A katona lelke nem egyszerű. Motiválni és lelkesíteni azonban kevés dolog tud jobban mint a múlt. Nem véletlen, hogy a francia idegenlégió 1831 óta nem semmittevéssel eltelt éveit belesulykolják minden légiósba.

Persze ez az egyik véglet. A másik az, amikor a történelem jelentéktelenné válik. Sokan a hagyományőrzésben magamutogató bohócokat látnak. Csak hát a hagyományőrzés nem pusztán tábornoki egyenruhában történő parolázás.

A mozifilmek is hasznosak, ha fel akarunk eleveníteni egy-egy kort, melyet már megérteni nehéz. A több száz évvel ezelőtt harcoló katonákat nemcsak a fegyverzetük formája, típusa határozta meg, hanem a hétköznapjaik is.

Nem tudom ki mondta, én az Ifjú Indiana Jones Kalandjai c. filmsorozatban (ami történelmi tényeken alapszik) hallottam: a jelenet az I. világháborúban játszódik –"a következő háborút már nem az dönti el, hogy ki a tökéletesebb ember, hanem, hogy kinek van jobb technikája”. Persze ez is csak egy analógia. Ma is vannak jó harcosok, akik fehér köpenyben vannak a kémcsöveik mellett és vannak, akik a néhány kilós vasdarabot használják.

Jó lenne az is, ha az emberek, a filmeken túl, néha hátradőlnének, esetleg egy jó zenét hallgatva, és elképzelnék egy-egy ünnepen, pl. március 15-én, hogy mit is élhettek át azok az emberek, kicsit ott lenni, kicsit jelen lenni közöttük és máris nem egy unalmas ünnep, hanem saját magunk emléke lesz.

Nehéz ezt pontosabban leírni, de a háborút megélt, ma már idősebb generáció emlékezetére gondolunk, akkor láthatjuk, hogy igazán nem tudjuk megérteni, hogy mit jelentett nekik ez, és hogy olyan mély nyomokat hagyott bennük a háború, mely a jelenben is hat rájuk.

A hagyományőrzés valahol itt kezdődik.

Reklámok