IMiGYEN SZÓLA BENEDEK

A béke szolgálatának szintézisét megvalósítani a fegyverek között (ministerium pacis inter arma). A legnagyobb keresztény dilemma, amikor háborúról van szó és katonaságról.

A hozzá nem értők könnyen hoznak ítéletet: keresztesháborúk, tábori lelkészek és egyebek mellett. Persze aki az iskolán és a History Channelen kívül nem találkozik más nézőponttal annak esélye sincs nagyon arra, hogy a dolgot másképp lássa.

Benedek pápa egyébként nagyon visszafogottan nyilatkozott és kifejezetten a katonaság nem harci feladataiban méltatta a keresztény katona szerepét.

“a kiszolgáltatottak rendelkezésére bocsátván saját bátorságukat és szakmai képességeiket. Annak a katonának a szeretetgyakorlatára gondolok, akinek személyes kockázattal és veszéllyel járó feladata az aknák hatástalanítása az egykor háború sújtotta területeken; vagy éppen arra a katonára, aki a békemissziók keretén belül járőrözik a városban és vidéken, hogy felebarátai ne öldököljék egymást.”

Hol van és hogyan lehet megtalálni a helyes arányt, utat, módszert? Recept úgy tűnik nincsen. “…az emberi igazságosság mindig törékeny és tökéletlen…” – mondta Benedek. Nem túlzás tehát állítani, hogy a katona egyéni felelőssége és a tábori lelkészeké, hogy a lehető legjobb és leghelyesebb utat, módot tudják mutatni a keresztény módon megélt katonasághoz.

Ami eszközként pedig jelen van minden keresztény számára, a tábori lelkész pedig ennek az eszköznek fontos hordozója, hirdetője: “Pusztán a jog ereje nem elegendő az elvesztett egyensúly visszaállítására. A kiengesztelődés és a megbocsátás útjára kell lépni hozzá.” – hangzott el az októberi vatikáni tábori lelkész kongresszusán.

Vagyis a jogon és a törvényen túl jelenik meg a tábori lelkészek egyik legfontosabb eszköze és feladata: a kiengesztelődés nagy munkája.