A HÁBORÚ SZELLEME

Egy nemzet filmjei mindig tükrözik az adott kort és azt, ahogy az adott nemzet polgárai megélik a világot (értsd: a környezetüket). Nem véletlen, hogy az USA ontja a háborús filmeket, egyre többet az iraki és afgán konfliktusról. A nézőpontok különböznek, ám igaz, hogy minél elvontabb, annál élethűbb és hitelesebb.

A NATO által több ország már évek óta éli meg ugyanazokat vagy legalábbis hasonlókat mint az USA katonái. Így hát kezdenek napvilágot látni ezen nemzetek filmjei is. Az egyik friss darab az ARMADILLO, egy dán előretolt állás Helmand provinciában. Ez a déli tartomány a hírekből ismerős lehet, hiszen számtalan összetűzésről érkezik hír, ami kapcsolatba hozható ezzel a területtel.

Az Armadillo dán katonákat mutat be *spoiler, akik otthonról indulnak, majd hat hónap után hazatérnek. Láthatjuk a mindennapjaikat: az ugratásokat, az őrszolgálatukat, a robotrepcsit, a védővonalak építését, a pornófilmnézést, a tisztálkodást és az eligazitásokat. Ami persze a legizgalmasabb az a harc. Mivel dokumentumfilm beütésű a film, ezért valóban valós és nem kevésbé nyers. A harc pillanatai, és a gondosan megválasztott zene (avagy éppen annak hiánya) nagyon ügyesen lett kiválasztva.

A katonák lelkizése, vagy hideg fejjel való hozzáállása, egyszóval a különbségek közöttük jól látszanak. Van, aki állandóan gondolkodik, van amelyiknek buli az egész. A sebesültek között valaki letört, valakinek ez is csak buli. A lelőtt tálib felkelők látványa, a harc szabályai és ahogy érezhet egy katona, ha teljességben nem is, de ebben a filmben jobban átélhető mint a legtöbb másikban.

Bár a film nem magyarázatokat akar adni, de a hangsúly (ha van benne egyáltalán) azon van, hogy kicsit belelássunk ott és akkor másképp ítéljük meg a helyzetet, mint itthon. Ezért kezdtek vizsgálatba a katonák ellen (és ahogy a wikipedia írja): felmentették őket.

A film vége pedig az örökös témát sejteti: a katona, aki primitív körülmények, avagy jobb esetben elfogadható, de rendkívül egyszerű körülmények között kell éljen és az életét veszélyeztetve érzi, a munkáját 90%-ban unalmasnak véli: vissza vágyik. Vissza szeretne menni erre a földre, mert (és ezt ez a film már nem mutatja, de lássuk pl. a Hurt Lockert) otthon nem találja magát.

Valami megváltozott. Nem a világ, hanem Ő.