BUSHIDO

Fontos téma a harc etikája. Amíg a Honvédség ezen értékeit nem találom meg valahol, addig is nem baj, ha lesz egy kis alapozás hozzá.

Az etika elvileg az erkölcs filozófiai megközelítése. Az “ethosz” tulajdonképpen olyan meghatározott jellem, amit egy társadalom elfogad jónak (vagy rossznak). Belátható, hogy más lesz ez Japánban és más hazánkban. De időben is más (pl. 20 évvel ezelőtt elképzelhetetlen lett volna, hogy egy diáknak piercing lógjon egy testrészéből.)

Japánt nem véletlenül említettem. Az országban (10. század körül) kialakult egy íratlan normarendszer, melyet manapság szeretnek fix, leírt rendszerként elképzelni és az európai lovagokkal összehasonlítani. Kétségtelen, hogy a harc hozta létre, azon a talajon állva, amiben kialakult: sinto, zen buddhista és konfuciusz hatásának világában. Ilyen értelemben a lovagi eszmény is tipikusan nyugati: főként görög hatású, némi kereszténységgel fűszerezve. Ám míg a lovagi eszményt sok lovag sem vette véresen komolyan, nemhogy mások, addig a japán formáját nemcsak a szamurájok vették magukra abszolút kötelességként, hanem mások is követték saját életformájukra vetítve.

Amiről szó van az a bushido (busidó), a harcos (busi) do (útja). Az út elsősorban taoista fogalomként érthető meg: vagyis egy előre meghatározott útnak. Ilyen például a csillag útja az égen, vagy egy ember sorsa aszerint ahová születik. Ez tehát nem karmikus (előző életek, elősorsok következménye), hanem ok-okozati rendszer, ami ebben az értelemben változtatható, akár úgy is, hogy az okokon módosítunk. (a taoizmus szerint közben is, míg a konfuciánus gondolkodás szerint ez végzet, amibe sehogy nem lehet belenyúlni.)

A lovagi eszmény lényegében a következő volt:

• Védelmezni a nőket
• Védelmezni az elesetteket
• Védelmezni a keresztény egyházat
• Szolgálni a hűbérurat

A busidó pedig az alábbi:

• Egyenes jellem, igazságosság
• Bátorság és kitartás
• Jóindulat, együttérzés
• Udvariasság
• Igazmondás, őszinteség
• Becsület
• A hűség kötelme
• Önuralom

Ezek így felsorolva elég semmitmondóak, ajánlom a linkek elolvasását is.

A gyakorlatban a legismertebb talán a szamurájok elkötelezettsége. Talán a legismertebb történet Iejaszu (későbbi sógun) elsőszülött fiának rituális öngyilkossága (szeppukuja), amit csupán egy állítólagos uralkodó elleni szövetkezésért kellett megtegyen. Iejaszut egész életében végigkísérte (a történészek által is alaptalannak vélt) eme halál. Ennek lehet köszönhető, hogy miután Japán történelmének egyik legnagyobb (szamurájok között a legnagyobb) csatában (szekigaharai) cserbenhagyta harmadik fia Hidetada, nem várta el, sőt talán meg is akadályozta, hogy öngyilkos legyen.

Ez a fajta elkötelezettség lett a japán katonák szélsőséges nacionalista és soviniszta alapértéke a Jamató dámási. Ez a “Japán szellem” nem feltétlenül jelentett azonban ilyen szűk értelemű elveket. Sokkal inkább a jellegzetesen japán kultúra elemeire vonatkozott: kalligráfia, teakészítés stb.

Mégis jól jött e szűk értelem, amiből levezették a banzájrohamok értelmét, (=”hosszú életet -az uralkodónak-) amelyek öngyilkos rohamok voltak, melyet a busidóra hivatkozva követtek el, mert a hadifogságba esést szégyenként élték volna meg. Sokok számára ismerős lehet a Kincs, ami nincs filmből a Bánzáj! kiálltás.

A kamikázékról (“isteni szél”) nem is szóltam, de egyértelműen levezethető az előzőekből.

A Japán katonák öröksége tehát nemcsak szigorú elvek összessége, hanem a múltjukban ezt a végletekig megélt emberek példája is. Egy olyan kultúrában, ahol az ősök tisztelete különösen erőteljes, a mai világ embereire látható módon hat. Nem véletlenül szokás emlegetni a modern Japán üzletembereinek busidóból eredeztethető mentalitását, vagy akár a közelmúltban történt cunami alatti japán emberek fegyelmezett viselkedését.

A mai Japán hadseregei és katonái már igencsak nyugati jellegűek, a hadseregüket is védelmi erőként értelmezik, és sok nyugati hatás látszódik rajta, de ez már nem az én blogom témája. Azért két videót eme seregről beillesztek.