök, így egyszer megtörténik az utolsó útjuk nekik is, ami a Honvédségnél egy kisebb ünnep is. Több katona, a lelkész jelenlétével és közös utazásukkal elköszöntek egy Mi-24-től. Na nem Csőrikétől, de mint tudjuk: jönnek az “új” gépek, így egyszer mindegyik így jár.

Nindzsák és papok

Egyszer egy tanárom mesélte, hogy bármik is leszünk értsünk valami máshoz is (akár átlagon felül is), mert ettől válunk egyedivé és érdekessé.

Ha egy pap a tőle elvárttól eltérő módon él meg valamit az mindjárt érdekes, még akkor is, ha azt nem műveli magas szinten.

Így lett népszerű a gördeszkázó pap. Hasonló megfontolásokból kaphatott rá egy tábori lelkészre a sajtó az elmúlt napokban. Markovics Milán Mór katolikus tábori lelkész szabadidejében egy ősi harcművészetet gyakorol, ami egy paptól szokatlan. Igaz nem egyedi, van egy közösség (Fighting Fathers = OFF), ami a világ harcművészkedő, küzdősportoló lelkészeit gyűjti egybe, a vezetője egy ausztrál lelkész férfi Dave, aki maga boxbajnok volt fiatalabb korában. Igaz ma már az OFF inkább elvi célokért száll harcba még mindig ott vannak a “harcos papok”.

A harcművészet pozitív jellemzőiről már írtam az Apológia cikkére hivatkozva. Az, hogy érdekes a téma kétségtelen, ám figyelembe kell venni, hogy a mai sajtó mind bulvár, csak valamelyik teljesen (pl. blikk, vagy egyes index cikkek) valamelyik visszafogottan (pl. zalahir, vagy akár a népszava). Így a nindzsa pap cikk és a teol cikke is érezhetően bulváros.

Összességében jók az ilyenek, mert legalább az emberek tudatában megjelenik, hogy vannak tábori lelkészek. Másrészt azért is jók, mert létrejön egy fórum, ahol lehet beszélni vitázni a témáról, pl. Kálinger százados tábori lelkészről szóló cikke okán.

.

Egy ismerősöm szerint (egy egyetemi tanár) ma minden tabut le akar a társadalom dönteni. A halált a filmeken keresztül, a szexualitást a médián keresztül és jön a vallás és a hit, amivel viszont nehezebb dolga van. Ennek a folyamatnak a része, hogy ma az Egyház szinte mindig csak botrányok között említhető a sajtóban. Okokról és azon emberek erőfeszítéseiről nem nagyon hallani, akik a világot teszik jobbá. Kalkuttai Terézhez hasonlóan ma is rengeteg hősies életet élő ember él a világon, de ők nem “érdekesek” eléggé, így sokaknak olyan mintha nem is léteznének.