Don (és egy napló)

A doni katasztrófának nevezett 2. magyar hadsereg csúfos, több tekintetben mégis hősies veresége idén a 70. évfordulóját érte meg. Pontosabban mi értük meg, magyarok. Történészek szerint nem a legvéresebb, nem a legnagyobb veszteséget felmutató katasztrófánk volt ez, és kétségtelenül nem valaminek a végét jelezte, hiszen azóta sokat szenvedett nemzetünk okkal szemezgeti a szomorú események hősiességét, a vidám, győztes emlékezések helyett.

A 200 ezer katonából sok ezer katona halt hősi halált. Erről emlékeztek meg a felújítás alatt lévő Mátyás templomban és a Hadtörténeti Múzeumban, illetve szemben a téren. (a felújítás miatt képeket alig találni a templomban zajlott eseményekről, mintha a fotósok, vagy talán inkább a szerkesztők  – méltatlannak találták volna az állványzatot…)

A Mátyás templomban a katonazenészek mellett koronaőrök, palotaőrök, jelenlegi ludovikások, katonasulisok szolgáltak, liturgikus értelemben is, hiszen asszisztáltak is az oltár mellett a katolikus tábori lelkészi kar vezetése mellett. Beszédet Bíró László mondott, aki egy személyes doni veteránnal való találkozás elmesélése után kicsit elkanyarodott a családpasztorációra (révén ez az ő másik szakavatott területe), majd visszatért a háború és különösen a béke jelentőségének hangsúlyozására.

A hősi halottakat és az eltünteket is feltüntető 61.064 nevet tartalmazó, tizenhat darabból álló, egy méter széles és 246 méter hosszú szalagot helyeztek fel a HM Hadtörténeti múzeum falára. E szalagon a hősi halottak és eltűntek neve, rendfokozata, illetve halálozási vagy eltűnési helye állt. A múzeumot félig körbeölelő szalagot több százan vizsgáltak ismerős nevek után kutatva felnőttek, idősek és gyerekek. A közben a falra is kivetített névsor sokak számára megrendítő volt. A díszőrséget álló katonák, és a korabeli egyenruhákba öltözött hagyományőrzők között sétálva, a névsor mellett nagyszülők mutatták az unokáiknak, hogy ki volt a papa, mama Donnál elesett testvére, rokona.

Megható pillanat volt, amikor egy idős férfi kezdett el sírni az egyik falnál, egy név előtt. Egy fiatalabb nő (vélhetően a lánya) rohant hozzá vigasztalni. Az idős embertől csak ennyit hallottam: “a testvérem!”…
Voltak katonák, főleg hagyományőrzők, akik egy-egy név előtt tisztelegtek. Sorolhatnám, de azt gondolom az ünnepség rengeteg apró hibája mellett érzelmesre és mélyre sikeredett.

Végül, de nem utolsósorban egy érdekesség: napló a doni harcokat megjárt tábori lelkésztől, Nagy László főhadnagytól. Néhány érdekesség pontokba szedve, hogy kedvet kapjunk az olvasáshoz.

– lelkész, aki átveszi a parancsnokságot,
– partizánokra vadászni kötelezett tábori lelkész: rájön, hogy ez nem jó,
– misézni nem tud,
– a műtétekbe besegít, temetni nem mindig van idő,
– hasmenést gyógyítani szénnel és sósavval,
– tetvek,
– káposzta és napi több tucat km menetelés heteken át!
– számos küzdelem után, hazatérve hosszabbítani(!) akar, de lebeszélik róla (talán ez menti meg az életét.)

és a NAPLÓ I, NAPLÓ FOLYT.KÖV II. ami a Háborús Kereső Szolgálat honlapján olvasható.
Az ünnepről olvasható még a taborilelkesz.hu oldalon is.