Ahogy a blogom leírásában megemlítettem a fentebb említett két kategóriát, hát írnék róluk néhány szót itt is. Találtam egy leírást a neten>>, érdemes elolvasni, a lovagokról és a szerzetesi iskolákról szól. Ha valakinek nincs lehetősége elolvasni annak leírom a lovagokról szóló rész legérdekesebb részét:

Mindenkinek ismerős lehet a hét szabad mesterség, avagy tudomány:  a grammatika, retorika, dialektika, aritmetika, geometria, asztronómia, muzsika. Röviden beszélj, írj, számolj és énekelj jól nomeg szépen.

A lovagoknál a hét lovagi készség (septem probitates) jelent meg hasonló módon: a lovaglás (equitare), az úszás (natare), a nyilazás (sagittare), a vívás (cestis certare), a vadászás (aucupare), az ostáblázás vagy sakkozás (scacis ludere) és a verselés (versificare).

A lovagok először apródok lettek (14. életévükig), aztán fegyvernökök lettek, majd néhány év letelte után lovaggá avatták őket. Ez a következő módon történt: (kicsit hosszú, de érdemes elolvasni!)

A lovagi élet legfontosabb szertartása már az ünnepség előtti napon megkezdődött. A fegyvernök rituális fürdőt vett, eleget téve ezzel a bűnök lemosását, a megtisztulást követő ősi hagyománynak. A keresztény lovagot körülölelő, örökké tartó, paradicsomi békesség ígéretét jelentette a megtisztult ifjú hófehér ágya. Az ünneplők ezután lassú menetben a templomig kísérték a fegyvernököt, aki sötét ruhába öltözve, csuklyával a fején az oltár előtt imádkozva töltötte az éjszakát. A szerzetesi élet mintájára átvirrasztott éjszakára azután a hajnalban megtartott szentmise tette fel a koronát. A tulajdonképpeni ünnepség a felöltöztetés szertartásával vette kezdetét. A vörös színű ruha arra figyelmeztette az ifjút, hogy kötelessége az egyházért harcolva vérét ontania. A fekete harisnya a halálra emlékeztetett, a fehér öv pedig a testi önmegtartóztatást jelképezte. Az ily módon felruházott fegyvernököt átvezették a lovagterembe, ahol sor kerülhetett végre a hőn áhított felövezésre is. A legrangosabb jelenlevő lovag nyújtotta át neki a fegyvereket és a sarkantyút. Ezután mindannyian átvonultak a templomba, ahol a pap megáldotta az oltáron fekvő kardot és az ifjú lovagot. A szertartást mindig óriási mulatság követte. A vigadalom fénypontját a lovagi torna jelentette, hiszen ez volt az első alkalom arra, hogy az újdonsült lovag a nagyközönség előtt, kemény ellenfelekkel szemben mutassa be bátorságát és tudását.

Persze nem volt minden lovag ideális, ahogy azt elgondolnánk:

A krónikák tanúsága szerint nem kevés olyan fegyvernök akadt, aki számára komoly gondot jelentett, hogy ura asztalánál ülve ne úgy egyen, mint egy disznó. Egy korabeli illemszabály-gyűjtemény keményen megrótta azt, aki más kanalát használta, böfögött, a terítőbe fújta az orrát, vagy aki a megrágott kenyeret és a csontokat visszadobálta a közös fazékba. A könyvecske a következő, sokat eláruló intelemmel fejeződik be: "Aki éppen tele szájjal eszik, az ne akarjon úgy inni, mint a barom!"

A lovagokról – szamurájokról, illetve a hasonló kóbor lovagokról – roninokról, később írok majd. A nindzsáknak nincs igazán párjuk, igazán európai sajátság a kereszteslovag, de erről is majd egy másik alkalommal. Addig is érdemes ezeken gondolkodni.

Reklámok