Buda Eliberta! – a szobor

A Bécset fenyegető török sereg már régen nem volt tréfa a nyugati hatalmaknak. A pápai udvar – élén IX. Ince pápával – már korábban is nagy erővel próbálta összefogni a török ellenes – keresztény kultúrájú – nyugati országokat. Ince egyik legnagyobb politikai eredménye (még pontifikátusa előtt) maga a lepantói csata volt, amelyben megmutatkozott az összefogás ereje.
Jelen bejegyzésem egy Ince pápaságához, és egy vele kapcsolatos legendához kapcsolódik, melynek főszereplője Márk atya. (> bővebben)
A (Budam Virgo Dabit Auxilium) budai szűzanya segítsége egy utolsónak szánt ostrom kapcsán megerősödött, amikor a dzsámi (ma Mátyás-templom) fala beomlott és egy Mária szobor tűnt fel a kövei között. Bár a szobor minden bizonnyal egy korábban befalazott (és így megmenekített) alkotás volt, az ostromló katonák a török ellen hatalmas motivációval folytatta a csatát.
Bár a legenda szerinti szobrot – úgy tartják – ma is megtekinthetjük a Mátyas templom lorettói kápolnájának külső oldalán, valójában szinte biztos, hogy az nem ez, vagy fordítva. Ráadásul egyes források elemzése szerint az eredeti (vélhetően jóval kisebb szobrot) csak a győzelem napján találták meg.
Múlt évben már sokat lehetett olvasni róla, már élőben is megtekinthető azonban egy bronzszobor, amely a fenti szoborra és az ostrom eseményére emlékeztet. Akárhogy is lehetett a budai vár ostroma, kétségtelen, hogy sokat számított a katonák hite. Nemcsak a győzelemben, és a számukra pogány iszlám legyőzésében, hanem a béke utáni vágyban is. A bronzszobor négy méter magas, és egy bizánci ikonalkotásra utal. Erről az szobor rendelését intéző Immaculata alapítvány a következőt írja:

Ez egy szentséges ikon-típus, Isten anyjának, a Theotokosz-nak egyik ősi kompozíciója, amelyet a bizánci ikonográfia „Nikopoia”, a „Győzelmet-hozó” megtisztelő címmel különböztet meg a többi Mária-ábrázolástól. A lényege, hogy Máriát álló helyzetben mutatja, isteni gyermeke pedig a kompozíció tengelyében, frontálisan anyja felső teste előtt helyezkedik el, és ezzel Mária, mint felmagasodó, méltóságot adó trón, katedrája lesz Szent Fiának. Ezeken az ábrázolásokon az anya csupán könnyedén érinti a gyermek lábát és vállát, illetve felső karját, ezzel jelzésszerűen ülő helyzetet biztosítva számára. A típus egyik kiemelkedő, legismertebb és máig legtiszteltebb emléke a velencei San Marco bazilikában őrzött ikon, amely ugyan késői, hiszen a 12. század első éveiben készült Bizáncban, de analógiák alapján állíthatjuk, hogy mestere egy jóval korábbi előképet követett. Merem állítani, hogy ez az előkép a Haghia Sophia – 867-ben, Photios, Bizánc kiemelkedően művelt pátriárkája által ünnepélyesen felavatott – apszismozaikjának Madonnája lehetett. – forrás