Egy apró gondolat a téma megkezdése előtt. Visszatért az EUFOR 10, az Afganisztánba induló NTE 5 pedig együtt ünnepelt velük. A cikkből kiderül a lényeg, ám amire felfigyeltem az a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal vezetőjének, Széles Sándor kormánymegbízottnak szavai: „legyenek hálásak az Úr iránt, valamint családjuknak a segítő, féltő szeretetért”. Ha egy kormánytisztviselő így tud fogalmazni, talán egy katona sem érezheti ezt “alávalónak”, vagy gyengeséget sugárzó mondatnak. De talán ezért is vannak a katonák között tábori lelkészek, hogy megtegyék a nevükben.
Seregünk mindhárom szolgálata két “felekezetből” épül fel. A protestáns a református és az evangélikus, és ami kevésbé köztudott: a zsidó az EMIHből és a MADZSIHISZből, és a katolikus is a római és a görög katolikusokéból.
Jelenleg egy aktív görög katolikus tábori lelkész teljesít szolgálatot a Honvédségben, vele készült egy riport a Kárpátalja honlapján. (névjegy lsd. lent)
A beszélgetésből egy érdekesség kitűnik: a gitározás “nem jött be” a katonáknál. Vélhetően nem a szabadidejük eltöltése során lett volna alkalmatlan eszköz a gitár, hanem a vallásos keretek között nem jött be. Ez pedig elsősorban vallásos keretek, főleg a dalok szövege és dallama összefüggésében lehetnek problémásak a katonáknak. Persze csak kívülről tekintve a dolgot, mégis elgondolkodtató az ügy. A katonák, akik ha “csak” gyakorlatoznak is állandó stressz és függelmi viszony között dolgoznak. Amikor úm. nem történik semmi, akkor meg az inger hiánya, ami a stresszt okozza. Így a katonák szabadideje (általánosítva) kevésbé építő jellegű, sokkal inkább a szórakozásról szól, amiben elengedhetik a sok felgyülemlett feszültséget.
Mindezek miatt érdekes lenne olvasni azon módszerekről, amelyek ilyen feltételek mellett is képesek rendszerbeli szabadidő töltést adni a katonáknak. Riportokból annyi olvasható ki ebből, hogy a szabadidőt nemcsak szórakozással töltik, hanem például vallásgyakorlással is. A kérdés azonban nem is ez, hanem, hogy a fennmaradó szórakozással lehet-e valamit kezdeni?
Névjegy: Szentesi Csaba, részletek a KTP honlapján
Rajta kívül két nyugállományú görög katolikus tábori lelkész is szolgált a KTP szerint: Szabó Mihály és Mák Ferenc.
Tetszett a bejegyzés?
Tetszik Betöltés...