Háborúmán Püspök

A Galamus Csoport egyik cikkére reagálnék.

Illés Mátyás a Don-kanyarban elhunyt katonák kapcsán történt megemlékezésekre reagált írásában.

Idézem:
’Bíró László tábori püspök „a százhúszezer magyar áldozat emlékét példaként állította a mai fiatalok elé, mert a halottak hallgatnak, az események újra ismétlődnek.”’

Tény, hogy én is elgondolkodtam mire gondolhatott a püspök? Afganisztánra? Politikai eseményekre? Arra azonban csak Illés M. cikke után gondoltam, hogy talán arra: fegyverrel a kezemben lehetek hős. A második világháború katonái sem mind egy eszméért harcolt. A túlélésért, szeretteiért és ahogy ma is egy katona: a bajtársaiért. Bíró püspök úr nagyjából egy éve került katonai környezetbe és már biztosan megkapta a “fejmosást”. Így biztos vagyok benne, hogy kicsit katonaként gondolkodva az összefogásra és a közös cél iránti elkötelezettségre célzott.

A hős nem szent. Ha egy katona nem is a hazáért harcol szószerint, a hazaszeretete fejeződik ki a bajtársai és az otthon lévő szeretteire való gondolataiban. Egy nagyobb egész részeként egy nagyobb egészért áldozta fel magát. Ez a hős. Ezt állíthatta Bíró László püspök a mai fiatalok elé példaként. Számomra nem is kérdés, hogy miért…

Csaknem a Galamus elveinek figyelembe nem vételét éreztem Illés M. alábbi megjegyzésében:
”egy lelkipásztor ne „papoljon” az események ismétlődéséről!”  
Gondolom nem szószerint kell ezt érteni, hanem a cikk írója ezzel utal arra, hogy szerinte itt a jelenkori katonai missziókról van szó. A püspök úr nemrég járt Afganisztánban a magyar katonáknál. Háborús övezetben volt, ahol megtapasztalhatta, hogy a bajtársiasság és az összefogás mellőzése, a közös tudat, hogy “magyarok vagyunk” nélkül ki lennénk szolgáltatva a “jó” és a “rossz” erőknek egyaránt. Építeni (a rombolás közt) csak így tudunk.

Mellesleg a hadseregeket nem önmaguk irányítják. Így van értelme annak a megjegyzésnek, hogy a katonák miatt alhatunk nyugodtan, ma este is.