Honvédelem napja 2014. május 21.

Buda, illetve a budai vár bevételére emlékezünk ezen a napon. Ne feledjük azonban, hogy az 1849-esre, és nem az 1868-asra! Ez utóbbiban ugyanis a Szent Liga, és nem a magyar sereg győzött.

Than Mór: Buda ostroma

Ha egy magyart megkérdezek, hogy mondjon magyarok általi győztes ütközeteket, csatát a többség nem tud rá felelni.

Néha hallani Nándorfehérvárról, esetleg Szent László, vagy Mátyás király seregéről, csatáiról.

Történészek szerint a 15. század nagy vízválasztó e téren. Addig többet győztünk.

Mohács, a Mátyás-féle európai mértékkel mérve is ütőképes serege nélkül vesztes háború lett.

Ettől az időponttól kezdve viszont nem voltunk egyedül: nemzetközi koalíció részeként, vagy a Habsburg birodalmi seregben harcoltunk.
1848 elhozta a független sereget. Először a nemzetőrséget, kijátszván a birodalmi törvényeket.

Ám a nemzetőrök felemás harcértéke árnyalta a képet.

Korabeli feljegyzések szerint tavasszal ha eljött a vetés, vagy az őszi aratás ideje, egyszerűen hazamentek.
Az állattenyésztők például csak úgy gondoltak egyet és elindultak hazafelé mondván: “a disznyók fontosabbak mint itt szúrkálni.” – majd mentek haza, mert nem volt ki etesse a “házikedvenceket”.
Nem árt tudni azonban, hogy volt bőven igazság abban, amit mondtak: 400.000 nemzetőr közül 40.000-nek jutott lőfegyver, ezek többségében napóleon korabeli kovás fegyverek voltak. A többiek úgynevezett hadikaszával, lényegében egyszerű kiegyenesített kaszákkal kellett beérjék. Sőt, valakinek még ebből sem jutott. A ruházati ellátás is csapnivaló volt, jelentős hányaduk az otthoni ruhájában volt egyenruha helyett.

Mindeközben a parasztemberek látták el a sereget étellel.

Ennek fényében azonban még inkább tisztelet érdemelnek azon nemzetőr alakulatok, akik több-kevesebb sikert értek el.
Ráadásul nélkülük nem alakulhattak volna meg a honvéd zászlóaljak sem, amelyek végülis alapjai lettek a későbbi reguláris véderőnek a Magyar Honvédségnek.

Buda visszavételének minősítése még ma sem teljesen egységes, nem volt 1849-ben sem.
Hadtudósok szerint stratégiailag elhanyagolható volt Buda visszavétele, ám a korabeli olasz-osztrák politikai viszonyok és I. Ferenc császár olmützi “ún. oktrojált” (ráerőszakolt), igaz, életbe később nem lépett alkotmánya rányomta a bélyegét Kossuth és az Országos Honvédelmi Bizottmány döntésére.

Jakobey Károly: Buda bevétele

(I. Ferenc V. Ferdinánd az áprilisi elfogadott törvényei miatt kellett lépjen, hiszen Ferdinánd nem mehetett már szembe saját, a magyaroknak viszont kedvező döntésével).

Annyit illik tudni, hogy a magyar csapat parancsnoka Görgey Artúr volt, míg a várat Heinrich Hentzi von Arthurm vezérőrnagy védte, aki lévén nagyszerű mérnök – a vár védelmét kiválóan megerősítették.

Az ostromhoz érkező emberek honvédek voltak. Emberek, magyarok.Köztük a tüzérek többségében 16, 17 éves fiatalok!

Jakobey Károly: Buda bevétele

Egyikük, egy 17. honvédzászlóalj közhonvéd az alábbi gondolatokat hagyta ránk, amelyet talán nem szívesen hallunk most, de katonák vagyunk, nézzünk szembe azzal, amit háborúnak nevezünk:

„Iszonyú volt itt, a bástya tövében nézni, mint söpör le 3-at, négyet is egyszerre a kartács, mint sodor el egész sorokat az ellen túlfélrül lőtt ágyúgolyója, mint hasítja belüket, hordja el kezét, lábát, fejét soknak az elpattogó gránát. Lehetett itt látni elszakadt kezet, lábat, koponyadarabokat heverni, a falazatok körül sok létákrul lelött emberek belei csüngtek alá, sokrul a vér, velő csepegett, sokat az ellőtt létra darabjai, sokat a bástyák alatt álló tömegekbe felülrül zuhantatott égő kanócú és alul elpattogó gránátok, sokat az ágyúgömbök által falból kitört kő- és tégladarabok sújtottak agyon.”
Ám éppen eme fiatal írja a többit is, érezvén a helyzet bizarr, talán tragikomikusságát:
“látván, hogy itt a sokáig állás nemigen egészséges, a világ minden kincséért sem akarván – felmásztam egy létrára – Ide hogy juték fel, nem tudom – vallja be később. Zúgott körülöttem minden irányban az ágyú és puskagolyó, sivított a kartács, és én bal kezembe fegyverem, véres kézzel és ruhával felérék a várfokra, hová a már fent lévő bajtársaim is felsegítettek.”
Itt érdemes közbevetni eme közhonvéd szavai mellé, hogy a közelben állt Máriássy ezredes, akit leterített a légnyomás. Később viszont időben magához tért, erőt adván a magyaroknak azok újfent nekiindultak, sőt az ellenálló olaszok egy része átállt a magyarok oldalára.

A támadás végülis sikerrel járt, Görgei fel is lovagolt a várra, hogy körbenézzen. A kapukban a napok óta harcoló, készenlétben álló fáradt magyar katonák aludtak egymás hegyén-hátán. Dühös is lett a tábornok, aki – ismerős lehet ma is – megdorgálta a zászlóaljparancsnokot, az továbbadta a leteremtést a századparancsnokoknak, azok az altiszteknek, az altisztek pedig, ahogy a korabeli írás megörökítette: “nos, az altisztek értenek az ilyen dologhoz a legjobban, s  kézzelfoghatóan magyarázzák meg az alvás és ébrenlét közötti különbséget.”

Görgei talán mégsem rájuk volt mérges, sokkal inkább volt baj a tömeges harácsolás. Főleg a bort gyüjtötték össze. Ennek úgy vette elejét a zászlóaljparancsnok, hogy kihirdette: “fiúk! Azt mondják a házi cselédek, hogy  a bor mind meg van mérgezve”.  Hogy mi lett a holmikkal nem tudom, de a bor megmaradt.

Talán kicsit betekintést nyerhettünk a mai nap emlékének hátterébe.

Borzalmas, véres, ugyanakkor lovagias és méltóságteljes tettek keveredtek a hazaszeretet, az ember alkotta technikákon megnyilvánuló technológiákkal és emberi erővel, ügyességgel.

Ha végiggondoljuk, látjuk, nem panaszkodni kell, inkább bátornak lenni, humorral feszültséget oldani, és igaznak maradni.

Jókai Mór A kőszívű ember fiai után ez a nap minden évben “Ez lesz az a nap, melyen Attila kardja megüti hegyével az égen a korona csillagképletét.”