Van néhány bejegyzésem, ami folytasásonak mondható, főleg a címkézés révén vissza is kereshetők. Külön írok majd azon tábori lelkészekről is, akik nemcsak egy könyv említett nevei, hanem foglalkoznak velük, őrzik emléküket, sőt szobrok, vagy emléktáblák révén tisztelegnek előttük.

Gasparich Márk Kilit tábori lelkészként ott volt a pákozdi csatában, majd októbertől csatlakozott Perczel Mór hadtestéhez. Ettől kezdve a világosi fegyverletételig tábori lelkészként Perczel vezérőrnagy törzskarában szolgált.

Zakar Péter, aki sok tábori lelkészi témát dolgozott fel írása Gasparich Márk Kilitről itt olvasható >>

Ahogy említettem, rá is igaz, hogy őrzik emlékét. Aki Zalaegerszegen jár fel is keresheti az emlékművet.

Szántó Konrád pedig megírta életregényét.

Advertisements