Aid and war – aid for war?

Hogy Henrich Patrik egyszer még Otto Carius nevével fog-e viaskodni azt nem tudom, mindenesetre meglepett, amikor olvastam a neten a nevét, és nem tudtam hirtelen hová tenni.

A honvédségi PR része? A vezetők karitásza avagy a jótékonyságának egy lehetősge?

Ez és a hasonló tevékenységek automatikusan beindítják az emberekben a kételkedést. Ezért van az is, hogy ha valaki erkölcsösen, tisztességesen, tisztán stb. él, azt mindjárt a gyanú árnyéka borítja be.

Egy történet szerint egy ember egész életében úgy oldotta meg a matekfeladatokat, hogy kimásolta azokat a megoldások kötetéből. A történet csattanója egy megjegyzés: “ráadásul a megoldások helyesek voltak".

Ha valaki nem szeret ilyeneken gondolkodni: a megoldásokban senki sem lehet teljesen biztos, ám ha vakon hiszünk bennük soha sem fogunk megtanulni számolni.

Az életünkben ez azt jelenti, hogy a hiradókból, újságokból szerzett információk nem attól válnak hitelessé, mert azok a hiradóban vagy az újságban szerepelnek. Ezért ha igaz is egy-egy hír, akkor is csak az igazság egy apró szeletét ismertük meg, sőt még azt sem igazán.

A jótékonykodás/segélyezés hasonló dilemma. Legyen szó leukémiás gyermek kívánságáról, vagy afgán gyerekek megsegítéséről.

Egy háború nemcsak a modern formájában, hanem már a klasszikus értelmében is egy komplex folyamat volt. A győzelem talán sosem csupán a haditechnikán vagy a katona harci tudásán alapult.

A segélyezés viszont az egyik legjobb eszköz a háború megnyerésének békés és hosszú távú rendezésére. A régi törvény: nem halat, hanem hálót adj az éhezőnek, ma is igaz. Ám ez csak egy szabály millió tényező között. Nem véletlen hát, hogy világszervezetek alakultak erre és külön szakmává lett.

Ahogy a tankok és gépkarabélyok mellett ez is egy eszköz, úgy ez is elsülhet rosszul: részben az előbb említett összetettség miatt, részben az ellenőrizhetetlen milliónyi (!) szervezet munkája miatt, akik valamelyest érdekeltek ebben a tevékenységben. (lásd pl. itt)

Műveleti területeken (is) az USA már korábban is annak a híve volt, hogy harcászati (védelmi) tevékenységét kiadja a kezéből magánvállalkozások számára. (bővebben itt) Logikus, hogy a segélyezést sem csak a kormány szervezetei kell megoldják (mert nincs rá kapacitásuk), hanem ún. NGO-k (non-governmental organization | nem kormányzati szervezet, vagy társadalmi szervezet).

Ahogy a magánhadseregekkel, úgy a segélyszervezetekkel is meggyűlik a baja a kormánynak. “Szükséges jónak” tartják tehát őket. Nem ritka tehát, hogy épp miattuk törnek ki konfliktusok, mint ahogy ki tudja mennyi mindent köszönhet már nekik az emberiség.

A vallásos szervezetektől az egészségügyin át a profitorientáltig minden félével találkozhatunk. Igazi megoldás tehát nincs e kérdésre, de nagyjából a jobb valamit tenni mint semmit alapon több kevesebb sikerrel dolgoznak világszerte, nem ritkán óriási áldozatokat hozó, önkéntesek és alkalmazottak segítve azokat, akik emberhez méltó módon szeretnének, de nem tudnak élni.

Tehát, ha azon gondolkodnánk ha teszünk elrontunk-e valamit és ezzel talán még rosszabb helyzet áll elő, gondoljunk elődeinkre: Navigare necesse est! Hajózni márpedig kell!

Egy-két példa műveleti területen (Irak) működő szervezetekre itt olvasható.

Néhány ilyen (ismerni hasznos) szervezetet is írok példaképp:

A jól ismert Vöröskereszt (és félhold), amelynek magyar szervezete épp idén 130 éves.
a gyógyítókat tömörítő Doctors without Borders
a vallásos alapokon működő Máltai Szeretetszolgálat, Baptista Szeretetszolgálat, Katolikus Karitász (idén 80 éves), Ökumenikus Segélyszervezet.

és persze lehetne sorolni még…

Ui.: Magyarországról a Tábori Lelkészi Szolgálatok is szerveznek segélyakciókat. Az egyik református tábori lelkész az Aid4Life által, a katolikusok pedig több szervezeten és magánadakozón keresztül. (legutóbb például láthatósági mellényeket gyűjtöttek a koszovói gyerekeknek, akik az úton, sötétben tudnak csak az iskolába jutni.)

Advertisements