microsThumb[1]

A fenti idézet Fabio Suescun Mutis püspök úrtól (lsd. képen) származik. 2001 óta Kolumbia katonai püspöke.

A 21. nemzetközi tábori lelkész konferencián Spanyolországban elhangzott beszédében azt hangsúlyozta, hogy az emberek gyakran rossz szemmel nézik a katonák és a rendőrök hivatását – helytelenül. Szerinte ők az országot, úm. a területi integritást, az alkotmányt stb. védik. – Ezzel azért vitatkoznék, de igaza van, hogy sok ember nem jó szemmel nézi a katonák munkáját, alaptalanul – tegyük hozzá. A másik viszont, hogy ő (a püspök) sem magyarázza meg azt, amit a legtöbb ember nem ért. A kereszténység szeretet parancsa, békéje hogyan fér össze azzal, amit a katonák hivatásszerűen művelnek.

Másik oldalról nézve mindig Louis De Funes egyik mondása jut eszembe (az egyik csendőrös filmből): “az emberek dicsőítik a katonát, miközben elítélik a háborút – ki érti ezt.”

Nehéz ügy és még mindig adósak (vagyunk) azzal, hogy erre világos magyarázatot adjunk.

Advertisements