Aki látta a Tropa de Elite című B kategóriásnak hangzó, valójában egy jól sikerült filmet az tudja, hogy Brazíliában, különösen Rio-ban a bűnözés nemcsak nagy, hanem nagyon bonyolult rendszert is mutat.  Az egyik legnagyobb probléma, hogy a bűnüldözés és a bűnözők határa összemosódik. A rendvédelmi szervek így három csoportra oszthatók: azok, akik a rendet szeretnék, azok, akik a bűnözők és azok, akik önbíráskodva próbálják a bűnözőket és bűnöző rendőröket féken tartani. Bár látszik, hogy az első csoportba tartozók az egyetlen út, mely hosszú távon megoldást nyújthat, mégis szinte eszköztelenek harcukban.

A bűnözés mértékéről két adat: 1978 – 2000-ig  csaknem 50 ezer embert öltek meg Rioban (lsd. wikipedia, fenti link). A bűnesetek több mint 52%-a gyilkosság volt (Evangelikus Élet 77/12). A brazil favelákban szinte önálló társadalmak alakultak ki a bűnöző bandák vezetése alatt.

A megoldás kétrétű: egyrészt rendvédelmi szempontból, másrészt spirituálisan. Ez utóbbi, amiért e blog sem felejtkezhet el róla.

Az első – rendvédelmi – szempont nagyon összetett. Leegyszerűsítve több nagy reformnak köszönhetően rendeződni látszik a helyzet. A legfontosabb ilyen a Pacifying Police Unit létrehozása volt. (honlapjuk)

A második spirituális szempont önmagában nem is bonyolult. Nevezik Transformação Brasil-nak, vagy Isten-faktornak is. A fent említett hetilap beszámol arról, hogy olyan sikert hozott, amire nem számítottak.

Joel Rocha r. hadnagy és Alexander Terra r. őrnagy nevéhez köthető az elsőre végtelenül egyszerűnek, nem hívő embernek talán már-már nevetségesnek ható megoldási kísérlet: az ima. E nem szokványos közös tevékenység szülte meg a gondolatot egy közösségi rendőrségről. Brazília keresztény ország, ahol rendőrlelkészek és keresztény rendőrtársaságok is vannak. Robson Melchior rendőrlelkész lett az ügy szószólója.

Mik a következmények? Először is a rendőrök imádkoznak; együtt, de nem egyszer azokkal, akikkel találkoznak: hajléktalanokkal, szerencsétlenül jártakkal. Krízisbe került családokat keresnek fel egy lelkésszel és a közös ima itt sem marad el. Ezáltal egészen más “atmoszféra” lengi körül a helyzeteket. Minderről egyébként lehet nézni egy rövid videót, és egy rövid riportfilmet is, vagy olvasni a saját honlapjukon.

Ha mindez túl szentimentálisnak tűnik, íme néhány figyelemreméltó részlet: a rioi Rendőr Akadémián hivatalos tantárgy lett a bibliaismeret, az egyházismeret, és a közösségépítés pásztori, és rendőri módszereinek a kölcsönhatására épülő gyakorlati képzés. (bár ezt több forrásból lévő infó, az akadémia honlapját nem találtam, csak ezt.) Közben jogászok és szociológusok elemzik az ügy sikerének hátterét. (hozzá kell tenni, hogy Brazíliában nem úgy működik a rendőrség mint nálunk, eleve vannak civil és katonai rendőrök “csendőrök” és ezt még bonyolítja sok más rendőri szervezet.)

Akárhogy is vesszük Brazília nemcsak azt mutatja meg, hogy tudnak mit kezdeni a hitükkel, hanem azt is, hogy mindezt ma teszik, egy olyan világban, amikor sokan ezt a magánügy világába szorítanák vagy egyszerűen elavult dolognak tartják. A rendőrlelkészet intézménye pedig csak erősödhet ezáltal.

Advertisements