Interjú egy református tábori lelkésszel és néhány megfontolás a katonai lelkigondozásról

 

Az interjút >>itt lehet elolvasni. 

Az interjú tulajdonképpen “lelki” tartalmú és személyes jellegű.

Néhány megjegyzésem lenne hozzá:

– A Tábori Lelkészi Szolgálat nem a MH (Magyar Honvédség), hanem a HM (Honvédelmi Minisztérium) háttérintézménye. Ezért lehet az, hogy az ÖHP-nak nincs alárendelve. A mindenkori honvédelmi államtitkárnak viszont igen.

– “lehetőség adódott a hétvégi istentiszteleti alkalmak látogatására a laktanyákban”. A sorkötelezettség időszakában valóban “lehetőség” volt a hétvége, de manapság hétköznap ugyanúgy kiürül a laktanya mint hétvégén. Az sem elhanyagolható szempont, hogy ez nem jelenti azt, hogy 1.) nem marad ott senki 2.) egy tábori lelkészre nemcsak a katona, hanem a családja is rá van bízva, így nagy lehetőség ez arra, hogy meglátogassa őket.

A cikktől függetlenül is:

Érdekes megfigyelni a pszichológia és a lelkészet (lelkigondozás) szétválasztásának hiányát a Honvédségben. Ez persze nagyon összetett téma, de az egyik kardinális kérdés az alábbi: a pszichológiai-lélektani háttérmunka (beleértve a lelkigondozást is) a harci hatékonyságot, teljesítményt hivatott növelni, fenntartani?

Katonai szempontból igen, a pszichológiának ez a kérdés (így) nem tárgya, vallási-lelkigondozási szempontból pedig nem.

A pszichológia ebbéli semlegessége meg is mutatkozik a Honvédségben. Ugyanakkor nem független, ezért a hadtudományok és persze a honvédelmi politika nagyban befolyásolja a pszichológiai munka irányát.

A lelkigondozásnak, vallásgyakorlásnak (ami nem ugyanaz!) meg kell küzdenie azzal, hogy az általa kitűzött cél más, ugyanakkor saját céljának mellékterméke éppen (nagy vonalakban) a katonailag elvárt. Magyarul az erkölcsi tartás, a lelki (mentális) erő, a remény, a biológiai életen túlmutató értékek mentálisan felkészültebb, hatékonyabb, önkontrollra képes katonát eredményeznek.