Megkezdődött a Dzsihád!

Sokan meghökkenve olvasnak az iszlám dzsihádról szóló, Iszlám állam nevében (bár ők szó szerint az Al-Kaida nevében) elkövetett francia újságírók elleni merényletről. Emberi élet elvétele bizony nehezen igazolható, és most a gyásznak helye van! Utána azonban jön a többi kérdés, amit fel kell vetni, mert a felismerhetetlenségig összekeverni magát a gyilkosság indítékát az életüket vesztett újságírók tettével nem szabad.

Valaki egyszerűen elborzad, valaki az iszlám fanatizmust átkozza és vannak, akik azt mondják: tessék, itt a következmény.
Ez utóbbiak véleménye figyelemre méltó vallási szempontból is. Kétségtelen, hogy a “szabad sajtó” nevében számos vallást, elsősorban kereszténységet gúnyoló annak hitelét aláásó írás jelenik meg. Az alapvetően toleráns kereszténység magyarázatán túl a helyzet az, hogy Európa toleranciája vallástalanságán, és a részben ebből adódó liberalizmusán inkább múlik. Érdekes megfigyelni ennek paradoxonát. Az elmúlt időben két magyar példa is volt (rendőrségi videók, Maksa vicce), amiben felháborodott a magyar lakosság nagy része, mondván vannak dolgok, amin nem viccelünk. Ugyanakkor ez a réteg éppen azokból került ki, akik a vallásos humorral nincsenek hadilábon.
Salman Rushdie (Mohemedet gyalázó) karikatúráinak hatásai elértek bennünket európaiakat, de a mostani eset az, amikor oda csaptak le, ahol a modernkori hatalom központja van: a sajtóra.

Fontos azonban megkülönböztetni a bűnözőket, akik sok esetben látszatként élik meg az iszlámot, azoktól, akik valóban hívők. (Tegyük hozzá, hogy Salman Rushdiet egy muszlim vezető rejtegette házában egy ideig az ellene halálos fenyegetéssel fellépők ellen.) Itt bár az első esetről van szó, nem mehetünk el amellett, hogy a hívő muszlim ha nem is gyilkol, azért nem fogja úgy nézni a történteket egyikük sem, ahogy Európa keresztényei, agnosztikusai, ateistái.

Európának ez egy kisebb fajta 9.11.? Könnyelműen ítélkezünk. Hamis úton járunk ugyanis, ha az iszlámot átkozzuk és hamis úton járunk akkor is, ha mindezt egyszerűen a másod-, harmad generációs muszlimok fiatal forrongására fogjuk.

A szerkesztőség ellen nem ez volt az első merénylet. Korábban egy különszámra válaszul “iszlamisták” gyújtóbombával felgyújtották a lap párizsi szerkesztőségét, és meghekkelték a honlapját. A mostani eset a francia újság Charlie Hebdo a mi World Trade Centerünkké válik…

Az ügy szomorú és tragikus, politikai vonzatáról nem írnék ezen a blogon, mert nem ezért van. Pedig át kellene gondolni a kétségtelenül meglévő “nyugati” következetlen tabukat, a véleménynyilvánítás és a gyűlöletbeszéd határának világosságát, és arról, hogy összefogásra lenne szükség keresztény körökön belül mindkét oldal miatt!), de van egy feladatunk ezzel kapcsolatban, amit itt hangsúlyoznék: a szembenézésen túl, önmagunkba is el kell kezdenünk tekinteni, meg kellene tanulni a toleranciát, nekik is, nekünk is. A háborúk ugyanis mindig egy ok miatt (casus belli) robbannak ki, ám soha nem az ok miatt folytatták azokat.