A perui tábori püspök idén július 20-án lemondott. Még egy évig sem volt hivatalában. Guillermo Abanto esete elgondolkodtató, hiszen egy 49 éves emberről van szó. Egyelőre az interneten nem találni semmit az okokról, talán jövő hétfőn… Az viszont látszik, hogy elődjei évekig szolgáltak mint közvetlen elődje Salvador Piñeiro püspök. Bár fórumokban találni egy-két elejtett megjegyzést egészségi állapotra hivatkozva, az is lehet, hogy nyilvánosan nem is lesz rá magyarázat.
Miről mondott le? Úgy mondott le, mint az egyik magyar kollégája?
A kérdés jogos, de nem tudni. Külföldi fórumok feltételezik, hogy talán a szerelem volt túl erős, de inkább az egészség megromlását kérdőjelezik csak meg.
A tábori püspököknek veszélyességi pótlékot kellene fizetni. 🙂
😀 Úgy tűnik.
Bár ha már így előjött a téma: világszinten elég sok lemondásról olvasok mostanában. Persze statisztikát nem láttam erről, lehet, hogy csak jobban felkapja mostanában a sajtó a hírt. Elgondolkodtató.
Én még a tábori püspökség intézményét sem értem igazán. Háborúban igen, de békében nem. Ki akadályozza meg a katonákat abban, hogy egyéb egyházmegyéhez tartozzanak? Miféle specifikuma van a tábori püspökségnek egyéb püspökségekkel összevetve? Bocsánat a provokatív kérdésekért!
Erre válasz leginkább az egyházi dokumentumokban található (ktp.hu). Írtam erről már több bejegyzést is, például Bíró püspök úr kapcsán: https://munder.wordpress.com/2011/11/07/a-katonalelkeszet-lenyege/
vagy az Ujházi cikk kapcsán
https://munder.wordpress.com/2013/05/18/letjogosultsag-bekeben/
Egyébként “a háborúban igen, békében nem” kapcsán fontos hangsúlyozni egy hadtudományi vonatkozást is. Az általános ismeretek legragadtak a klasszikus ún. totális háborúk fogalmánál. A mai kor háborúi megváltoztak. Lokális konfliktusok vannak, amik inkább polgárháborús jelleget öltenek, és elsősorban asszimetrikusak. Magyarul nem népi háborúk folynak hatalmas seregekkel, hanem kisebb számú speciálisan felszerelt katonák néznek szembe a gyakran ellenük gerilla hadviseléssel harcolókkal. Ennek hitéleti szempontból is vannak következményei. Például az, hogy egy katona a területi egyházmegyéjéhez is tartozik. Ugyanakkor a katonák egy egységes szervezetben, egy egységes (ön)tudattal is rendelkeznek, amely nem területi módon tagozódik, hanem szervezeti-szolgálati alapon. Saját szubkultúra, legalább annyira, sőt inkább még erősebben, ahogy egy kórházlelkész is tapasztalhatja az egészségügyben dolgozóknál. A (katonai) missziók ezért nem is kérdéses területek, az otthoni viszonyok pedig éppen a sajátos szokásrendszer, nyelvezet stb. miatt kíván saját lelkészt.
Köszönöm!