Der Militärpfarrer zeichnet dem Täufling ein Kreuzzeichen auf die Stirn.Egy német katona keresztelkedett meg Afganisztán egyik legveszélyesebb környékén Kunduzban. Sokak számára kérdés lehet, hogy mennyire vallásosak a katonák. Részben azért kérdezik mert szerintük nem annyira, részben azért, hogy van-e alapja annak, hogy papok, lelkészek közöttük munkálkodjanak.

Egyrészt nem azoknak kell az orvos, akik egészségesek – gondolhatjuk az evangélium alapján. Szüksége van a hívőknek is a vezetésre, de a keresztények krisztusi parancsa, hogy menjenek a világ minden irányába segíteni Istent megismerni és ezután megkeresztelni őket.
A katonák bár egy szubkultúra részesei, és bár ez a nagy társadalom egy szűrt rétege, mégis kimondható, hogy annyira vallásosak mint a nem katonák.

Igaz, helyzetük nyitottabbá teszi őket az élet és az életen túli kérdésekre. Sajátos körülményeik (elsősorban misszióban) elég nagy szabadságot ad számukra, hogy elgondolkodjanak az élet kérdésein. Míg a hétköznapi ember egész nap hajt és gürcöl, hogy elérjen valamit a társadalomban, addig a misszióban a kötelező szolgálati feladatokon túl alig van teendője egy katonának. Rendkívül ideális környezet ez az egyházak számára, hogy egy hívőn vagy akár egy lelkészen keresztül meg tudja szólítani ezeket az embereket. Mindemellett a hadseregek örülnek, hiszen egy hívő katona nyitottabb lesz kulturálisan, toleránsabb lesz a társaival és értelmet fog találni egy olyan életben is, amelyben esetleg a környezete nem, vagy kevésbé.

A keresztség a keresztények számára nagy örömünnep, mert valaki visszatalál Istenhez. Öröm, mert egy katona, aki a “népek biztonságának szolgálatába” (~II. János Pál) szegült, egyben az erőt a béke szolgálatába is állítja.

Advertisements