A szekszárdi születésű Biró László, pappá szentelésének 40., püspökké szentelésének 20. évfordulóját ünnepli idén. A püspököt nagyon sokan ismerik atyai lelkipásztori modoráról és a házassággal-családdal kapcsolatos előadásairól, illetve ezek fennmaradásáért tett erőfeszítéséről. Ennek alkalmából jelent meg egy rövid interjú vele, aminek még rövidebb idézetes kivonatát alább lehet olvasni. Az eredeti cikk ITT olvasható.

.

Most a Katonai Ordinariátus vezetője vagyok, mint püspök. Ez hasonló intézmény, mint az egyházmegye…  Az, hogy ez egy mozgékony egyházmegye, nagyon lényeges vonást jelenít meg: az egyháznak ott kell lennie, ahol az emberek vannak.

Mint minden embert, engem is aggodalommal tölt el, hogy háborús fészkek vannak körülöttünk: Ukrajnában, a Közel-Keleten, Palesztinában, Szíriában, Irakban. Ez utóbbi országban szörnyű sorsot élnek meg az ottani keresztények: nemrég még 1,3 millióan voltak, s lassan már csak pár százezren maradnak, mert vagy kivégzik vagy elűzik őket ősi földjükről…

Ferenc pába többször is szólt a leselejtezés társadalmáról, amelyben az életet a két végén szeretik leselejtezni, mert sok pénzbe kerül a társadalomnak mind a gyermek, mind az öreg. Mindenféle „szép” ideológiákkal tesznek az élet, a család ellen… 

Ami Európát illeti, itt sokan közömbösekké válnak az egyház iránt, a társadalom széles rétege nagyon erős antiklerikális légkört igyekszik teremteni, s sokan, akik kevés információval rendelkeznek, hisznek is nekik…

személyközpontú és ne profitközpontú legyen a boldogulásunk. Az egyház hatékony támasza az európai gondolkodásnak. Egyre többen kezdik felismerni, hogy a profitot hajszoló liberálkapitalizmus nem védi, hanem eszköznek tekinti az embert. Pedig a termelési tevékenység céljának kellene lennie az embernek és nem eszközévé degradálódnia. A gondolkodó emberek látják az egyháznak ezt a pozitív, ember központú gondolkodását.

Advertisements