Ahogy arról olvashattunk az EUFOR missziót is elérte valami: válság, esetleg más? Mindenesetre furcsa, hogy míg máskor hosszú idővel előre lehet tudni (lsd. afgán misszió) mi fog változni a jövőben egy-egy misszió esetében, itt most hirtelen döntésnek lehetünk szemtanúi. A cikk szerint ősszel (szeptembertől?) az EUFOR (11.) váltása hazajön és itthon lesz készenlétben. Vélelmezhető, hogy az osztrákok fogják adni a missziót, talán néhány kulcsbeosztású magyar katona marad majd kint. Ennek a döntésnek persze a blog témájába nem illő következményei lehetnek: kereskedelmi, politika, és persze anyagi. Véget ér tehát a misszió számunkra, legalábbis ebben a nagylétszámú formában? Meglepő tehát, hogy a hazai média nem foglalkozik a kérdéssel, de ez már tényleg legyen más blog témája.

A honvédelem.hu-t kritizálni már lassan erőm sincs: újfent elfelejtették, hogy a kontingens búcsúztatóján elhangzott egy áldóima is Berta Tibor ezredes, általános helynök részéről. Ez a honlap gyakorlatilag egy alulinformált és szakmaiatlan blogra kezd emlékeztetni. Szerencsére a sajtó több mint az ilyen – hivatalosnak szégyenletesnek nevezhető – honlapok. A Délmagyar is beszámol az eseményről egy galériával és egy cikkel. (ajánlom a honvedelem.hu szerkesztőinek figyelmébe.) Az EUFOR missziójába induló tábori lelkészről nem találtam képet, de nyilván egy katolikus megy majd ki a katonákkal. (a protestáns-katolikus ciklus miatt.)
Az imát ha megtalálom belinkelem, ugyanis érdemes lehet elolvasni is. Lényegében a szentlélek hét ajándékáról volt benne szó katonai szolgálatra vetítve; zárásként személyesebbnek ható: hazavárunk résszel.

A szűk sajtóvisszhangról még annyit, hogy valaki magyarázza meg miért nagyobb hír egy vidéki kisboltból ellopni egy lámpát, vagy egy helikopter Budapest egén mint hogy 143 katona Boszniába indul?

Lehet, hogy a kutya se tudja? Pedig talán őt kellene megkérdezni ezekről, aki a kibocsátón a katonákat kísérte (az egyik képen látszik!) Nagy nyomozás után kiderítettem, hogy Sanyinak hívják egy korábbi parancsnokról elnevezve :))

Advertisements