forrás: evelet.hu (illusztráció)

Ujházi Lórándnak már több cikke jelent meg hadtudományi folyóiratokban (is), a legújabb Seregszemlében főként (egyház)jogi szempontból olvashatunk tőle néhány oldalon át a tábori lelkészi szolgálatról. Két dolgot emelt ki negatívumként: az egyik a kumulatív jelleg, vagyis a személyi alapon szerveződő lelkészség és a területi plébánia versengő joghatóságának problematikus mivoltát, illetve hogy békében a tábori lelkészi szolgálat léte jelen helyzetben nem indokolt. Ez utóbbival nem értek egyet. Túlzó leegyszerűsítéssel: nem a szolgálat van légüres térben, hanem az egyház jogi állapota és eszközrendszere elavult. Ahhoz, hogy ezt megértsük, meg kell vizsgálni a mai világot és az egyház viszonyát.

 Egyházi szempontból lényeges, hogy meg tudja szólítani az embereket. A vallásukat nem gyakorlókat elérni általában nem térítés jelleggel végzi az egyház, mivel a katolikus teológia szerint a hit kegyelem. Az emberek megszólítása tehát nem erővel történik, ami egy változást akarna elérni egy-egy emberben, hanem a kegyelmet felismertetni szándékozó akarattal van dolgunk.  Az emberben nem valami hiány az, ami miatt nem ismeri fel a kegyelmet, hanem inkább “valamik”, melyek elhomályosítják annak megtapasztalását.

A mai világ antropomorf, abban az értelemben, hogy emberek alkotják, emberi használatra. A fejlődés egy egyre zártabb a természetet emberi igényekre kielégítő izomorf, vagyis falanszter jellegűvé alakító folyamat. A technológiák finomodása okán a mai ember egyre kevésbé érzékeli, tapasztalja a külvilágot, annak félelmetes, vagy épp gyönyörű, ám minden esetben az embert jelentősen felülmúló valóságot.

A mai ember eme hiányzó tapasztalata és modern technicizált világ általi szellemi burkából származó individualista hajlamai nem indítják a vallásukat nem gyarkorlókat, hogy önmaguk intézményes vallásában keressenek válaszokat.

Az egyház újfajta feladata tehát, hogy az embereket jelenkori tulajdonságokkal együtt figyelembe véve szólítsa meg, amely sok tekintetben eltér a korábbi gyakorlattól. Azon túl, hogy az embereket jelen tulajdonságai alapján individualizmusukra alapozva és technicizáltan kell megszólítani, éppen ezek ellentétjének értékét is fel kell kínálni, vagyis a közösség és a (teremtett) természet értékeit.

A modern hadsereg a technika és a közösség fellegvárának tekinthető, így ezek közös pontjai a megszólításnak és az értékeknek. Ám, ami ennél fontosabb, hogy az egyház ma kevésbé közösségileg, sokkal inkább egyénileg kell megszólítson embereket. Ehhez az intézményesség lehet egy eszköz, ám önmagában hatástalan.

Ám nemcsak az egyház intézmény. A társadalom továbbra is, sőt épp falanszter jellege miatt, még inkább intézményes formát ölt, a fokozódó individualizmus mellett. Az elsőre ellentmondásosan hangzó jelenség a valóságban kézzelfogható: az autójával szabadon közelekedő ember például rengeteg közlekedési szabálynak kell megfeleljen, miközben számos előfeltételnek kell megfeleljen, hogy egyáltalán autót vezethessen (személyigazolvány, kötelező biztosítás stb.)

A mai embert individualizmusában elsősorban az isteni kegyelem tudja elérni, illetve részben egy tan individualista jellege, ami a kereszténységre csak korlátozottan érvényes, ellentétben az erre sokkal nagyobb hangsúlyt fektető távol-keleti vallásokkal. A kereszténység feladata tehát ma sem térítő jellegű abban az értelemben, hogy meg kellene változtasson valakit, sem abban az értelemben, hogy megállíthatatlanul templomokat építsen vagy keresztes háborúkba keveredjen. Annál inkább feladata, hogy a meglévő intézményességbe beépüljön, hogy így egyenként tudjon megszólítani embereket, azáltal, hogy a modern technicizált intézményei keretein belül legalizált módon természetes formában jelenjen meg.

A tábori lelkészi szolgálat így nemhogy idejétmúlt intézmény, hanem a modern társadalom sajátosságait figyelembe vevő egyház egyik előremutató intézménye, melynek tagjai valódi úttörő munkások.

A többször felmerülő kérdés, miszerint a békeidős tábori lelkészeknek van-e létjogusultsága, így aligha kérdéses egyházi szempontból. Természetesen ugyanígy igaz minden éppen adott társadalmi intézménybe való beépüléssel kapcsolatban, vagyis a jövő egyre kevésbé a területi hivataloknak fog kedvezni (illetve azok fokozódó összevonása várható), hanem az egyre több személyi alapú egyházi intézményeknek. (egyetemi, kórház, börtön, stb.)

A jelenlét tartalma sem lehet klasszikus. Anélkül, hogy a katolikus egyház szentségközpontúságát, vagy épp a “protestáns egyház” biblikus hangsúlyozottságát kellene meghazudtolja, inkább ezek individualista gondolkodásnak befogadható jellegét kellene kiemelniük.

A tábori lelkészetben (és általában a lelkészetben) hangsúlyos lelkigondozás így valóban fontos jelleg, aminek pontos definiálása még várat magára. (például a pszichológiával való kapcsolatának tisztázása.) Külön kiemelném az etikát, melynek tanítása sok nemzeti seregben a tábori lelkészek dolga. Ennek valóban van értelme, ám csak akkor, ha azt mint közösségi értéket adja elő, nem mint szabályrendszert. Utóbbi ugyanis idegen a mai embertől és nem segíti a közös nyelv kialakítását.

A teremtett világ, illetve a természet becsatolását az egyházi szolgálatba és gyakorlatba viszont el kell mélyíteni. Mindez nem antimodernista vonást jelent, hanem a technicizált-falanszteri ember kiemelését. Ettől nem független, hogy a modern világ individualista embere, aki egy számmá, és személytelen részévé válik, az egyháztól transzperszonális módon is meghallja és megtapasztalja, hogy ő egyszerre valódi individuum és értékes közösségi lény, miközben szeretett személy is.

Advertisements