Fegyvert és irodát áldani

Egy aktuális cikk egy toborzó iroda megáldásával kapcsolatban kicsit megmozdította a szemöldökömet. Elsőre nem hatott kézenfekvőnek miért kellene megáldani egy toborzó irodát.

Mielőtt a konkrét témával kapcsolatban leírnám a véleményemet érdemes megnézni mi is az áldás. Most itt a katolikus értelmezést veszem elsőként:

A legtöbb ember a házszentelést, a rózsafüzér megáldását, a templom felszentelését ismeri, esetleg hallott olyanról, hogy fegyvereket áldottak.

Amikor valamit megáldanak, vagy megszentelnek akkor szentelményekről beszélünk. Meg kell ezt különböztetni ezt a 7 szentségtől (keresztség, bűnbánat stb.), amit magától Jézustól származtatunk, míg a szentelményeket az Egyház alapította.

Bár a köznyelvben összeolvad az áldás és szentelés, valójában a kettőt megkülönböztethetjük.

Felszentelni (dedicationes, consecrationes) megszentelni az Egyház személyeket és tárgyakat is szokott, mely által véglegesen és ünnepélyesen Istennek szenteli azokat. Ez tehát az Egyház által használt tárgyakra, illetve egyházi személyekre vonatkozik. (templom, oltár, szerzetes apát stb.) A papszentelés is felszentelés, ugyanakkor az szentség kiszolgáltatás (lásd fent 7 szentség), így azt nem ide soroljuk!

Az áldás (benedictiones) által az Egyház Isten kegyelmét hívja le személyekre és tárgyakra (illetve azok használóira). A latin szó a benedicere, vagyis a jót mondani kifejezésből ered, ami annyit tesz jót kívánni valakinek. A háborúkban történt fegyverekre áldást mondtak, azokra Isten kegyelmét kérték. Így nem azok hatásfokának javítására kérték az Urat, hanem arra, hogy ezek az eszközök ne az ember, hanem Isten akaratát teljesítsék, az ő Igazsága váljon általuk nyilvánvalóvá, illetve az ezeket használók legyenek mindig lelki éberségben, hogy mindig a lehető leghelyesebb megoldást válasszák, ne essenek pánikba, ne a gyűlölet irányítsa tetteiket, döntéseikben ne a gonosz akarata teljesüljön.

Az áldás Krisztus egyetemes papságával függ össze, ami a gyakorlatban annyit tesz, hogy minden megkeresztelt ember sajátja. Így áldást mondhat az apa gyermekeire, vagy egy katona a bajtársára. Vannak azonban egyes ún. fenntartott áldások, melyeket püspökök, illetve papok adhatnak.

Az áldások “ereje” az Egyház imádságos hátterében van, így még a nem fenntartott áldásokra is sokan a papokat kérik meg, mert általa kifejezőbb ez az erő.

A protestáns értelmezésben áldás nem a tárgyra irányul, hanem csak élő személyekre. Így például a temetéskor sem az elhunytért imádkoznak, hanem az élő hozzátartozókért. Az áldás szinte kizárólag szentírási helyekből származik (ezzel is kifejezvén – amit a katolikusok is vallanak -, hogy az áldás Istentől van, akkor is, ha ember adja.

Ha így nézzük a Toborzó Iroda megáldása olyan mint egy házszentelés (amiről most már tudjuk, hogy áldás nem szentelés), vagyis egyszerűen a helységre kérik Isten erejét, jelenlétét, protestáns értelmezés szerint a benne lévőkre – bár a kettő végsősoron ugyanaz.

Ha a fentieket végiggondoljuk helyén van a dolog, de ha úgy nézzük, hogy a társadalmunkban nincs már jelen az ebbéli hit olyan népi értelemben, ahogy az volt korábban, lehet, hogy más formát kellene találni. Például az iskolában egy ökumenikus helyiséget kialakítani és azt megáldani, vagy a helyi toborozóirodával együttműködési szerződést kötni akár egyházmegyei (kerületi), akár esperességi szintén. Ez utóbbi pedig segítene a közös programokban, szervezésben, a társadalmi kapcsolatok formálásában.