1620-1664
Zrínyiről írnék egy-két érdekességet.
Sokan ismerik talán jelmondatát: sors bona, nihil aliud, vagyis jószerencse, semmi más.
A szerencsét manapság azonban másképp értelmezzük, mint ahogy értelmezték akkor, illetve értelmezte Miklós ezt a Vitéz hadnagy című munkájában. Zrínyi esetében inkább arról van szó, hogy a váratlan helyzetekre fel tudjunk készülni, azokat a hasznunkra tudjuk fordítani. Bizarr, hogy épp egy vadkan áldozata lesz Miklós, mondhatni szerencsétlenül járt.
A hadi ismeretekben és gyakorlatban azonban nem egyszer élhetett ezzel. Általában tőle számítják a magyar hadtudományt, mondván ő volt az első, aki írásában, rendszerezve ad számot katonai tudásáról, tapasztalatairól.
A Szigeti Veszedelem (1651), eredeti latinos nevén Obsidio Szigetiana sokunk számára izgalmas vagy kellemetlen kötelező olvasmányos emlék. Ebben ír a most tárgyalt Miklós dédapjáról és a védőkről epikus formában. Hadtudósoknak azonban a várharc egyik magyar nyelvű ékessége. Címéről pedig érdemes tudnunk, hogy a latin név fordítása inkább lehetne a Sziget Ostroma, semmint Szigeti Veszedelem, de ez már így maradt ránk. Erről részletesen Fazekas tanulmányában érdemes olvasni >>
A Vitéz hadnagy (1650-53), ami megint magyarázatot igényel. A mű az ideális parancsnokot írja le. A vitézség, melyről szól benne nem a mai értelemben vett vakmerően bátor és lovagiast jelenti. Számára a jó vezető elméleti tudással, gyakorlati tapasztalattal, jó döntési képességekkel rendelkezik. (Coup d’Oeil [ku döí], “szempillantás” (alatt)) Az első kettőt elsajátíthatónak tartotta, a harmadikat születettnek vélte. A szempillantás alatt döntés képessége amúgy Clausewitztől idézett.
Ebben a műben mintha maga szeretné cáfolni, hogy semmi köze nincs a hadtudományhoz, mivel állítja, hogy a hadi dolgok annyira kiszámíthatatlanok. Ezzel a modern tudományfelfogást erősíti azonban, miszerint a tudományos dolgok (többek között) megismételhetők. Tegyük ehhez hozzá, hogy Clausewitz Háborúról szóló művének elején (Értesítés) arra utal, hogy a háború filozófiája valóban lehetetlen ügynek tűnik, csakhogy az alapfogalmak sincsenek tisztázva, ez pedig adóssága a tudománynak.
A virtust saját korában keresztény erényként számították. Zrínyit úgy tűnik egyszerre nyűgözte le a kereszténység és polemizált is vele. A virtus kapcsán sem pietikus magaslatokat gondolt el, hanem úgy gondolta a virtus a machiavelli-féle virtu, ami akarat és képesség szép ötvözete. (Többek között) Skander bégben ilyet látott, II. Ulászlóban meg nem. Utóbiakra szerinte a henyélés (latinul otium) volt jellemező. Ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a vakmerőség nem becsülendő katonai dolog.
Machiavellit említettem, nos ő olyan volt, mint a japán shinobik (nindzsák). A cél érdekében minden eszköz bevethető. Zrínyi ezt a nézetet csak részben osztotta. A színlelés és az árulás-hitszegés között végtelen szakadékot látott. Zrínyi tehát keretek között, de elfogadhatónak tartotta a keretek közül való ki-ki térést. Ilyen értelemben akár vehetjük úgy is, hogy szól a mai értelemben vett irreguláris erők módszereiről is.
A lélektan Zrínyi korában nem vált még el a szociológiától, sőt igazából ezek a mai értelemben még nem is léteztek. Ezért Zrínyi műveiben erről külön nem, de bennfoglaltan olvashatunk. Ilyen érdekesség a félelem lélektana is.
A Mátyás királyról való elmélkedésekben (1656-57) Zrínyi Mátyást mint a virtú megtestesítőjeként emlegeti. III. Frigyesről (mint Habsburg uralkodóról) pedig lenézően azt írja, hogy csak kegyességében múlta felül Mátyást. Ami szerinte nem királyi erény, láttatván ezzel is Zrínyi nem éppen pietikus hozzállását a vallási kérdésekhez.
Sőt, ha kell még Mátyással is szembe megy, ha vallásról van szó. Pedig ahogy írtam számára Mátyás nagyratartott király, így erőszakos (in manu forti) hatalomba jutását is elfogadhatónak tartja. Ám, ha ez az erőszak vallási alapú, akkor dorgálja őt is.
“Az mostani világ, mikor színt akar adni a maga hadakozásának, religiót obtendál, de hun vagyon az az egész keresztyének regulájában, hogy fegyverrel kell eretnekeket, törököt az mi hitünkre hoznunk? Sehol bizonyára én azt fel nem találom!”
A katolikus papságot (klérust) is támadja:
“Tudja a világ, mire rendeltetett az Istentől a papság … semmi közök ez világ politicus administratiójában. Látta az mi időnk, most is látja ennek hasznát, avagy igazán hogy megmondjam, ártalmát … És látni fogja ezután is minden ország, aki ezt az abusust a clerusban megengedi.”
Utolsó eposza Az török áfium ellen való orvosság című. Eposz, ha már nem emlékeznénk rá, ez annyit jelent hogy leíró jellegű (nem párbeszédes) és nem érzelmi alapú. Verses jellegű, szereplői hősies formák.
A Török Áfium ellen való ORVOSSÁG. (1661) Alcíme ez volt: A Töröknek Magyarral való Békessége ellen Antidotum. Első kiadásának rövid címe Ne bántsd a magyart! volt. Ezért a sok címváltozat.
Az áfium ópiumot jelent. Gondol itt a törökökre, akik megszédítik a magyart. Az antidotum meg gyógyszert erre a szédített állapotra, és persze logikusan a megszállásra.
Zrínyi ostorozza a magyar katonai fegyelmet és nemzeti hadsereget tartana szükségesnek. Ez az említett ostorozás nem finomkodó, szidja a részeges katonákat, a lopkodó parasztokat, a gőgös, lusta nemeseket. Erős szavak voltak mind, amely egyben kijózanító olvasmány egy idealista török kori képzelgéshez, mondhatni antidotum a mai ember számára is.
Ügyesen számolgatva kijött neki, hogy 8000 lovasra és 4000 gyalogosra lenne szüksége az országnak.
Sorrendben nem a végső, de fontos a Tábori kis tracta (1646-51) műve. Ebben Zrínyi leírja, hogy mennyire fontos a raktározás megreformálása és a katonák ebből való ellátása (ma logisztikának neveznénk). Elképesztő belegondolni, hogy a középkorig a háború egyet jelentett a katonák harácsolásával, fosztogatásaival, hiszen nem kaptak fizetést és nem volt megoldva sokszor az élelmezésük sem másképp.
Az ideális látszámot egy nemzeti sereghez 48.000 főben látta. Egyébként épp úgy mint a szintén hadtudományban ismert (de Zrínyi által nem igen kedvelt) Montecuccoli. Ennyit tudott ellátni, mozgatni ellenőrizhető módon a kor lehetőségeihez mérten.
Ez a mű azonban nagyon csonka, csupán egy fejezet. No és persze ha már Montecuccoli: az iskolából ismerjük a pénz, pénz, pénz mondást a háború kapcsán. Zrínyi szerint: pecunia est nervus belli, vagyis a pénz a háború idege.
Zrínyit sokan bírálják, hogy nem egyedi gondolatokat hozott, inkább összegzett. Nem szabad azonban elmenni amellett, hogy fordítva is nézhetjük. Saját tapasztalataiból merítve és ezen nézőpontból válogatott a forrásmunkák közül. Így nem csak arról tett tanúbizonyságot, hogy ismerte a hadtudományosnak nevezhető nemzetközi műveket, de azokat saját katonai tudása és tapasztalata alapján rendezte, és a magyar viszonyokra alkalmazta, magyar nyelven. Egyéb érvekről még a Perjés-Bene féle vitában olvashatunk >>
blog E N S 𐌂 ... seregnyi lélek 