(Katonai) Fegyvernemi színekről itt>> tájékozódhatunk.
Az egyik a kármin. Ezt viseli mérnök, jogász, eü-s katona. Az érdekessége tulajdonképpen az, hogy sokszor nem ezt látni a ruhákon, amit hordanak>>, azaz nem kármint.

A kármin a bíbornak egy változata, tulajdonképpen kicsit világosabb árnyalata (hétköznapi szemmel legalábbis). Ez azonban így>> néz ki.

A mérnöki kármin és a műszaki zöld amúgy sem világos (számomra), hiszen többször látok mérnököket zöldet hordani. (sőt, egyelőre csak ilyet láttam).

Igazából>> a skarlátvörös piros, a kármin pedig vörös színű a Honvédségnél látott legtöbb képen. Ilyet nem is linkelek, de egy pontos megjelenítést igen>>.

Lehet, hogy nem hangozna olyan méltóságteljesen és ezért a színzavar?

Reklámok