
Ha valaki az iszlámmal vagy akár konkrétan az iszlamizmussal (szélsőséges politikai iszlámmal) szeretne behatóbban vagy akár csak kezdőként foglalkozni biztos felfigyel a könyvesboltokban a fent illusztrált könyvek egyikére.
Már 2018-ban közleményt adott ki Sayfo Omar (aláíratván ezt sok neves hazai, a témában neves kutatóval), amiben áltudománynak minősíti ezeket a kiadványokat.
Ehhez képest nem sok minden változott a két év alatt. Talán a témával tudományos szinten kutatók egyértelmű jelzést kaptak arra, hogy ne vegyék a fáradságot forrásnak használni a fenti műveket. Ez azonban a hobbiiszlámkutatókat és a sajtót nem nagyon riasztotta el.
Legutóbb éppen ma jelent meg egy cikk az INDEXen, ahol a fenti állásfoglalásra fittyet hányva az emlegetett kiadványokból alkották meg legújabb cikküket. A furcsa az, hogy még csak nem is hivatkoznak a CSPI műveire, miközben összevetve egyértelmű, hogy forrásként lettek felhasználva.
A teljes képhez azonban az is hozzátartozik, hogy a közlemény elég szigorúra sikerült. Valójában a CSPI kiadványai egy űrt töltöttek be, így az ismeretterjesztő művel hiányára mutatott rá. A magyar nyelvű irodalom, amely az iszlámról szól vagy jó, de régi, vagy új, de valamiért nem ad választ azokra, amikre a mai ember a sajtó miatt kérdésként feltesz magában. Erre joggal válaszolhatja egy kutató, hogy mert ennyire nem szabad leegyszerűsíteni a dolgokat, de azt is látni kell, amit Viktória királynő fogalmazott meg egyszer (legalábbis hozzá köthetően hallottam): nem elég az igazságot mondani, azt a közvéleménnyel el is kell hitetni.
Részemről már többször említettem vallásukat gyakorló muszlimoknak és az iszlámot kutatóknak, hogy kell egy kutatóműhely, alapítvány, think tank, vagy bármi, ami kezébe venné a fent említett ügyet és pótolná az űrt. A közlemény ettől még fontos, de két év telt el azóta és nem született olyan mű vagy fordítás, mely a CSPI könyveit helyettesítené, úgy, hogy az közérthető, ismeretterjesztő, de tudományos igénnyel vagy legalábbis ilyen hátterű emberekkel megírt mű lenne.