Buddhizmus, mint legitimizációs eszköz Ázsiában

A vallás felhasználása politikai célokból vagy célokra nem csak teória és nem ritka eset sem történelmi sem földrajzi léptékekben. Mianmar jó példa ennek szemléltetésére.

Az ország kapcsán már több publikáció és előadás esetében is utaltam rá, hogy bármilyen politikai formáció van éppen hatalmon fontos tényező – különösen a domináns – vallással való kapcsolata. Korábban a Nemzeti Liga a Demokráciáért (NLD), most éppen a katonai junta (Tatmadaw) számára válik megkerülhetetlenné a buddhista közösség.

Egy éve nem enyhül a katonai hatalomátvétel óta az erőszak az országban, és úgy tűnik, hogy az ellenállás inkább – ha lassan is – de növekszik. Ennek megfelelően a katonai junta számára is új lehetőségeket és utakat kell találni az emberek megnyerésére.

Tavaly 2021. szeptemberben már szabadon engedték a “buddhista bin láden”-ként hirhedté vált szerzetest Asin Viratut (Ashin Wirathu). Az országot jelenleg irányítása alatt tartó Min Aunlaing (Min Aung Hlaing) több irányból megpróbálja ezt meglovagolni. Terve, hogy megépítteti a világ legnagyobb ülő Buddháját.

A 2014-es felmérés szerint 50 millió lakosú országban 1 millió fő muszlim, a többség azonban buddhista. (6% keresztény) A legnagyobb etnikum a bamar. A buddhista bamarok meghatározó tényezői az országnak, ugyanakkor az ország számos etnikumot (legalább 135 + iszlám rohingyák) fogad magába. A 2008-as alkotmány különleges védelmébe is vette a buddhizmust.

A keresztényekről csak egy rövid statisztika: Észak-Nyugaton és Dél-Keleten élnek főleg. A Chin állam (India mellett) 85%-a, a Kayah (Thajföld mellett) 46%-a, a Kachin (Kína mellett) 34%-a keresztény.

Érdekes tény, hogy a nagy (ámbár passzív) nemzetközi ellenállás miatt a Tatmadaw meghagyta a korábbi kormányzó párt az NLD nagykövetét az ENSZ-nél.

Buddhista szempontból azonban érdekes a Sāsana Vaṃsa Pāla (Patriotic Associate of Myanmar, Szaszana), amely szervezet azután jött létre 2014-ben miután a politikai szélsőségesség miatt az országos buddhista szövetség (State Sangha Maha Nayaka Committee) betiltotta a 969 mozgalmat. Ennek az új formációnak tagja Szitagu Szajadav (Sitagu Sayadaw), aki amellett, hogy ismert a karitatív tevékenységeiről, a vallásközi párbeszéd támogatója (tagja egy rabbi által alapított Elijah nevü közösségnek), mégis ismert vele kapcsoaltban, hogy Ashin Wirathu nagy támogatója és legutóbb Min Aung Hlaing helyettesével Soe Winnel látták együtt annak oroszországi látogatása alkalmából. Az egyetem, amit ő alapított (Sitagu Nemzetközi Buddhista Akadémia) azon nyilatkozatát sem írta alá, amely lényegében a Tatmadaw elleni állásfoglalásként is értelmezhető, azonban megfogalmazásában az egyensúlyt kereste az ellenálló felek között. A két említett szerzetesben közös pont a muszlim rohingyák elleni ellenszenv is. Ebben számos megnyilatkozás vált ismertté, ahol még akár emberi mivoltukat is megkérdőjelezik. Ezek azonban többértelmű megjegyzések. Ugyanakkor világos, hogy a Tatmadawhoz egyikőjük sem áll ellenségesen.

A keresztények szempontjából elkeserítő, hogy a katonai beavatkozások a buddhista centrumokat elkerülik. Ez is a többségi lakosság szimpátiának visszanyerésére, de legalábbis az ellenszenv csökkenése miatt történhet. Sőt, amikor a Népi Védelmi Erők (PDF) erőszakot követnek el buddhisták (akár szerzetesek ellen) főcimlapra kerül az helyi és országos médiában. A PDF nem szándékosnak állítja be, miközben a Tatmadaw szerint ez is bizonyítja, hogy az NLD egy szekuláris párt és kormány volt.

Nehezíti a helyzet elemzését, hogy az autokratikus vezetés szereti az ország vallását, amolyan bellah-i értelemben vett politikai vallássá redukálni. Másfelől az is igaz, hogy a liberális demokráciát vallók igyekeznek szekulárisan, inkább a kulturális térbe szorítva gondolni a vallásokra. Olyan kritikus helyzetben, ami most az országban van azonban lehet nem is buddhista, hanem más vallások szemszögéből érdemes megfigyelni a helyzetet. Ez esetben azonban elmondható, hogy a mostani helyzet nehezebb, mint korábban.

A buddhista szerzetesek egyre inkább két pártra szakadva, egy Tatamadaw közeli és egy ellenzéki csoportra szakadnak. Ez az egyik magyarázata annak is (a Covid-19 mellett), hogy nem lett újra egy Sáfrányos Forradalom (Saffron Revolution) az országban. Mindez azonban nem azt jelenti, hogy a szerzetesek többsége Tatmadaw-párti lenne, hanem inkább azt, hogy más a helyzet most, mint 2007-ben.

Mianmarban sokkal erősebb lett a nacionalista, állam által támogatott buddhizmus. Az ilyen ellenségkép nélkül aligha alakul ki. Ahogy az iszlám értékeit félti Erdogan Törökországban, vagy Modhi a hindut Indiában, úgy a buddhisták létüket féltik az iszlámmal és a liberális szekularizmussal szemben. Így alakultak ki a már említett 969 vagy éppen a későbbi Szaszana, Ma Ba Tha.

Szinte kimeríthetetlen számú elemzés, sajtófigyelés és komoly békeépítő munka található itt:
https://pyidaungsuinstitute.org/index.php/en/

További olvasnivaló pedig a témában (amelyek nem feltétlenül tükrözik az én álláspontomat, és adott esetben elfogultak is lehetnek):

https://www.aljazeera.com/news/2022/1/30/myanmars-military-turns-to-buddhism-in-bid-for-legitimacy

https://foreignpolicy.com/2021/02/16/myanmar-rohingya-coup-buddhists-protest/

https://www.nytimes.com/2021/08/28/world/asia/myanmar-monks-coup.html