Leáll az élet Mianmarban

Február 1-jén lesz az katonai puccs évfordulójának Mianmarban. Csendes demonstrációra készül az ország, amit a katonai junta nem néz jó szemmel, egyben kihirdette, hogy a törvény erejével (konkrétan a terrorellenes törvényt megsértőként) csap le mindenkire aki bármilyen formában is részt vesz a tüntetésben. Ez akár arra is vonatkozhat, hogy aznap nem nyitja ki az üzletét.

Ahogy korábban a Jelen Magazinban megjelent cikkben is előrevetítettem, a helyzet Mianmarban alig változott egy év alatt. Továbbra is erőszakos megnyilvánulások vannak a katonai és a felkelők részéről, a kormánypárt (Nemzeti Liga a Demokráciáért – NLD), melyet 2020-ban nagy többséggel megszavaztak az állampolgárok valójában száműzetésbe vonulva működik (National Unity Government of the Republic of the Union of Myanmar – NUG) Mianmari Köztársasági Unió Nemzeti Egységkormánya néven.

Február 1-jén sokak talán otthon maradnának, de legalább annyira magukra vonhatják a junta haragját ezzel, mint amennyire veszélyeztetik majd magukat azzal, hogy elhagyják lakóhelyüket.

Sokan vártak közben egy EU szankciót is, amelyet az ország olajtermelésére vetnek ki, és amely a junta egyik legnagyobb bevételi forrása is, mely azonban úgy tűnik nem elsején lesz bevezetve.

A junta szóvivője Zav Mintun (angol átírásban: Zaw Min Tun) tábornok.

Merre tovább Burma, alias Mianmar?

A JELEN hetilapban jelent megy egy cikk június 22-én Krajczár Gyula tollából, melyben két szakértőt is megszólaltatott. Az egyik én voltam. Mivel a cikk fizetős verzióban olvasható csak teljesen nem lenne etikus ide feltennem, így aki a teljesre kíváncsi az eredeti oldalon elolvashatja, ide viszont kiteszem (bővebben idézem és kiegészítem) egy részét, főleg a saját hozzájárulásomat belőle.

Sajtóhírek szerint gombamód szaporodnak a fegyveres ellenállási csoportok az országban. A fegyveres konfliktusokat regisztráló non-profit szervezet, az Acled adatai szerint legalább 58 fegyveres csoport alakult az országban, melyek közül 12 tekinthető aktívnak az utóbbi hónapokban. Maga az NUG (Nemzeti Egységkormány, vagyis az ellenzéki árnykormány) is bejlentette, hogy új szövetségi hadsereg felépítését tervezi. A jelenleg a hatalmat gyakorló hadsereg (Tatmadaw) 400 ezer főt számlál. A kormány következetesen ellenzi, hogy juntanak nevezzék őket. A korábban létrejött fegyveres alakulatok alapvetően a nemzetiségi térségekben szerveződtek, s önállósodási törekvések jellemezték őket. Az eléggé bizonytalan, hogy a bamar többség soraiból a NUG mennyi fegyveres ellenállóra számíthat, de már bejelentették a Népi Védelmi Erő (NVE, angolul PDF) nevű szervezet létrejöttét.

Markovics Milán Mór százados, a Hadtudományi Doktori Iskola doktorandusza, teológus szerint azt mondja sok szakértő elemző, hogy a NUG képes lehet nemcsak az átalakításra, hanem az átmenetre is. „Ennek azonban feltétele – folytatta –, hogy megkapja a megfelelő nemzetközi támogatást. Reménykeltő volt, amikor a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége (ASEAN) április végén 5 pontban megfogalmazta, hogy véget kell vetni az erőszaknak, dialógust kell kezdeni, humanitárius segítséget és különmegbízottat küldött ennek biztosítására. A szervezet azonban a katonai juntát tartja tárgyalófélnek.”

Markovics Milán arra hívta fel a figyelmünket, hogy a NUG megpróbálkozik olyan gesztusokkal is, amelyek esetleg a nemzetközi segítséget ösztönözhetik. Így a napokban nyilatkoztak arról, hogy készek az 1982-es alkotmány azon pontját újrafogalmazni, amelynek következtében a muszlim vallású rohingyák állampolgárokká válhatnak. Eddig nem voltak azok, ennek minden következményével együtt. A rohingyák ellen korábban szabályos háborút vívott a hadsereg az akkori polgári kormány támogatásával, a Nyugat erőteljes ellenszenvétől kísérve. A mostani döntés Markovics szerint a nemzetközi támogatás megnyeréséről szól. Azért is tartja a szakértő ezt nagyon erőteljes lépésnek, mert Aung San Suu Kyi 2020 év elején a Nemzetközi Bíróság előtt egyáltalán nem állt ki a rohingyák mellett, ami miatt sokan még Nobel-békedíjának jogosságát is kezdték elvitatni tőle. Myanmar szempontjából azonban talán fontosabb nemzetközi tényező Kína. Erről azt mondja Markovics, hogy Kínának Myanmar egyrészt piac, másrészt részben rajta keresztül jut ki a Bengáli-öbölhöz. Kína azt sem szeretné, hogy egy szomszédos országban a népi felkelés győzne, hiszen ez precedens lenne olyan térségekre nézve, mint pl. Hongkong. „Ez fontos stratégiai érdek. Ahogy az is, hogy ne kerüljön az ország nyugati befolyásolás alá. Ilyen értelemben Kínának kényelmesebb a juntával, vagyis erősen központosított vezetéssel tárgyalnia, mint egy demokratával, ami sokkal több erőfeszítésébe kerülhetne. Ugyanakkor nem szabad túlragozni sem ezt a kapcsolatot. Amíg az érdekei nem sérülnek jelentősen, addig Kínát valóban nem érdekli, mi történik a mianmari belügyekben. Pragmatikusak, korábban Aung San Suu Kyi-vel is tárgyaltak. Ha kell, a demokratikus kormányban is megtalálnák a lehetőségeket arra, hogy fontos gazdasági érdekeiket érvényesítsék.

Markovics Milánt arról is kérdeztük, milyen szerepe van a vallásnak a konfliktusban. Azt mondja, hogy van szerepe, de a konfliktus nem vallási alapú. „A buddhista szerzetesekről sajnos még a publikációk is sokszor ellentmondásosak – folytatja. – Valójában, és ezt ott élő szerzetesek közösségi médiabeli nyilatkozatai alapján biztosra vehetjük, a szangha, a buddhista szerzetesközösség tagjai nem alkotnak homogén csoportot. Egy részük a korábbi szélsőséges megnyilvánulásairól hírhedtté vált MaBaTha tagja, ők főleg a junta pártját fogják és alapvetően az iszlámban látnak politikai elnyomást. Az úgynevezett Peace Sangha Union nevű közösséghez pedig a demokráciapártiak tartoznak.

A nem buddhista vallási közösségek alapvetően demokráciapártiak. A katolikus egyház diplomatikusan, de határozottan kiáll a béke mellett és elítéli azokat a cselekményeket, melyek erőszakot okoznak. Május 23-án este egy katolikus templomot is megtámadott a junta, amelyről a világsajtó alig számolt be, pedig szimbolikusan jól megfogható és felhasználható eseményről van szó, amilyenre a nyugati világ egy része reagálni szokott. Többet lehet olvasni egy katolikus szerzetesnővérről, és néhány esetben buddhista szerzetesekről, akik letérdelnek és imádkoznak az út közepén, farkasszemet nézve a katonai erővel. Ilyenkor megtorpan a katonai előrenyomulás, sőt volt, hogy megfordultak és elmentek.

Mianmar kapcsán nem kerülhető meg a drog kérdése sem. A világ legnagyobb drogtermelő területeiről beszélhetünk – mondja Markovics. „Itt nem kilókról, hanem sok ezer tonnáról van szó, többek között kristálymetről, heroinról, vagy éppen Ya ba pirulákról. Ez részben magyarázatot ad arra, hogy miből tudják a milíciák létrehozni, fenntartani a hadseregüket, de ne legyenek illúzióink, a hadsereg is jelentős bevételeket szerez ebből az iparágból. Azt is látni kell azonban, hogy ahol ilyen mértékű a drogtermelés, ott a szervezett bűnözés sem elhanyagolható. Ezen szervezeteknek nem érdekük, hogy háborús állapotok legyenek, s igazából az sem, hogy béke legyen. Mindkettő árthat az üzletüknek. Arra lehet számítani, hogy a pandémia után megnyílik a piac, és még inkább meg fog ugrani a drogtermelés és -kereskedelem.

Now We Are United': Myanmar's Ethnic Divisions Soften After Coup - The New  York Times
Aung San Su Kyi és Min Aung Hlaing

A jövőbeni lehetőségekről és Háda professzor úr által megjegyzettekről az eredeti cikkben lehet olvasni.

Mianmar – Burma 1:0

Az elmúlt egy évben Mianmar és a térsége volt a publikációm témája, így egy kis elemzést én is írok napjaink eseményeiről a katonai hatalomátvételről Mianmarban.

Burma neve (Mianmar korábbi és az USA által – a junta elleni tiltakozásul – máig használt elnevezése) ma is az egzotikum és a távol-keleti varázslat egyik szinonimájaként élhet sokakban. A volt angol gyarmatról Orwell Burmai napok könyvében olvashatunk regényesen. A mai valóság azonban nemcsak a nemzetközi sajtó ingerküszöbét lépi át gyakran, hanem az ott élők békéjét is.

Mianmarban a hadsereg (Tatmadaw) 1962-ben és 1988-ban is átvette már egyszer a hatalmat. Két dolgot érdemes közelebbről megnézni. Az egyik a buddhizmus, a másik Kína.

Számos sajtóorgánum ír arról, hogy elnyomja a rezsim a kisebbséget, köztük a buddhistát is. Valójában a junta az oszd meg és uralkodj elv alapján egyes buddhista közösségeket támogat, másokat elnyom.

Nem igaz tehát, hogy a buddhistákat Nobel-díjas és de facto kormányfő Szu Kji támogatta a hadsereg meg elnyomta volna. Az egyik leghangosabb mianmari buddhista szerzetes Ashin Wirathu például nyomdafestéket nem tűrő módon jellemezte több nyilvános alkalommal is Szu Kjit.

Kína a befektetéseivel és katonai elképzeléseivel Mianmart fontos partnerként kezeli. Ne feledjük, hogy Mianmar Kína déli szomszédja, aki által (bár nem csak általa) kijuthat a Bengáli-öbölbe, onnan az Indiai-Óceánra. Ez utóbbi nélkülözhetetlen, hogy megfigyelés alatt tartsa Indiát, ami Trump alatt (és már a Biden adminisztráció első napjaiban is) folyamatos katonai szerződésekkel kerül közelebb az USA-hoz (és védi be magát így Kína ellen.)

Peking Srí Lankán megszerezte magának a hambantotai, mianmarban pedig a kyaukpyui kikitő feletti ellenőrzést. Ha ehhez hozzávesszük az Andamán szigeteket és a Pakisztánt, akkor máris zárult a félkör India körül.

Szu Kji nem volt rosszban a kínaiakkal (vele tárgyalt tavaly a kínai elnök (és a kínai elnök ment Mianmarba!). Az USA elismerte a Nobel-díjas kormányfőt, még a legutóbbi rohingyákat érintő ügyek kapcsán is. Igaz, Szu Kji személyesen adott magyarázatot a helyzetre, ami miatt a bíróság időt is adott az országnak. A számonkérés azonban csúszik részben a pandémia miatt, részben a katonai hatalomátvétel miatt. E miatt még az a forgatókönyv sem kizárható, hogy Szu Kji keze is benne van a látszólagos puccsban.

A legnagyobb gond azonban ősi eredetű: mindig lesznek szegények köztünk. Az “egyszerű emberek” Mianmarban általánosan elégtelen életszínvonalon élnek. Vajon ők nyernek vagy veszítenek ebben a nagy “játékban”? Ki adja nekik meg a remélt feltámadást? Egy biztos, aki időben feleszmél az migrációra kényszerül.

Még több rohingya indul Banglades felé és még több mianmari (más nemzetiségű) indul a környező országokba, főleg Thaiföldre és Nyugatra.

A rohingya kérdés a következő régi-új nagy probléma majd az országban!