Pap, egyenruha, védőszent

Bár nem voltam jelen, úgy hallottam, hogy a tegnapi konferencián számonkérő vitába torkollott két felszólaló okán a zárás.

Az egyik, hogy a tábori lelkész egyenruhában (2015M gyakorló) tartotta az előadást.

A másik, hogy az utolsó előadás a védőszentek és a hadsereg kapcsolatát vizsgálta.

A jelenlévő két újprotestáns hitü (vallású) felszólaló az egyenruhát az “erőszak szimbólumának” titulálta, és a tábori lelkész hivatalával ellentétesnek vélte. A másik pedig az alkotmánybíróság megkeresését ígérte az ügyben, hogy a védőszentek tisztelete “bálványimádást” visz a hadseregbe.

Előre bocsájtom, hogy a konferencia tudomásom szerint igényes, és amennyire ismerem csak ajánlani tudom. Sőt, még csak nem is a két fenti eset konkrétumával kívánok foglalkozni (ehhez ismernem kellene a részleteket), hanem azzal, amit felvetettek.

EGYENRUHA

Monográfiát érne meg még ez az első téma is, röviden is lehet azonban néhány szempontra felhívni a figyelmet. Az első, hogy az egyenruha minden szakmában a hovatartozást és az azon belüli helyet foglalja el.

Lehetne beszélni és meg is szokás különböztetni a szolgálati ruha, munkaruha, védőruha, formaruha stb. kifejezéseket, de a lényegen itt ez most nem változtatna.

A hadi seregek, harcosok már nagyon korán felismerték hasznosságát az egyenruháknak. Ezzel lehetett megkülönböztetni a barátot az ellenségtől, a rómaiak szerettek a vörös színt használni, mert a vér nem látszott rajta annyira és így kevésbé demoralizált. Az újkorban egészen a közelmúltig nem volt ismeretlen, hogy a seregnek nem egységes egyenruhája volt, hanem azon belül a különféle alegységek igyekeztek egyforma, illetve hasonló ruhát ölteni. A reguláris, fizetett hadsereg idejéig a gyakorlatban felemásan, de elméletben ahogy látjuk nagyon régen létezik az egyenruha.

A fehér köpeny lehet hentes vagy orvos, de a mostanában jól ismert tudós is, ahogy láttuk a Csernobil sorozatban. Egy a lényeg, van egy vagy több ok, amiért olyan, amit használnak, és minden esetben a hovatartozást fejezi ki.

A kérdés most az, hogy milyen viszonyban van egy pap és a katonai egyenruha. A válasz tárgyilagosan nézve egyszerű: amilyen véleményünk van a hadseregről olyan lesz az egyenruháról. Tegyük hozzá, amilyen véleményünk van a pap egyházáról, olyan véleményünk lesz arról, hogy ő egy adott hadsereg egyenruháját viseli. Mert a pap minősítés egy egyházhoz tartozást is kifejez, így ez is egy szellemi egyenruhát jelenthet.

Talán már ebből is látszik mennyire szubjektív megítélni valakit az egyenruha kapcsán. Az viszont objektív, hogy az egyenruha viselete nem a katona egyéni döntése, hanem a szabályzók alapján történik. Bár vannak “kiskapuk” és nem aprólékosan szabályzott helyzetek, tény, hogy egy tábori lelkész a jelenlegi magyarországi szabályok szerint egyenruha viselésére kötelezett. Tegyük hozzá, hogy a katolikus egyház papjai számára is szigorú (egyházi) egyenruhaviselést ír elő, elsősorban a liturgikus feladatok végzése során. A liturgián kívül sem csak ajánl, de ennek a gyakorlatban kevésbé látszik súlya, így kevésbé egységes. A Magyar Katolikus Püspöki Kar egyik szabályzója szerint a katolikus pap fekete öltönyben, fekete papi civilt kell viseljen.

Személyesen azt gondolom, hogy az egyenruhát egy tábori lelkészen semmilyen formában minősíteni nem korrekt. Egyrészt ez számára nem opció, másrészt az egyenruha minősítésével éppen annak szimolikusan mivolta miatt egy egész szervezetet minősítünk. Egy olyan szervezet, mely jelentős szerepet játszik a fékevesztett erőszak megfékezésében a kontrollált erőszak (és tegyük hozzá, hogy ezernyi más) eszközével, nem “érdemli ki” az erőszak szimbóluma minősítést egyenruhája kapcsán. Ugyanakkor én is úgy gondolom, hogy a tartalmas, építő vitának, miszerint egy tábori lelkész viseljen egyenruhát, ha igen milyet lenne helye. Erre érdekes példa Németország, ahol a tábori lelkészek csak katonai feladatok során (a napi szolgálatvégzés során nem) viselnek egyenruhát, akkor is rendfokozat nélküli formában.

VÉDŐSZENTEK

A védőszentek kérdésében is a tárgyilagossággal kell kezdeni. A védőszentek hazánkban egyértelműen a katolikus egyházhoz kötődnek. Ugyanakkor más vallásokban is fellelhetők a szentek tiszteletéhez hasonló kultuszok. A katolikus szempont az (enélkül aligha lehet a témáról komolyan vitázni), hogy a szentek olyan személyek, akik Isten szentségéből részesedtek, ez életükben, mások által látható módon megnyilvánult és az egyház ezt befogadta, őket ezért szentté avatta. A katolikus (és tegyük hozzá az ortodox) egyházban Szűz Mária ennek a prototípusa és legkiemelkedőbb alakja. A katolikus tanítás hangsúlyozza, hogy a szentek nem önmagukban szentek, hanem Isten szentségét tükrözik valamely formában, részben. Így példaképek lehetnek egyes tulajdonságaikban. Ezért őket imádat (latria) nem illet, csak tisztelet. Mária felé adandó a legnagyobb ilyen tisztelet (hiperdulia), a többi szentet is a tisztelet illeti (dulia). Továbbiak itt…

A reformáció során ezt elvetették. Az egyik oka, hogy bár elfogadták, hogy a katolikus tanításban tisztázott a szentek szerepe, a gyakorlatban az emberek nem tudják megkülönböztetni az imádatot és a tiszteletet. Röviden könnyen összetévesztik Istent az szentekkel és amolyan istenségekként kezdik tisztelni, akár imádni őket. A másik Luther érve, miszerint a szentek kultusza elhomályosítja Krisztus egyetlen közvetítő szerepét. (lsd (1Tim 2,5-6) Igaz, az Augsburgi Hitvállás 21. cikkelyében a szenteket nem vetette el, sőt megemlékezésük jelentős szerepet kap, mint példák a hitben. Kálvin és Zwingli azonban tovább ment és teljesen elutasította őket, a bálványimádás minden borzalmát látva benne.

Az újprotestáns egyházak (pl. Hit Gyülekezete) a kálvini reformált egyháztanra építve elutasítják a szentkultuszt. Ilyenformán hevesen támadnak mindent, ami ezzel kapcsolatos.

Szót kell ejteni a hadseregről is. A hadsereg sajátos céljai, hierarchikus felépítése, katonáinak motiválása és értékrendje okán sajátos világot alkot. Nincs olyan (nem csak nemzeti alapon) szerveződő sereg, ahol ne lenne valalmifelé tradició, amihez kapcsolódnak, ami az értékrendük kifejeződése ne lenne. Mivel ezek külsőségek, és nem egy esetben azonosulnak vele, a szimbolikus tartalmuk miatt pedig nagyívű, szertartásos tiszteletben nyilvánulnak meg, ezért hasonlóan a szentek kultuszához itt is felmerül a bálványimádás egyes elképzelések szerint. Így például a Jehova tanúi számára problémás a zászló előtti katonai tiszteletadás (tisztelgés) is, hiszen a zászló kap így kitüntetett figyelmet, bálványimádás forrása lehet tehát.

A nyugati történelem a katolikus egyház jelentős hatásával seregeibe is nyomot hagyott. A katonák példaképeket és közbenjárókat kerestek, akik erőt adtak és átsegítették őket a nehézségeken, akikben kapaszkodót találtak, és akikben bízva túlélhették a halálos összecsapásokat. Ennek intézményesült formája lett a fegyvernemekhez kapcsolódó védőszentek tisztelete.

A katolikus egyháznak amúgy is az egyik jelentős módszere volt, hogy az emberek által mélyen megélt, tőlük nehezen elvehető, kereszténységgel nem kompatibilis elemeket nem elvenni akarta, hanem felülírni. Így különféle vallásos istenek tiszteletét (ami például jellemezte a római időkben az Ízisz kultuszt) a szentekkel tudta felváltani.

Nagy munka azóta is a katolikus papság számára, hogy a hívei számára tisztázza a szentek valódi helyét, amely nem veheti el Krisztus szerepét. Jól látszik éppen Magyarországon, hogy a 40 éves kommunista időszakban sem sikerült elvenni a Himnuszból az Isten szót, sem a fegyvernemektől egyes védőszenteket. Ilyen például Szent Borbála. Tény azonban, hogy a vallásos tartalomtól igyekeztek megszabadítani, így egyszerűen Borbála lett belőle és a vallásos szertartásoktól lefejtve katonai szokásokat helyeztek előtérbe.

Ebben a témában nem állásfoglalok szubjektíve. Viszont formájában igen. Nem hiszem ugyanis, hogy ez jogi, alkotmányjogi kérdés kell legyen. Többet érne egy értelmes párbeszéd az egyházak között, akár a tábori lelkészi szolgálatok között is, hiszen a gyakorlatban jól megférnek egymás mellett katolikusok, evangélikusok, reformátusok. Amennyiben itt nem csak két ember felháborodásáról van szó, hanem valós problémáról, akkor inkább az egyházak felelősségét látom, akik nem a párbeszédet és a szeretetet (Jn 13, 35) reflektálnak, hanem széthúzást.

Mi lenne a megoldás hát? Például egy konferencia, mely pro és kontra erről szól. Vitasték, majd végül egy nagy tárgyalás, melynek a végén egy állásfoglalást hozna az összes magyar bevett egyház. Nem hiszem, hogy ezt az Alkotmánybíróság helyettük kellene elvégezze.

Az olasz hadseregnek védőszentje lett

roncalliinfermiere12

XXIII. János pápa lett az olasz hadsereg védőszentje.

Az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció június 17-én kiadott dekrétuma értelmében Ferenc pápa felhatalmazásával Szent XXIII. Jánost az olasz hadsereg védőszentjévé nyilvánította.

Ezzel kapcsolatos képeket találunk róla az alábbi hivatkozásra kattintva:

http://www.esercito.difesa.it/comunicazione/pagine/angelo-giuseppe-roncalli.aspx

Turbán minden katonának, aki szikh

Korábban írtam már, hogy egy szik (vagy szikh) tábori lelkész kezdett el szolgálni az amerikai hadsereg kötelékében. Ez azért is érdekes, mert vallási okból megengedték neki, hogy szakállat és turbánt viseljen. Úgy látszik most már nem csak a lelkészek, hanem a többi szikh hitű USA katona is igényli, hogy vallási okból viselt szakállukat (ami az USA seregében csak speciális esetben engedélyezett) és turbánjukat hordhassák. Most már ez is zöld utat kapott.

 

Muszlim katonák Ausztriában

Júliusban kiemelkedő hír volt, hogy Ausztriában hatályba lépett az “iszlám törvény”. Ennek gyakorlati lényege, hogy az iszlám vallásúak szabadon és biztosítottan gyakorolhassák vallásukat különböző intézményekben. (Iskolák, kórházak, hadsereg stb.) Valójában a hátterét nézve kettős lényege van. Egyrészt úgy tűnik, hogy az iszlamizálódó Európa engedménye ez, másfelől azonban látszik, hogy a törvény nem csak jogokat, hanem kötelezettségeket is megfogalmaz. Ilyen például, hogy külföldről nem támogathatnak anyagilag iszlám közösségeket. Nyilván ez a radikális iszlám elleni csoportok megfojtását célozta meg.

Abdulmedzid Sijamhodzic

Abdulmedzid Sijamhodzic

A másik lényeges szempont, hogy saját formára öltsék az iszlámot, ne idegen elem legyen az országban. Abdulmedzid Sijamhodzic muszlim etika tanár. Származása szerint bosnyák, a háború elől menekülve került Ausztriába, Bécsbe. Abba a városba, ahol a muszlimok száma 20% körül mozog már. Abdulmedzid lett az első tábori imám az 1912-es “iszlám törvény” 2015-es megújítása után.

Mielőtt tovább megyünk két fontos megjegyzés: 1. tábori imámok szolgáltak már a hazánkkal közös Osztrák-Magyar Monarchia seregében. 2. A török hadseregben nincs tábori imám.

Utóbbiról érdemes tudni, hogy vannak vallási referensnek nevezhető személyek a török seregben (kifejzetten imámok viszont nincsenek), de az iszlám saját struktúrája és vallásgyakorlata nem szükségképpen igényli imámok jelenlétét. Így egy hívő számára inkább szükség a vallásgyakorlatok végzése, semmint egy lelkipásztorhoz mérhető személy, aki segíti ebben.

Az osztrák hírek többnyire arról szólnak, hogy igazán nincs mitől félni, hiszen a tábori imám is megerősítheti, hogy az iszlám hitű osztrák katonák (szám szerint 800-ról tudnak) nem jelentenek veszélyt. Arról is szólnak a napokban, hogy idén október 26-án (olyan mint nálunk augusztus 20.) először fog nyilvánosan beszélni a tábori imám. Nyilván két témája lehet: a biztonság, amiről az előbb volt szó, és a bevándorlás.

Látni kell, hogy Ausztria Európában úttörő módon áll a témához és megpróbál kijárni egy számára valóban égető ügyet: a növekedő iszlám hívő lakosság kezelését. Tábori imámok és muszlim katonák tekintetében azonban nem az elsők. USA is büszkélkedhet ezzel, de Angliában is vannak. (ott 600 körüli muszlim katona szolgál.) Spanyolországban például külön laktanyába is osztják be őket, hogy eljussanak a mecsetbe, hogy könnyen elláthatók legyenek saját (halal)étkezésük által és így tovább. Valójában elég nehézkes megszervezni az életüket, különösen, ha valóban mindent akurátusan betartó muszlimokkal van dolgunk.

Krone:
http://www.krone.at/Oesterreich/Muslime_besonders_stolz._beim_Bundesheer_zu_sein-Militaerkommandant_-Story-463446

ORF hír október 26-ról:
http://religion.orf.at/stories/2737534/

Kurier:
http://kurier.at/chronik/wien/abwehramt-kein-platz-fuer-islamisten-im-bundesheer/143.239.096

Angol viszonylatból egy cikk
http://www.bbc.com/news/uk-25680656

 

Vallási sokszínűség az USAFban

Veteran
A Huffingtonpost tegnap egy egész cikket szentelt a USA seregében lévő vallási sokszínűségnek. Bár tetszetős, különösen a linkekkel együtt érdekes olvasmány, valahogy össze is lett csapva.

A számok viszont érdekesek. 1,5 millió aktív katona szolgál az USA seregében. Ebben pedig hihetetlen számú vallást gyakorló katona lett összesűrítve.

A linkek alatti érdekességek is részben a számokat érinti. A hindu hölgynél például megtalálni a Kongresszus és a Szenátus összetételét vallási szempontból. Nem meglepő, hogy a protestánsok 50% felett képviselik magukat, de hogy a katolikusok a másodikként 30%-on vannak sokaknak újdonság lehet. Ezen túlmenően a zsidóknak van még számottevő képviselője, szenátora. Nem csoda hát, hogy az USA haderejének katolikus tábori lelkészi szolgálata egyrészt panaszkodik, hogy nem veszik figyelembe az USA nagy létszámú katolikusságát, mely a hadseregben is jelen van, másrészt nincs elég utánpótlásuk sem papból, akit beállíthatnának szolgálni katonalelkészként.

Egészen más jellegű, de érdekes cikkek vannak a többi link alatt is. Például a zsidónál egy cikk arról számol be, hogy misszióban próbált zsidó hagyományok szerint lakósátrat építeni a tábori rabbi, amit nem jó szemmel nézett a katonai rendőrség, mivel nem tudták mit csinál egy katona a tábor területén.

The MP was getting increasingly confused and impatient.  Finally Engineer Congregant jumped in and summarized things with “Look, he’s the Jewish chaplain.”  “Oh, ok,” the MP said, and continued on his way. 😀
(magyarul miután megtudták, hogy “csak” a tábori rabbi az, legyintettek, hogy már értik és mentek tovább járőrútjukon…)

KATONAI KÖTELÉKEK

Többször találkozom katonai és katonalelkészeti leírásokban katonai kötelékek elnevezésével, de a neten úgy kell vadászni a pontos leírásokért és felsorolásért, ha értelmezni szeretném azokat. Hogy a későbbiekben az olvasóknak ne kelljen órákat keresgélni leírom röviden a lényeget. Általában igaz (ennél a valóság bonyolultabb), hogy egy nagyobb kategória 3x annyit jelent, pl. egy század 3 szakaszból áll. Egy szakasz 3 rajból. A létszám miatt pedig leírom, hogy egy raj kb. 8 fő. (A lenti felsoroláshoz egy kiegészítés: ha nagyon nem illik egyikbe sem a létszám, vagy a forma, akkor részlegnek hívják a köteléket.) A kategóriák meglehetősen mások nemzetenként, de még nemzeten belül sem feltétlenül egységes minden részletében egy-egy hadtudományi írásban a felosztás.

ALEGYSÉGEK ALATTI SZINTEK:
– tűzpár (2 katona) [patrol/binom stb.] tp. Ø

ALEGYSÉGEK: (AEG.)
– tűzcsoport [fireteam] (máshol: személyzet) tcs. ●
– raj [squad] r. ●●
– szakasz [platoon] sz.  ●●●
– század [company] szd. |
– zászlóalj [battalion] zlj. ||

EGYSÉGEK:
(- önálló szászlóalj) [detached batallion] özlj.
– ezred [regiment] e. |||

MAGASABB EGYSÉGEK:
– dandár [brigade] dd.  x
– hadosztály [division] ho. xx

SEREGTESTEK:
– hadtest [corps] hdt. xxx
– hadsereg [field army] hds. xxxx
– hadseregcsoport [army group] hdscs. xxxxx
– körzet [region] k. xxxxxx

Osztrák tábori lelkészet – rendfokozatok

Ausztriának és Magyarországnak e tekintetben közös a gyökere. Mária Terézia hozta létre (bizonyos tekintetben szervezte újra) a tábori lelkészi szolgálatot a Monarchiában. A történelem érdekessége az is, hogy az akkori seregben megtalálható volt evangélikus, muszlim (!), katolikus és háborúk alatt zsidó lelkész is.

Egy külön bejegyzést fog megérni, hogy milyen országokban van jelenleg muszlim (iszlám) és zsidó (izraelita) tábori lelkészi szolgálat.

Az osztrák tábori lelkészek (ahogy a németek sem) nem viselnek rendfokozatot. Ám míg a német lelkészeknek gyakorlatilag köznapi (így díszegyenruhája) sincs, csak gyakorló (Feldanzug) a terepre, addig az osztrákokat látni ilyesmiben is.

image

angelobung_gr_st_florian_026_864x576_1289204201[1]
Ami a rendfokozatokat illeti: látszik a képeken. A parolin egy kereszt formájú jelvény díszeleg. A kabát ujján pedig láthatók a kvázi-rendfokozatok. Ez azt jelenti, hogy bár egy osztrák (a németeknél hasonlóan) lelkész például nem százados, de a karjelzése századosi, a megnevezése viszont militärkurat.

Alább leírom, hogy milyen rendfokozatnak milyen lelkészi megnevezés felel meg. (ezen a LINKen>> pedig képeken is követhetjük a katolikus(!) megnevezéseket, megfelelőit a rendfokozati skálán és jelöléseiket.

Ahogy írtam más a katolikus és más az evangélikus, Íme:

KATOLIKUS:

  • Militärkaplan (MilKpl) – főhadnagy – 0
  • Militärkurat (MilKur) – százados – 8
  • Militäroberkurat (MilOKur) – őrnagy – 14
  • Militärsuperior (MilSup) – alezredes – 18
  • Militärdekan (MilDekan) – ezredes – 22
  • Militärerzdekan (MilErzdek) – dandártábornok
  • Militärgeneralvikar (MilGenVik) – vezérőrnagy
  • Militärbischof (MilB)

EVANGÉLIKUS:

  • Militärkaplan (MilKpl) – 0
  • Militärkurat (MilKur) – 8
  • Militäroberkurat (MilOKur) – 14
  • Militäroberpfarrer (MilOPfr) – 18
  • Militärdekan (MilDekan) – 22
  • Militärsenior
  • Militärsuperintendent (MilSuplnt)

Militärseelsorger

Különbség tehát a superiornál kezdődik, ami a ev.-nél oberpfarrer, majd dekan van mindkettőnél, de utána a katolikusnál jön az erzdekan és a generalvikar, ami az evangélikusnál egy: senior. Végül a püspök egyházi elnevezése, ami kat.-nál bischof, ev.-nél superintendent.

Az interneten megtaláltam>> a különböző elnevezések mögötti tartalmat és a kivárási időket. Ezek szerint a dekanig juthat el egyszerű halandó, a többi már tisztség. A fenti felsorolás mögötti számok a kivárási időt jelentik (/év).

+ az osztrák katonai rendfokozatokat (képekkel illusztrálva) ITT>> találhatjuk.